Sok természetvédőben aggodalmat keltenek a kihalt állatfajok újraélesztésére indított programok. Attól félnek, hogy ezek a programok rengeteg erőforrást vesznek el a ma élő és még megmenthető élőlények védelmétől.

Néhány héttel ezelőtt a kihalt fajok újraélesztésével foglalkozó TEDx DeExtinction konferencián számolt be Mike Archer, az ausztráliai Új-Dél-Walesi Egyetem paleontológusa arról, hogy kezdeti sikereket értek el egy több évtizede kihalt békafaj feltámasztásában. A Lazarus (Lázár) program vezetője elmondta, hogy munkatársaival együtt sikerült néhány életképes sejtet kinyerniük egy 40 éve közönséges mélyhűtőben tartott, 1970-es években kihalt békából.

A gyomorköltő béka esete

A Dél-Ausztrália hegyeiben élt gyomorköltő béka (Rheobatrachus silus) arról volt nevezetes, hogy petéit lenyelte, azok a gyomrában fejlődtek (akár egy méhben), és az anya csak a már kellőképpen fejlett utódokat "köpte" a világra. A kutatók a béka felfedezésekor lefagyasztottak néhány példányt, ebből a mintából próbálják most Archerék újraéleszteni a kétéltűt. A lefagyasztott sejtek nagy részét tönkretették a fagyasztáskor keletkezett jégkristályok, de néhány sejt meglepően ép maradt ahhoz, hogy a kutatók megpróbálkozzanak a klónozásukkal. Archer és munkatársai egy közeli rokon faj sejtmagjától megfosztott petesejtjeibe ültették a kihalt béka petesejtmagját.

"Tavaly februárban csodának lehettünk tanúi" - mondta a konferencián Archer. "Az egyik sejt osztódni kezdett." Noha az ebihalak, pláne egy életképes béka kifejlődése még nagyon távol van (a sejtek néhány napos osztódás után elpusztultak), ennek ellenére a déli gyomorköltő béka lehet az első faj, amelyet tartósan visszahoznak a kihalásból.

pe.kalipedia.com
Fiatal bucardók

Az első feltámadás

Az első feltámasztás még 2003-ban történt, de nagyon rövid ideig tartott. A kutatók a kihalt pireneusi kőszáli kecskét (a bucardót) klónozták és az újszülöttnek egy különleges hibrid kecske adott életet. A kecskegida azonban három tüdővel született és világrajövetele után 10 perccel elpusztult.

Noha ez a korai próbálkozás kudarcot vallott, a feltámasztási programok növekvő tömege felvetett egy fontos kérdést: örökre szól-e a kihalás? Ha a válasz nem, kötelességünk-e a fajok visszahozása? "Ha egyértelműen mi vagyunk a felelősek ezen fajok kipusztulásáért, akkor nemcsak erkölcsi kötelességünk, hogy megvizsgáljuk, mit tudunk tenni az ügy érdekében, hanem erkölcsi kényszer, hogy megtegyünk mindent, amit tudunk" - érvelt Archer.

A hatodik kipusztulás

Az ember sok ikonikus, sőt gyakori állatfaj kihalásáért felelős. Egy világítótorony őrének macskája - talán néhány elvadult macska segítségével - kiirtotta az összes Stephens-szigeti ökörszemet, nem sokkal 1900-as felfedezésük után. Az éhes tengerészek egy évszázad alatt a kihalásig fogyasztották a Steller tengeri tehenet, az amerikai vadászok pedig alig néhány év alatt kiirtották a valaha hatalmas csapatokban repülő vándorgalambokat.

Forrás: Wikipedia Commons
Amerikai vándorgalamb kitömött példánya

Amilyen ütemben a fajok kihalása folyik az élőhelyek elvesztése, a túlhalászat és a klímaváltozás miatt, a világ fajainak fele eltűnhet a század végére. Ezt a kihalást szokták a hatodik kihalásnak nevezni, mert a földtörténet hatodik tömeges kipusztulása lenne. A korábbi öt nem köthető az emberhez, hanem éghajlati, csillagászati vagy más események okozták.

A felélesztési erőfeszítést egyre több kutató támogatja. Ők egymással összefogva vizsgálják azt, hogy milyen lehetőségeket nyújtanak az új genetikai eszközök a kihalt fajok visszahozására. Erre annál nagyobb az esély, minél közelebb következett be időben a kihalás, és minél jobban megőrzött minták maradtak a fajból. Ennek ellenére dél-koreai kutatók kísérleteznek a több ezer éve kipusztult gyapjas mamut, mások pedig kihalt emberfajok, például a Neander-völgyiek újraélesztésével is.

Mint a bucardo példája is mutatja, a feltámasztás nem lesz könnyű feladat. A bucardóhoz a kutatóknak nemcsak egy életben maradó nőstény klónra lesz szükségük, kell találniuk egy Y-kromoszómát is, hogy hím bucardót állítsanak elő. Egy másik módszer - amelynek úttörője Robert Lanza, az Advanced Cell Technology kutatója - kikerüli a klónozást, ehelyett őssejteket készít az ősi DNS-ből. Ez azután lehetővé teszi Lanza vagy más kutatók számára, hogy a veszélyeztetett vagy kihalt faj DNS-ét tartalmazó hímivarsejtet vagy petesejtet készítsenek, és mesterséges szaporítással jussanak a kívánt fajhoz.

Forrás: AFP/Manuel Cohen
Mamutszobor egy párizsi múzeumban

További, szinte megoldhatatlan problémát jelent, hogy mit kezdjenek az esetleg feltámasztott fajokkal. Sok faj, például a mamut feltámasztásához restaurálni kellene a világot is - de legalábbis az ökoszisztémát -, amelyet jelenleg más fajok, többek közt az elefántok foglalnak el. Kisebb fajok, például a gyomorköltő béka esetében ez talán megoldható, de nagyobb fajoknál ez elég reménytelennek tűnő feladat.

Mely állatok feltámasztását tervezik?

Amerikai vándorgalamb
Kvagga (síkvidéki zebra)
Dodó
Óriásalka
Új-zélandi moa
Madagaszkári elefántmadár
Tasmaniai tigris
Kínai folyami delfin (baiji)
Gyapjas mamut
Masztodon
Kardfogú tigris

A kutatók teljes listáját itt olvashatja.




Természetvédők aggodalma

A természetvédők egy része egyáltalán nem örül az újraélesztési "forradalomnak". Úgy vélik, hogy a feltámasztási programok még több faj kihalásához vezetnek majd, mert elszívják az erőforrásokat a hagyományos természetvédelmi feladatok elől. Sok pénzt kellene áldozni a feltámasztott fajok életben tartására, a védett területek kialakítására és a kis túlélő populációk intenzív gondozására.

"Visszahozzuk a mamutot, miközben rokonaikat hagyjuk eltűnni" - mondta David Ehrenfeld, a Rutgers Egyetem biológusa a TEDx konferenciáján. "Jelenleg is bátor természetvédők kockáztatják az életüket, hogy megvédjék az erdei elefántokat a fegyveres orvvadászoktól, és mi a gyapjas mamut visszahozásáról beszélünk az előadóterem biztonságában."