Eltűnt az emberi alaptermészet a bostoni robbantás perceiben

2013.04.25. 8:03

A bostoni bombamerényletek során az emberek hihetetlen segítőkészségről tettek tanúbizonyságot, írja egy amerikai pszichológus. Szerinte ez megkérdőjelezi azt a szakemberek közt is elterjedt nézetet, hogy az ember alapvetően önző lény.

Az április 15-én, helyi idő szerint délután 2 óra 50 perckor a bostoni maratoni befutójánál történt két robbanás három halálos áldozatot és rengeteg sérültet követelt. "Ez kétségtelenül tragédia volt, de a tragédia közepette valami félreismerhetetlen szépséget is átélhettünk" - írja Adrian F. Ward, a Harvard Egyetem pszichológus doktorjelöltje a Scientific American hasábjain.

A robbanásokat követő pillanatokban - noha még törmelék és por lebegett a levegőben - számtalan ember nem menekült, hanem a robbanások irányába futott. Ezek az emberek nem tudhatták, hogy lesznek-e további robbanások, nem fenyegeti-e az életüket valami veszély, mégis siettek a bajba jutottak segítségére.

Ugyanekkor sok ember - köztük olyan maratoni futók, akik éppen akkor teljesítették a kimerítő, 42,195 kilométeres távot - indult a közeli Massachusettsi Általános Kórházhoz, hogy véradásra jelentkezzen a sérültek számára. Olyan sokan voltak, hogy a kórház kénytelen volt elküldeni az emberek egy részét.

Forrás: AFP/Getty Images/Alex Trautwig

A segítőkészségnek és önzetlenségnek ez a túláradó megnyilvánulása - amelyet a pszichológusok proszociális viselkedésnek hívnak - önmagában is megindító Ward szerint. Még inkább az azonban, ha figyelembe vesszük, hogy ezek a cselekedetek nem valamilyen csoport tagjai számára voltak fenntartva, hanem bőrszíntől, vallástól, kortól és nemtől függetlenül minden áldozat felé irányultak - írja.

A szociál- és evolúciós pszichológia kutatásainak régi tradíciója, hogy ennek a viselkedésnek nincs értelme. E nézet szerint az emberek alapvetően önző lényekként működnek, és ez az önző hajlam minden organizmusban, minden sejtben és minden génben jelen van. A látszólag önzetlen viselkedéseket is - az erőforrások megosztásától kezdve a mások életének megmentéséig - alapvetően önző motívumokkal lehet magyarázni a kutatók többsége szerint.

Ilyenek például a hírnévvel kapcsolatos aggodalmak (vágy, hogy pozitív színben lássanak bennünket), a rokonszelekció (vágy, hogy megőrizzük valaki hozzánk hasonlónak a genetikai anyagát, néha még saját életünk árán is), vagy egyszerűen a személyes rosszérzéstől való szabadulási vágy, ami akkor tör elő, ha másokat bajban látunk. Röviden, a leginkább elfogadott nézet szerint az emberek azért segítenek egymásnak, hogy magukon segítsenek.

MTI/AP

Vannak azonban olyan kutatások is, amelyek ezzel ellentétes eredményekre jutottak. Például, amikor emberek elveszett leveleket találnak a járdán, hajlamosak eljuttatni a címzettnek, noha ez a jó cselekedet nem jár semmilyen elismeréssel vagy jutalommal, nem járul hozzá a saját genetikai örökség terjesztéséhez, és valószínűleg különösebb személyes megkönnyebbülést sem okoz. Vagy például az emberek hajlamosak névtelenül adakozni, és 32 százalékuk (USA-ban) még életében képes lemondani a szerveiről vadidegen emberek javára.

Ezek a példák ellenérvekként szolgálnak az emberi természet alapvetően önző felfogásával szemben, amely pedig régóta uralja a pszichológiai kutatásokat. Ez azt sugallja, hogy az emberek anélkül is segíthetnek másoknak, hogy saját jóllétükre gondolnának, azaz az emberek egyszerűen azért is segíthetnek másoknak, mert azok segítségre szorulnak. A szívet melengető bostoni reakciók is ezt a nézetet támasztják alá, zárja gondolatait Ward.

KAPCSOLÓDÓ CIKK