Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze Londonban, hogy megvitassák, mennyire támogatják elképzeléseiket az új tudományos eredmények.

Az ember és legközelebbi főemlős rokona, a csimpánz közös fejlődési vonala nagyjából 6-7 millió éve vált el egymástól. Az antropológusok zöme úgy véli, hogy az ember őse ezután erdeiről szavannai életmódra tért át. Az 1960-as években azonban Sir Alister Hardy tengerbiológus úgy gondolta, hogy az embernek számos olyan - a főemlősöktől és az emberszabásúaktól eltérő - jellegzetessége van (például a csupasz test vagy a nagy számú izzadságmirigy), amelynek kialakulását nem magyarázza a szavannai életmód, a vízi vagy félig vízi életmóddal azonban jól összeegyeztethetők.

Hardy szerint tehát az ember őse nem a szavannákon próbált boldogulni, hanem elárasztott folyóvölgyekben vagy tengerpartokon, amelyek a világ egyik leggazdagabb élelemforrásai közé tartoznak. Az úgynevezett vízimajom-elméletet azután - Hardy buzdítására és támogatásával - Elaine Morgan írónő dolgozta ki részletesen a könyveiben. Noha a szakemberek jelentős része elutasítja, sőt kigúnyolja a vízimajom-elméletet, és jó ideig szinte hallani sem lehetett róla, most úgy tűnik, feltámad a hamvaiból, legalábbis egy időre.

A vízimajom-elmélet hívei ugyanis a jövő hétvégén kétnapos szimpóziumot rendeznek Londonban, ahol megvitatják, hogyan egyeztethetők össze az ember evolúciójáról szerzett legújabb tudományos eredmények a vízimajom-elmélettel. A konferencia díszvendégeként várhatólag ott lesz majd Sir David Attenborough is, aki az elmélet lelkes támogatója.

Wikimedia Commons
Vízben gázoló gorilla

"Az emberek nagyon különböznek a többi emberszabású majomtól" - mondta Peter Rhys Evans, a Human Evolution: Past Present and Future (Emberi evolúció: múlt, jelen és jövő) címmel rendezett szimpózium szervezője. "Nincs szőrzetünk, felegyenesedve járunk, nagy az agyunk és vastag a bőr alatti zsírrétegünk, valamint leszállt a gégefőnk, ami gyakori a vízi állatoknál, de nem fordul elő az emberszabásúaknál."

A hagyományos evolúciós modellek azt sugallják, hogy ezek a különböző tulajdonságok más-más időben és okokból alakultak ki. A vízimajom-elmélet azonban azt állítja, hogy egyszerre jöttek létre azért, mert őseink sok százezer vagy talán millió évig úgy döntöttek, hogy a vízben vagy víz mellett élnek.

Rhys Evans, aki a fej és a nyak élettanával foglalkozik a londoni Royal Marsden kórházban, még egy tulajdonságot kiemel, amelyre - szerinte - szárazföldi állatnak nincs szüksége. "Az embernek rendkívül nagy szinuszai, azaz üregei vannak a koponyájában a pofacsontok között, az orrnál és a homlokban. De miért vannak üres terek a fejünkben? Ennek nincs értelme, hacsak nem hívjuk segítségül az evolúciós nézőpontot. Ekkor világossá válik, hogy a koponyaüregek a felhajtóerőt növelik, és segítik a víz felett tartani a fejünket."

Az elmélet támogatóinak van még egy fontos biokémiai érv is a tarsolyukban. Úgy gondolják, hogy egy omega-3 zsírsav, a dokozahexaénsav (DHA) - amely nagy mennyiségben fordul elő a tengeri ennivalóban - nélkül nem növekedhetett volna ekkorára az agyunk. Attól lettünk okosak, hogy sok halat ettünk, állítják a vízimajom-elmélet pártolói. A DHA valóban serkenti az emlősök agyának növekedését, de az összefüggés nem annyira egyszerű, mint ahogy az elmélet hívei állítják.

Wikimedia Commons
A csecsemők nem félnek a víztől

A paleontológusok többsége részben vagy egészben elveti a vízimajom-elméletet. Úgy gondolják, hogy egy-két emberi sajátosság még kialakulhatott azért, mert őseink a tenger mellett ütöttek tanyát, de egyszerűen túlzásnak tartják a tulajdonságok összességére - a szőrzet hiánya, a felegyenesedett járás, a nagy agy, a koponyaüregek, a bőr alatti zsírszövet és mások - ráhúzni ezt a kialakulási okot.

A vízimajom-elméletet azonban majdnem ugyanolyan nehéz cáfolni, mint megerősíteni. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a csimpánzoktól való elválásunk utáni mintegy hárommillió éves időszakból nem rendelkezünk ősmaradványokkal, és így nagyon nehéz bármit is bizonyítani. A tengerparti élőlényekből ráadásul nagyon ritkán maradnak fent fosszíliák, mert testük hamar bemosódik a tengervízbe.