Akár szellentéssel is kommunikálhatnánk

2013.06.03. 10:05

Az ásítás szuperorganizmussá köti össze az embereket, míg a hányás ragadóssága megvéd a közösen fogyasztott káros anyag felszívódásától. A test alantas reakciói és azok ragadós volta a társas életmód megnyilvánulásai, állítja könyvében egy amerikai kutató.

A tudomány sokszor lealacsonyítónak tartja, hogy olyan kellemetlen, olykor megalázó, de mégis gyakori testi funkciókkal foglalkozzon, mint a szellentés, a hányás vagy a csuklás. Ezt az álláspontot utasítja el Robert R. Provine, a Marylandi Egyetem kutatója, aki épp ezekről az „alantas” testi funkciókról írt könyvet (Curious Behavior: yawning, laughing, hiccupping, and beyond - Különös viselkedés: ásítás, nevetés, csuklás és társaik). A könyvből a New Scientist írása alapján szemezgetünk.

Ásítás

Az ásítás a legrejtélyesebb jelenségek egyike. Szinte minden gerincesnél megfigyelhető, de az élettani funkciója még a mai napig sem teljesen tisztázott. Egyet viszont mindenki tud: az ásítás ragadós. Nemcsak az ásító ember látványa vált ki ásítást, hanem a témáról való olvasás és beszélgetés is.

Evolúciós szempontból nézve a spontán ásítás ősi jelenség, de az ásítás ragadóssága viszonylag új keletű, és a kizárólag társas lényeknél, az emberen kívül a csimpánzoknál és talán a kutyáknál fordul elő. A társas ásítás magyarázata még várat magára, de - Provine szerint - pszichésen és érzelmileg egyfajta szuperorganizmussá köti össze az egyedeket.

Forrás: AFP/Aleksandr Utkin

 Viszketés

A viszketés olyan kellemetlen lehet, hogy még Dante poklában is helyet kapott a kínzások között. A viszketésnek és a reakcióként adott vakarózásnak azonban fontos evolúciós szerepe van. Az emberi test elsődleges védekezési vonala a külső behatások ellen a bőr, és létfontosságú, hogy fennmaradjon az integritása. A bőrt rengeteg potenciális veszélyt jelző inger éri a vérszívó rovaroktól kezdve a mérgező növényeken át a különféle ingerlő kémiai anyagokig. Ezek az ingerek gyakran viszketést váltanak ki, amelyet vakarózással próbálunk elhárítani.

Szűnni nem akaró viszketésnél - túlzott reakcióként - sebesre vakarhatjuk bőrünket, ami ugyan átmenetileg csökkentheti a viszketési ingert, de utat nyit az irritáló anyagoknak és a kórokozóknak. Végül ördögi körbe kerülünk: sebesre vakarjuk a viszkető bőrterületet, átmenetileg enyhül a viszketés, de egy idő után erősebben tér vissza, ami még erősebb vakarózást vált ki és így tovább. E káros viselkedésforma kialakulására egyelőre még nem találtak evolúciós magyarázatot.

Érdekes, hogy a viszketés - az ásításhoz hasonlóan - ragadós. Nemcsak más ember vakarózása láttán kezd el viszketni a bőrünk, hanem köztudottan viszketést okozó rovarok, például tetvek képének megpillantásakor is. A viszketés ragadós voltának azonban van evolúciós értelme. A vakarózó szomszédról például átugorhat ránk a bolhája, de nem marad soká, ha már mi is eleve vakarózunk.

Forrás: AFP/SPL/Lea Paterson

Csuklás

A rekeszizom hirtelen lefelé mozdulásával és a bordaizmok összehúzódásával kezdődő, majd a hangrés összecsukódásával (ez adja a jellegzetes "hukk" hangot) végződő csuklás - az ásításhoz hasonlóan - már a magzati korban (nagyjából a 8. héten) megjelenik. Funkciója a mai napig rejtély, de korai megjelenése a fejlődésben betöltött szerepére utal.

A megszületés után viszonylag ritkán fordul elő, és általában hamar elmúlik. Egyes esetekben azonban több napig, sőt évig fennmarad. A krónikus csuklás rekordere egy iowai farmer, Charlie Osborne, aki 67 éven át csuklott folyamatosan. Szerencsére a csuklás alvás közben általában abbamarad. Érdekes, hogy férfiaknál kilencszer gyakoribb, mint nőknél.

A csuklás elállítására már Platón is javasolt módszereket, többek közt a lélegzet visszatartását, a gargalizálást és a tüsszentést. Más népi praktikák közé tartozik a cukorevés, a vízivás tótágast állva vagy a fül befogása. Provine maga is felfedezett egy elég hatékonynak bizonyuló módszert. Odament egy mikrofonnal a csukló egyénhez, mintha hangfelvételt akarna készíteni. Meg se szólalt, csak várakozóan állt, és az „interjúalany” csuklása rendszerint hamarosan abbamaradt.

Hányás

A hányás evolúciós előnye nyilvánvaló: a szervezet így próbál megszabadulni a gyomorba jutott felesleges vagy mérgező anyagoktól. Kevésbé egyértelmű, miért vált ki hányingert, sőt hányást a hányó ember puszta látványa, illetve a hányás szaga vagy hangja.

A hányás ragadóssága gyakran megfigyelhető fiatal (általános iskolás vagy gimnazista) lányoknál. Ez sokszor idegességre vagy hisztériára vezethető vissza. A ragadós hányásnak azonban evolúciós szempontból is van értelme. Ha látjuk, hogy a társaságunkban hány valaki, és mi is hányunk, akkor megelőzhetjük például, hogy a közösen fogyasztott káros anyag felszívódhasson szervezetünkbe.

Forrás: AFP/PhotoALto/Odilon Dimier

Szellentés

A kellemetlen testi reakciók közül nem maradhat ki a felfúvódás és a következtében létrejövő szellentés. A bélflóra egyre alaposabb megismerése együtt jár azzal, hogy a szakemberek is több figyelmet fordítanak erre a sokszor zavarba ejtő testi jelenségre. Provine azonban a szellentés ezoterikusabb oldalával foglalkozik könyvében.

"Figyelembe véve a szellentési hangok változatosságát, felmerült bennem a kérdés, miért a szájunkkal beszélünk és nem a fenekünkkel. Ez nem annyira frivol, mint első hallásra tűnik, hiszen az emberi test egyetlen része sem alakult kizárólagosan a beszédre az evolúció folyamán. Ugyanazon a nyíláson keresztül beszélünk, amelyen át lélegzünk, eszünk, iszunk és hányunk, és a hangszalagokat két szövetlebeny alkotja, amelyek elzárják az ételt és italt a légutaktól a nyeléskor."

"Vajon az evolúció miért nem választotta a másik lehetőséget, a hasat és a beleket fújtatóként - egyes emberek képesek ezt a működést tudatosan szabályozni - és a végbél záróizomgyűrűjét rezgő szelepként? Belátom, hogy a legnagyobb gyengesége az elképzelésnek, hogy míg a szájnál ott vannak az ajkak, a nyelv, a fogak és a torok a hangok formálására, addig a végbélnél hiányoznak ezek a lehetőségek. Ennek ellenére létezik szellentéssel kommunikáló állat: a hering. Az embernél azonban az evolúció alkalmasabbnak ítélte a szájat a beszédre a fenéknél" - zárja provokatív okfejtését Provine.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK