Tizennégy százalékkal nagyobb, és harminc százalékkal fényesebb volt a Hold a hét végén.

Ahol derült volt az ég, ott vasárnap éjjel az átlagosnál is feltűnőbb volt a telihold. A Hold ugyanis elliptikus pályán kering a Föld körül, ennek eredményeként földtávolsága 356 410 kilométer és 406 680 kilométer között változik. Múlt hétvégén éppen földközelben járt, amikor telihold fázist mutatot, és most volt a legfényesebb 2013-ban.

Szuperhold Poszeidón templománálForrás: AFP/ARIS MESSINIS

Vasárnap a Hold látszó mérete mintegy 14%-kal volt nagyobb, és 30%-kal fényesebb, mint átlagosan. A fázisától függetlenül a Hold akkor a legfeltűnőbb, amikor alacsonyan van az égen, tehát holdkeltéhez vagy holdnyugtához közel jár - ekkor ugyanis a tereptárgyakhoz tudjuk viszonyítani méretét, és agyunk látszólag nagyobbnak érzékeli azt, mint amikor magasan jár az égen.

 

A jelenség nagyjából 14 havonta ismétlődik. Legutoljára 2012. május 5-én volt, és legközelebb 2014. augusztus 10-én lesz megint szuper telihold.