A Föld felé száguld a szuperüstökös

ISON üstökös a Hubble űrteleszkóp felvételén
Vágólapra másolva!
Újabb képek készültek az év végén a Föld közelébe érkező ISON üstökösről, amely az évszázad üstököse lehet.
Vágólapra másolva!

A képeket 2013. május 8-án készítette a Hubble-űrtávcső, és július 2-án közölte őket a NASA. Az ISON (C/2012 S1) üstökös jelenleg a Jupiter és a Mars pályája között halad, óránként 76 800 kilométeres sebességgel (kb. 21 km/s).

Az ISON üstökös 2013. május 8-án, a Hubble-űrtávcső felvételén. Az eredetileg fekete-fehér képet úgy alakították át, hogy a kék árnyalatai a fényességbeli különbségeket hangsúlyozzák Forrás: NASA/ESA

A képen jól látható az üstökös fényes magja körüli gáz- és porburok (kóma), amelyből egyre határozottabban bontakozik ki a Nappal ellentétes irányba mutató csóva is. Ahogyan az ISON egyre közelebb jön a Naphoz a következő hónapokban, úgy lesz egyre fényesebb, és úgy lesz egyre hosszabb a jelenleg kb. 90 ezer kilométeres csóvája is.

A Hubble felvételeiből készített felgyorsított képsorozat 43 perc eseményeit mutatja meg 5 másodpercben. 43 perc alatt az üstökös a Föld-Hold távolság 7%-át tette meg (kb. 55 ezer kilométert), és egy kissé elmozdult a háttércsillagok előtt:

Az üstökösmag a jelenlegi becslések szerint 5-6 kilométer átmérőjű. Az idén novemberben napközelbe érkező ISON-t - a remélt pompás látvány miatt - gyorsan "szuperüstökösnek", sőt az "évszázad üstökösének" kiáltották ki. A korábbi előrejelzések szerint legnagyobb fényessége a teliholdéhoz lesz hasonló. Ezzel biztosan bekerülne az emberiség történetének öt legfényesebb üstököse közé. Március végi megfigyelések azonban kevesebb okot adtak az optimizmusra: a csillagászok nem biztosak benne, hogy az elnyúlt pályán keringő üstökös túléli-e egyáltalán a Nap megközelítését.

"Néhány hónap stagnálás után ismét megindult az üstökös fényesedése. Ha az égitest viszonylag nagy magját tekintjük, akkor biztató a helyzet, mert egy ekkora mag vélhetően nem fog széthullani a Nap közelében. El fogja érni a Nap közelségét, ahol aztán olyan erős sugárzás éri, ami mindenképpen jelentősen növeli majd a fényességét, attól függetlenül, hogy a korábbi hónapokban milyen ütemben fényesedett" - mondta Sárneczky Krisztián, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa korábban, a Hubble-űrtávcső áprilisi fotói kapcsán az Origónak.