Hallgattak a nagyhatalmak a felvidéki magyarság tragédiájakor

2013.07.06. 20:34

A közel hetven éve hozott, a felvidéki magyarokat jogaiktól megfosztó és formálisan még mindig érvényben lévő Beneš-dekrétumok a mai napig mérgezik Szlovákia, Csehország és Magyarország viszonyát. Miért adták ki őket, és milyen következményekkel jártak a szlovákiai magyarságra?

Az első világháborút követő nagyjából három évtized Európa számos kisebbségi csoportja számára tragikus következményekkel járt. 1923-ban például egy lakosságcsere-egyezmény eredményeként másfél millió görögnek kellett távoznia Törökországból, félmillió török pedig Görögországot kényszerült elhagyni. A cél ebben az esetben is az etnikailag tiszta nemzetállam létrehozása volt.

A homogén nemzetállam eszméje állt - egyebek mellett - a második világháborúban a holokauszt mögött is. A "tiszta nemzetállam" gondolata még a második világháborút követően sem került le a napirendről, hiszen 1945 nyarán a háborúban győztes nagyhatalmak vezetői Potsdamban - sok egyéb kérdés rendezése mellett - hivatalosan is megállapodtak abban, hogy a német kisebbséget Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról a német területekre kell áttelepíteni (12. pont). Ez meg is történt: a háborút követő években 10 milliónál is több német volt kénytelen elhagyni szülőföldjét, 200 ezren Magyarországról is távoztak.

Csehszlovákiából kitelepített németek érkeznek NémetországbaForrás: AFP

Ebbe az összefüggésbe kell elhelyeznünk a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni sorsának alakulását is. Noha a Potsdamban megkötött egyezménybe nem került bele a magyarok németekéhez hasonló kitelepítése, az 1945-ben újjáalakuló csehszlovák állam mindent megtett, hogy a magyarok távozzanak az országból. Ennek az intézkedéssorozatnak a főbb állomásai az 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányprogram, az 1945 áprilisa és októbere között meghozott Beneš-dekrétumok és az 1946. február 27-én megkötött magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény voltak.

A kollektív bűnösség

Az első csehszlovák állam 1918-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását követően jött létre. Története 1939-ig tartott, amikor Hitler agresszív külpolitikájának eredményeként az amúgy is nemzetiségi ellentétektől gyötört állam a névleg független, gyakorlatilag német bábállamként működő Szlovákiára és a Német Birodalom "védelmét" élvező Cseh-Morva Protektorátusra szakadt szét. Csehország németek által lakott része formálisan is Németország része lett, míg Kárpátalja és a magyarok által lakott déli területek Magyarországhoz kerültek.

Csehszlovákia legfontosabb alapítója és első elnöke, Tomaš G. Masaryk ekkor már nem volt az élők sorában, posztját 1935-ben Edvard Beneš vette át, aki már az első világháború alatti függetlenségi küzdelmekben is Masaryk harcostársa volt. Beneš a hitleri agresszió következtében 1938 októberében kénytelen volt lemondani elnöki hivataláról, majd néhány héttel később Angliába emigrált.

A második világháború kitörése után 1940-ben Edvard Beneš Londonban megalapította az emigráns csehszlovák kormányt, amelyet 1941-42-re a szovjet, az angol és az amerikai fél Csehszlovákia egyedüli képviselőjeként ismert el, noha hatalmát természetesen nem gyakorolhatta a németek által irányított, szétszakított országban.

Edvard Benes csehszlovák elnök Párizsban, 1939Forrás: AFP

Beneš célja az volt, hogy helyreállítsa országa háború előtti határait, egyúttal egyszer és mindenkorra kiiktassa az országot 1938-39-ben egyszer már szétverő német és a németekkel Beneš által azonos lapra helyezett "magyar veszedelmet". Beneš a csehszlovákiai német és magyar kisebbség tagjait kívánta felelőssé tenni Csehszlovákia sorsáért.

Beneš már a háború alatt megszerezte a szövetségesek beleegyezését ahhoz, hogy a győzelmet követően Csehszlovákia hárommilliós, a háborús felelősséggel kollektíven megvádolt német kisebbségét kitelepítsék. A kollektív bosszúhoz kapcsolódott a magyarok hasonló kitelepítésének terve is, ehhez azonban a nyílt nemzetközi támogatást nem tudta megszerezni. Ugyanakkor a nagyhatalmak közül senki nem szólalt fel a magyarok mellett; némileg cinikusan azt mondták, hogy a két ország rendezze el egymás között a dolgot. Képzelhetjük, hogy a legyőzött, diplomáciailag elszigetelt Magyarország és a győztes Csehszlovákia milyen egyenlő módon tudott tárgyalni ebben az ügyben. Beneš a terveihez megnyerte a Szovjetunió erős szerepe miatt felértékelődő csehszlovák kommunisták támogatását is.

A dekrétumok kiadása

1945-ben még véget sem ért mindenhol a háború, amikor a Londonból hazatérő Beneš és kormánya, a Moszkvából érkező kommunisták és a Szlovákiában harcoló felkelők Szlovák Nemzeti Tanácsa nekikezdett a csehszlovák állam újjászervezésének. Németország még nem is kapitulált, amikor 1945. április 5-én az újonnan megalakuló kormány Kassán közzétette első programját.

Az új kormányprogram a jövendő Csehszlovákia alapjait fektette le. Egyrészt hangsúlyos eleme volt az új hadsereg fölállítása és a Németország elleni háború gyors befejezése, másrészt pedig rendezni kívánták a külpolitikai, belpolitikai, gazdasági és kulturális kérdések alapelveit.

Moravska-Ostrava lakói üdvözlik a felszabadító szovjet tankokatForrás: AFP/Moravska-Ostrava

A kormányprogram gyakorlati végrehajtását elnöki rendeletek formájában kezdték meg. Az elnöki rendeletek - vagyis dekrétumok - kiadása még a londoni emigráció idején, 1940-ben kezdődött, amikor legitim parlament híján Beneš emigráns elnök törvényerejű rendeleteket adhatott ki, amiknek érvényességéhez a parlament helyett elegendő volt a kormány hozzájárulása is. Az emigrációban kiadott dekrétumok főként a száműzetésben működő kormány működésének jogi alapját teremtették meg. Ezeknek a rendeleteknek ország híján csupán a jövőre volt nagy hatásuk.

Az új kormányprogram kihirdetése után, 1945 májusa és októbere között kiadott elnöki dekrétumok viszont alapvető hatással voltak Csehszlovákia életére. A rendeleteket természetesen nem egyedül az elnök dolgozta ki, hanem a mögötte álló kormány is jóváhagyta. A május és október között kiadott közel másfél száz rendelet nem pusztán a magyar és német kisebbséggel foglalkozott, hanem Csehszlovákia újjáépítésének szinte minden kérdésével: a gazdasági élettel, nemzetközi kapcsolatokkal, a háborús bűnösök megbüntetésével.

A rendeletek sorának az vetett véget, hogy 1945. október 28-án összeült az ideiglenes nemzetgyűlés. Megalakult tehát az új parlament, ez pedig megszüntette a dekrétumok kiadásának jogi alapját. Az új nemzetgyűlés egyébként - miként a törvények előírták - 1946 márciusában jóváhagyta és megerősítette valamennyi elnöki dekrétumot.

A felvidéki magyarok jogfosztása

A csehszlovákiai magyarokat és németeket a kassai kormányprogram 8. pontja tette kollektíven felelőssé az ország 1938-39-ben bekövetkezett széthullásáért. A kollektív bűnösség gondolatából kiindulva a kormányprogram csak azoknak biztosított állampolgárságot, akik aktív antifasiszta múltat tudtak igazolni, a német és magyar kisebbség többi tagját - vagyis döntő többségét - megfosztották állampolgári jogaiktól. A kormányprogram ezenfelül rendelkezett a magyar és német tulajdonban lévő föld elkobzásáról (11. pont), valamint a magyar és német iskolák bezárásáról is (15. pont). Az állampolgárságtól való végleges megfosztást az augusztus 2-án kiadott 33. számú dekrétum mondta ki.

A jogfosztás
"Azok a német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom jogszabályai értelmében német vagy magyar állampolgárságot szereztek, az ilyen állampolgárság megszerzésének napján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat. (...) "A többi német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár e dekrétum hatályba lépésének napján elveszti csehszlovák állampolgárságát."
(A köztársaság elnökének 33/1945. dekrétuma - részlet)

A másik hírhedt dekrétum az 1945. október 1-jétől hatályos 88. számú rendelet volt. Ez a jogszabály azt tette lehetővé, hogy a férfiak közül 16 és 55 év között, a nők esetében 18 és 45 éves kor között bárkit beosszanak közmunkaszolgálatra az ország bármely részébe. Ennek és más hasonló rendeleteknek az eredményeként 1945-46 folyamán a becslések szerint 40 ezer felvidéki magyart telepítettek át Csehországba, hogy enyhítsék a kitelepített németek hiánya miatti munkaerőhiányt.

A rendeletek az élet egyéb területein is korlátozták a magyar kisebbség jogait: elbocsátották a magyar köz- és magánalkalmazottakat, betiltották a magyar nyelv hivatali használatát, föloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, elkobozták a földtulajdont.

A kollektív bűnösség kimondása

"A cseheknek és a szlovákoknak a német és a magyar kisebbséggel szerzett szörnyű tapasztalatai - amely kisebbségek nagyrészt a köztársaság ellen kívülről indított hódító politika engedelmes eszközévé váltak, s amelyek közül főleg a csehszlovákiai németek egyenesen eszközül kínálták fel magukat a cseh és a szlovák nemzet elleni irtóhadjárathoz - a felújított Csehszlovákiát mély és tartós beavatkozásra kényszerítik."

(A kassai kormányprogram. 1945. április 5., VIII. pont - részlet)

A csehszlovákiai magyarság ügyének végleges megoldását az ország vezetői a kitelepítésben látták. Ezt a célt szolgálta a lakosságcsere-egyezmény megkötése 1946 februárjában, aminek eredményeként nagyjából 80 ezren hagyták el szülőföldjüket. Az egyéb okból távozókkal együtt összesen 120 ezer magyar távozott Csehszlovákiából 1945 és 1949 között.

Felvidéki magyarok kitelepítése 1947-benForrás: Fortepan

A csehszlovákiai magyarság jogfosztását eredményező intézkedésekben az 1948. évi kommunista hatalomátvétel hozott enyhülést. Moszkvának nem volt érdeke, hogy a kommunista hatalom alatt álló országoknak egymással nyílt konfliktusuk legyen, ezért 1948 végétől fokozatosan enyhülni kezdett a magyar kisebbséget sújtó elnyomás: visszakapták állampolgárságukat, újraindulhattak a magyar iskolák, a Csehországba kényszerközmunkára hurcoltak hazatérhettek, és a magyarok ismét alapíthattak szervezeteket. A Moszkva által kikényszerített békülés csúcspontja az 1949 áprilisában aláírt magyar-csehszlovák barátsági szerződés volt. Boldog világ persze ettől sem lett: a nemzeti alapú diszkriminációt fölváltotta a nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkit egyformán megnyomorító sztálinista diktatúra.

A Beneš-dekrétumok formálisan a mai napig a két utódállam, Csehország és Szlovákia jogrendjének részét képezik, noha nem alkalmazzák őket, ráadásul számos, a dekrétumokkal ellentétes törvény van érvényben mindkét országban. 2013. május 28-án az Európai Parlament petíciós bizottsága úgy döntött, hogy napirenden tartja a dekrétumokkal kapcsolatos magyar beadványokat. Ezek közül az elsőt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Gubík László, a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok egyike terjesztette elő. A másikat Juhász Imre alkotmánybíró nyújtotta be tavaly a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségét kimondó 2007-es szlovák parlamenti határozat ellen tiltakozva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK