Hogyan lesz valakiből szent?

2013.07.14. 11:25

Július 5-én Ferenc pápa aláírta a XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásáról szóló dokumentumokat. Az aláírás egy bonyolult és hosszadalmas eljárás végére tett pontot.

A katolikus egyház egyes becslések szerint több mint 2500 szentet tart nyilván. A pontos számot megmondani szinte lehetetlen, hiszen a kereszténység kezdetétől fogva, vagyis 2000 éve tiszteli az egyház a szenteket, és maga a szentté válás folyamata is többször is változott.

Az bizonyos, hogy szentként már a legkorábbi időktől fogva azokat a személyeket tisztelték - rendszerint haláluk után -, akik különösen kiemelkedtek a keresztény erkölcs gyakorlásában. Szűkebb értelemben azokat nevezzük szentnek, akikről a katolikus egyház jogi eljárás keretében kinyilvánította, hogy haláluk után egészen bizonyosan a mennyországba, Isten oldalára jutottak. Ennek hagyományosan két oka lehet: vagy az, ha valaki életében kiemelkedően gyakorolta hitét (hitvalló), vagy pedig az, ha mártíromságot vállalt a hitéért (vértanú).

II. János Pál egy boldoggá avatáson 1999-benForrás: AFP/Gabriel Bouys

A szentek tisztelete ma jellemzően a katolikus és az ortodox egyházra jellemző, a protestáns egyházak elvetik a szentek tiszteletét. A 16-17. század nagy hitvitáiban a protestánsok azzal vádolták a katolikusokat, hogy Isten mellett a szenteket is istenként tisztelik, imádkoznak hozzájuk, ezzel pedig megszegik az 1. parancsolatot. A katolikusok azzal vágtak vissza, hogy a szentekhez nem azért imádkoznak, mert tőlük közvetlenül kérnek segítséget, hanem azért, mert Istenhez közel lévén közbenjárásukért esedeznek.

Hogyan lettek szentek régen?

A kereszténység kétezer éves története folyamán sok változáson ment keresztül a szentté válás folyamata. A keresztényüldözések korában azokat kezdték tisztelni, akik mártíromságot szenvedtek a hitükért, a kereszténység bevett vallássá válásával pedig a 4-5. századtól már a hitvalló szentek is előtérbe kerültek. A szentek tisztelete először mindenfajta hivatalos eljárás nélkül kezdődött, pusztán a szentéletű személy közvetlen környezetében meglévő emléke miatt kezdtek a hívek sírjához zarándokolni csodák reményében. A sokféle kultusz és ereklye elterjedésével aztán hivatalos eljárás alakult ki a szentté avatásra és a tévedések kiszűrésére. Ez először helyi szinten történt, a pápaság megerősödésével pedig a 12-13. századtól III. Sándor és IV. Ince a pápaság kizárólagos rendelkezése alá vonta a szentté avatást.

Képeslapok egy vatikáni utcábanForrás: AFP/Andreas Solaro

A 13. századra a szentté avatás lényegében fölvette a ma ismert szentté avatási per formáját. Ezen eljárás során összegyűjtöttek minden elképzelhető információt a jelöltről, hiszen a cél a jelölt életvitelének minél alaposabb vizsgálata volt. A minden részletre kiterjedő vizsgálat eredményeként létrejött iratok fontos történeti források is.

A szentté avatási eljárás lényege tulajdonképpen a középkor óta nem változott. A bírósági eljárás, vagyis per formájában lezajló vizsgálódás arra irányul, hogy minden kétséget kizáróan igazolja: a jelölt élete megfelel a szentekkel szemben támasztott kritériumoknak, valamint hitelesen igazolni kell a csodákat is. A szentté avatási pert ennek megfelelően az idők során sokat változó bonyolult eljárásjog és intézményrendszer jellemzi, amit legutóbb II. János Pál pápa szabályozott 1983-ban.

Boldogok és szentek

A szentté avatási folyamatnak hagyományosan két lépcsője van: az adott személyt először boldoggá avatják. Akit boldoggá avatnak, azt szűkebb környezetében, például tevékenységének színhelyén vagy szerzetesrendjében tisztelhetik. Ezt követően a boldoggá avatáshoz szükséges egyetlen csoda melletti újabb csoda bizonyítását követően maga a pápa avatja szentté a szóban forgó személyt. Ebben az esetben már az egész egyház számára kötelező az illető tisztelete.

II. János Pál boldoggá avatási szertartása 2011-benForrás: AFP/Alberto Pizzoli

Az egész eljárás abban az egyházmegyében kezdődik, ahol az illető személy meghalt. Ha valaki olyan hírben állott, hogy megfelelt a kritériumoknak, akkor halála után öt évvel bárki kezdeményezheti az eljárás megindítását. Az öt évre azért van szükség, hogy próbára tegyék a hírnevet: ha még mindig fennáll, megalapozott lehet az eljárás megindítása. Az eljárás kezdeményezőjét actornak nevezik, akinek javaslatára az illetékes egyházi szervek kineveznek egy posztulátort. Fontos, hogy az actor viseli az egész eljárás költségét is, ami manapság elérheti akár az egymillió dollárt is. A posztulátor olyan szakember, aki rendelkezik a megfelelő egyházjogi, történeti ismeretekkel és járatos az eljárás rendjében.

A megyéspüspök először tájékozódik, hogy valóban fennáll-e a szentség híre, majd ha Róma is hozzájárul, megkezdődik az eljárás az érintett egyházmegyében. A jelöltet innentől kezdve „Isten szolgájaként” emlegetik a hivatalos iratokban, és tanúk meghallgatásával, valamint a jelölt írásainak tanulmányozásával minél több információt igyekeznek összegyűjteni róla. Az információkat azután teológusok, történészek és szükség esetén más szakemberek elemzik, értékelik. A cél az, hogy semmit ne hallgassanak el, még az esetleg kellemetlen tényeket sem, hiszen az volna az igazán kínos, ha utólag derülne ki valami. Az így összegyűjtött, rendszerint több ezer oldalnyi dokumentumot ünnepélyesen lepecsételik, és elküldik Rómába. Ez a szakasza a szentté avatásnak még azt az időszakot idézi az ókeresztény korból, amikor valaki egyértelműen az adott közösség akaratából lett szent.

Róma szava perdöntő

A Rómába megérkezett hatalmas iratanyagot a római Szentek Ügyeinek Kongregációja kezdi vizsgálni. Ünnepélyesen fölnyitják a Rómába érkezett aktákat, és új posztulátort neveznek ki. A posztulátor és munkatársai vezetésével elkészül a Positiónak nevezett, nagyjából 500 oldalas összefoglaló az ügyről. A Positio borítója először szürke színű, ezt elsőként a történészek tanulmányozzák, hogy megítéljék a benne szereplő tények valódiságát. A Positio ezt követően piros borítót kap arany betűkkel, ezt már teológusok vizsgálják, feladatuk az életút értelmezése, értékelése.

Ferenc pápa egy vatikáni audienciánForrás: AFP/Tiziana Fabi

Az ügynek ebben a szakaszában szolgált II. János Pál pápa eljárásjogi reformja előtt az „ördög ügyvédje” (advocatus diaboli): feladata az volt, hogy a jelölt ellen érveljen, hogy minél világosabban láthatóak legyenek esetleges hibái. Ellenfele a vitában „Isten ügyvédje” (advocatus Dei) volt, akinek pedig a jelölt mellett kellett érvelni.

II. János Pál 1983-ban egyszerűsítette az eljárást és csökkentette a szükséges csodák számát. Változtatásai főként arra irányultak, hogy az addig alapvetően polemikus jellegű eljárás - amelynek során pró és kontra érveket ütköztettek a jelölttel kapcsolatban - inkább a dokumentumok gondos mérlegelésének irányába tolódjon el. Ennek jegyében eltörölte az advocatus diaboli tisztségét, akinek feladatkörét egy olyan promotor (ügyész) vette át, aki általában felel az érvek kiegyensúlyozott mérlegeléséért.

Ezt követően a bíborosok összegző véleményével kerül az ügy a pápa elé, aki egymaga dönt arról, hogy „Isten szolgája” valóban rászolgált-e a boldoggá avatásra. Ezen fázis után a jelölt már megszolgálta, hogy „Isten tiszteletreméltó szolgájaként” emlegessék az iratokban,

Ha ez megvan, hátravan még a legfontosabb: a csoda igazolása. Ez a lépés a vértanúk esetében elmaradhat, a hitvallók esetében viszont legalább egy csodát kell igazolni. A csodának nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelnie: egy tudományos bizottság igazolja, hogy megtörténtére nincs semmilyen természetes magyarázat. A csodák jellemzően orvosi természetűek és csodálatos gyógyulásokkal függenek össze, hiszen erről van a legtöbb és legpontosabb dokumentum. A későbbi félreértések elkerülése végett általában olyan betegségekből történő hirtelen gyógyulások a legjobb csodák, amelyeknek semmilyen ismert gyógymódja nincs, például sérült szövetek hirtelen helyreállítódása.

A csodák esetében egy teológiai bizottság is dolgozik. Az ő feladatuk az, hogy igazolják, kizárólag „Isten tiszteletreméltó szolgája” közbenjárására történt meg a megmagyarázhatatlan eset. Ha például a csodálatos körülmények között felgyógyult beteg családja Szűz Mária, Szent József és a jelölt segítségét egyaránt kérte, nehéz bizonyítani a kizárólagos közbenjárást. Ha viszont egyedül a jelölthöz imádkoztak, bizonyítani lehet a kizárólagosságot. Az érvényes csodához tehát két dolgot kell bizonyítani: a tudományos magyarázat hiányát, és azt, hogy kizárólag a jelölt közbenjárása révén jött létre a csoda.

Floribeth Mora, akinek agybetegségét II. János Pál egy csodával meggyógyítottaForrás: AFP/Hector Retamal

Ebben az esetben is két lépcsőben zajlik vizsgálat: először a csoda helyszínének egyházmegyéjében gyűjtik össze a tényeket, és alkotnak előzetes ítéletet, majd a Szentszék különböző testületei - teológusok, orvosok - vizsgálják meg az esetet, ismét különböző színű borítókkal ellátott Positiók tanulmányozásával. Amennyiben a Kongregáció hét bíborosból álló testülete is támogatja, akkor a pápa elé kerül az ügy, akinek jóváhagyása után megtörténhet a boldoggá avatási szertartás. Ezt korábban jellemzően maga a pápa végezte, míg manapság XVI. Benedek pápa döntése nyomán a Szentatya megbízásából más magas egyházi méltóság is elvégezheti.

A szentté avatáshoz nincs másra szükség, mint a boldoggá avatást követően bekövetkezett egyetlen újabb csodára, amire az első csoda alól mentesített vértanúnak is szüksége van. Ha ezt is a fentiekhez ismertetett eljárás segítségével sikerül igazolni, és a pápa is jóváhagyja, megtörténhet a jelölt szentté avatása.

A kivételek és a csodák

II. János Pál esetében nem várták meg halála után az öt évet az eljárás megindításával, míg XXIII. János esetében Ferenc pápa felmentést adott a második csoda igazolása alól. II. János Pál esetében egyébként egy Parkinson-kórban szenvedő francia nővér gyógyulása volt az első csoda, a második csodának pedig - amit áprilisban hagytak jóvá - valószínűleg egy Costa Rica-i nővér gyógyulását fogadta el a Kongregáció. II. János Pál és  XXIII. János szentté avatására még idén sor kerülhet.