Rejtély, miért védtük 1532-ben Kőszeget

2013.07.22. 08:03

Újra látogatható a felújított Jurisics-vár Kőszegen, amelynek 1532. évi ostroma a magyar hadtörténet egyik legragyogóbb fejezete: a maroknyi védősereg három hétig állt ellen a százszoros török túlerőnek. A várostrom körül azonban még ma is több a kérdés, mint a válasz. Egy biztos: ambíció, valódi hősiesség és rideg számítás egyaránt szerepet játszhatott a történetben.

Szulejmán Bécsre vágyik

A mohácsi csatavesztést követően az ország állandó csatározások helyszíne lett. Magyarország lényegében megszűnt önálló európai politikai tényező lenni, hiszen Mohács után ketten is - Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János - az ország királyának vallották magukat. Az ország területén folyó harcok valójában az 1520 óta uralkodó Szulejmán és a Habsburg-család fejeként szintén az 1520-as évek elejétől számos országon uralkodó V. Károly viaskodását jelentették a térségben a hegemóniáért.

Az 1520-as évek végén a harcok már Magyarország nyugati határánál zajlottak, 1529-ben Szulejmán már Bécs városát is megostromolta, sikertelenül. 1530-ban az Isztambulba küldött követek egyike éppen a későbbi kőszegi hős, Jurisics Miklós volt, aki azt a hírt hozta a Portáról, hogy Nyugat-Magyarország mellett a szultán már Bécset is magának követeli. A követek a teljesíthetetlen követelés hallatán biztosak lehettek benne, hogy a szultán háborúra készül. Szulejmánt az is erősíthette szándékában, hogy a német-római birodalom protestáns fejedelmei Schmalkaldenben szövetségre léptek, egyértelműen V. Károly császár ellenében. A szultán így okkal játszhatott a Nyugat megosztottságára.

A hadjáratot Szulejmán 1532-ben indította meg. Fő célja vélhetően Bécs ostromának megismétlése volt, bár vannak történészek, akik a későbbi események tükrében kételkednek ebben. A szultán szokatlan útvonalat választott: július 17-re elérte Eszéket, majd a szokásos, Duna mentén északra vezető, a korábbi és későbbi hadjáratok alkalmával használt hadiút helyett a Dráva völgyét választotta, és a mai horvát-magyar határ mentén haladt északnyugat felé. Ezután Zákánynál északra fordult, és a Nyugat-Dunántúlon átvágva augusztus 5-én elérte Kőszeget, és megkezdte ostromát.

Az 1532-es török hadjáratForrás: Bariska István: Kőszeg ostromának emlékezete

A szultán útvonalválasztása valóban szokatlan volt. Lehet, hogy úgy kalkulált: ezt a vidéket jobban megkímélték a harcok, mint az elmúlt évtizedben többször is használt Duna-völgyi hadiút környékét, így könnyebb lesz biztosítani az utánpótlást a seregének. Az sem kizárt, hogy egyszerűen a Bécs felé vezető legrövidebb utat választotta. Ám elképzelése nem vált be: három hétbe tellett, mire elérte Kőszeget, és később ez az időveszteség döntőnek bizonyult. A késlekedést az időjárás mellett az is növelte, hogy a Dunántúl útjai amolyan másodrendű utak voltak, nem megfelelőek egy 60-80 ezer fős hadsereg számára. A lakosság ráadásul elmenekült, sok esetben megsemmisítették a búzát és egyéb élelmet, így a városnyi török sereg számára egyre nehezebbé vált az ellátásról való gondoskodás.

Kőszegen és Bécsben már várták

Habsburg Ferdinánd magyar királyt - bár ezt nem mindenki ismerte el róla - és bátyját, V. Károly német-római császárt nem érte váratlanul a szultán támadása. Szulejmán közeledtére a német-római birodalom szinte minden országából érkeztek seregek a császárváros megsegítésére, még a pápa is küldött csapatokat. Összlétszámuk elérhette a 80-100 ezer főt, vagyis bőven fölvették a versenyt Szulejmán seregével, egyes vélemények szerint jóval erősebbek is voltak. A sereg Bécs alatt várakozott, és fő célja az volt, hogy akár ütközetet is vállalva megakadályozzák a város újabb ostromát. A német rendek azonban a támogatásukat ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a sereg nem lépheti át Magyarország határát.

Ottlik Géza a kőszegi várról

"A városkának volt egy erős kis vára, amely hat évvel a mohácsi vereség után feltartóztatta és visszaverte a törököt. Kétezren védték a képtelen túlerővel szemben egy teljes nyári hónapon át, esztelen bátorsággal és okos tárgyalásokkal, mert akkor már tudták, hogy kivel van dolguk. Tizennyolc heves rohamot állt ki a vár és a védők: városlakók, polgárok, parasztok, katonák; akkor az ostromló kimerült, feladta, elvonult örökre. Fura dolognak látszik a nyugati határ szélén védeni egy kis várat, a belülről jövő töröktől, amikor az ország már elveszett, s az ellenség már éppen kifelé menne. Nem is lett volna értelme, ha a védők nem tudják, hogy a hazájukon kívül még egy sokkal kisebb és egy sokkal nagyobb hazájuk is van; s ezt mind a kettőt megvédték: a városukat, ahol születtek, s a világrészüket, ahol senki sem borotválta a koponyáját."

Részlet az Iskola a határon c. regényből 

Eközben Jurisics Miklós, Kőszeg várának kapitánya is készülődött. Jurisics, aki több isztambuli követségből is ismerte a törököt, 1529-ben, Bécs sikertelen ostroma után kapta Kőszeg várát Habsburg Ferdinánd főhercegtől. A főherceg sok pénzzel tartozott Jurisicsnek, és mivel nem tudott fizetni neki, zálogba adta a várat, a hozzá tartozó uradalmakkal. Jurisics nem tudta sokáig élvezni a birtokát, hiszen 1532-ben már ostromra kellett készülnie.

Jurisics MiklósForrás: Wikipedia

Serege a törökéhez képest nevetséges volt: összesen 28 könnyű- és 10 nehézlovasból, továbbá 8 gyalogosból állt, ehhez jött még közel 700 civil, akik Kőszeg városának lakói és a várba menekült környékbeli jobbágyok voltak. A környék többi lakója nyugatra menekült. Jurisics megjavíttatta a vár falait, minden vagyonán lőport vásárolt, és a környék valamennyi fellelhető élelmét a várba szállította. Ezzel kettős célja volt: egyrészt gondoskodni az ostrom alatti szükségletekről, másrészt megnehezíteni a török ellátását. Mindez azonban még akkor is édeskevés volt a 60-80 ezer fős török sereg ellen, ha az ostromágyúk éppen nem voltak velük, hanem a Dunán úsztak Bécs felé, hajón.

A kőszegi vár ura együttműködött a környékbeli várak és földek uraival: a szomszédos, amúgy Szapolyai-párti Nádasdy Tamás is segített neki. Az újabb kutatások szerint Jurisics szoros együttműködésben volt a nyugat-magyarországi rendekkel, és az alsó-ausztriai, karintiai és stájer nemesek is támogatták. Ez sok esetben a környéken a törököt zaklató lovas seregeket jelentett, akik például Hans Katzianer alsó-ausztriai főkapitány parancsára fölgyújtották a Rába menti malmokat, hogy megakadályozzák a töröknek a búza megőrlését. Nem csoda, ha a janicsárok föllázadtak Kőszeg alatt.

Miben reménykedett hát Jurisics?

Jurisics abban bízhatott, hogy a környéken kibontakozó rendi ellenállás majd segít neki: nem volt tehát annyira egyedül, mint gondolnánk. A vár védelmét elhatározó döntésében az is szerepet játszott, hogy a szultán addig egyetlen várat sem ostromolt meg. Több fontos erősséget hagyott maga mögött úgy, hogy nem vette őket birtokba. Jurisics is abban reménykedhetett, hogy a szultán elmegy mellette, ő pedig csatlakozik majd a Bécs alatt gyülekező sereghez.

A kőszegi várForrás: Wikipedia

Amikor pedig Szulejmán az ostrom mellett döntött, Jurisics nem adta fel, hanem provokálta a török előőrsöt: védte saját várát és városát, és lassítani akarta a szultán előrenyomulását Bécs felé, hogy a keresztény seregek így időt nyerjenek. Ekkor és az ostrom folyamán többször könyörgött segítségért urához, Habsburg Ferdinándhoz, ám nem kapott semmilyen támogatást tőle, hiszen ezt a birodalmi gyűlés kifejezetten tiltotta, ráadásul Ferdinánd és Károly nem akarta megosztani seregét.

És mit akart Szulejmán?

Jurisics döntésénél több fejtörést okoz a történészeknek Szulejmán viselkedése. Már az szokatlan, hogy Eszéknél nyugatra fordult, Kőszeg ostroma pedig különösen váratlan és Bécs ostroma szempontjából furcsa lépés volt. Elképzelhető, hogy Szulejmán augusztusban már nem is akart Bécs alá vonulni és a város ostromába fogni, hiszen a hosszúra nyúlt felvonulás miatt a nyár végén már nem lett volna idő egy hosszú ostromra.

I. Szulejmán szultán portréjaForrás: AFP

Szulejmán talán az eközben egyre erősebb keresztény fősereggel sem akart megütközni, Kőszeget pedig ürügyként használta a csata elhalasztására. Tervének az is része lehetett, hogy Kőszeg gyors meghódítása után sorra hódoltatja meg a nyugat-magyarországi és alsó-ausztriai várakat, és elcsalja a Bécs alatt gyülekező sereget, és megütközve velük jelentős csapást már rájuk. A várak meghódoltatásával hátországot biztosíthatott volna magának egy későbbi bécsi ostromhoz, hiszen 1529-ben éppen a stabil hátország hiánya volt kudarcának egyik oka.

Azt sem zárhatjuk ki, hogy a rendi ellenállás és az élelmezés zavarai miatt sem akart már Szulejmán több ellenséget a háta mögött hagyni, ezért akarta elfoglalni az ellenállás egyik fészkét, a lőporral és élelemmel teli Kőszeget.

Jurisics győzelme

Bármi járt is a szereplők fejében, Jurisics Miklós és maroknyi serege mindenki számára váratlanul három héten át kitartott. Ez példátlan hősiesség még akkor is, ha teljesen magukra csak augusztus 22. után maradtak, amikor a környékbeli rendi ellenállás csapatait is Bécs alá rendelték. A kapitány 27-én és 28-án még kicsempészett egy-egy levelet Ferdinándnak, amelyben beszámolt reménytelen helyzetéről és arról, hogy szerinte Szulejmán nem fog Bécs ellen menni. Igaza is lett.

Hagyományőrzők újrajátsszák a kőszegi vár ostromát, annak 475. évfordulójánForrás: MTI/Czika László

Ekkorra Jurisicsnek mindössze kétszáz embere maradt, maga is sérült volt, a falak romokban hevertek. A végső ostrom végül nem jött el, mert a török kompromisszumot ajánlott: ha névleg meghódolnak, és kitűzik a lófarkas zászlót a várra, birtokon belül maradhatnak és nem kell átadniuk a várat. Jurisics Ibrahim vezírrel tárgyalt, akit még ismert isztambuli követségéből. Megbízott a törökben, és nem akart a romok között halni, mint később Zrínyi Miklós. Kitűzték hát a lófarkas zászlót, Jurisics pedig a török táborban meghódolt a szultán előtt. A török ezúttal tartotta a szavát: 1532. augusztus 29-én 11 órakor már nem volt ott a török sereg a vár alatt.

Hogy miért adta fel a török, nem tudni. Az azonban biztos, hogy a török távozására emlékezve Kőszegen a mai napig tizenegykor harangoznak. A tanulság pedig meghatározta a török kor háborúit: a nyílt ütközetek helyett érdemes inkább a végvárakban bízni, és azokat fejleszteni.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK