Rejtélyes ólomkoporsó került elő III. Richárd maradványai mellől

2013.07.30. 11:51

Egy másik koporsót rejtett magában az a kőkoporsó, amelyre még tavaly szeptemberben bukkantak régészek Nagy-Britanniában III. Richárd maradványai után kutatva, ám amelyet csak most hétfőn nyitottak fel.

Nyolc ember kellett, ahhoz, hogy kiemelje a 2 méter hosszú, egyik végén 60, a másikon 30 centiméter széles kőkoporsóból a benne rejtező, ólomból készültet. A brit régészek még sohasem szembesültek ilyen kettős koporsóval, és egyelőre nem tudják, hogy kit temethettek bele. Az ólomkoporsót a lehető legóvatosabban akarják felnyitni, hogy ne sérüljenek a benne lévő maradványok, a módról azonban még nem döntöttek, ezért a művelet várat magára. Az óvatoskodás annak ellenére történik, hogy az ólomkoporsó lyukas, és belekukkantva látni a halott lábát.

III. Richárd csontvázaForrás: AFP/Leicesteri Egyetem

A koporsó annak a leicesteri autóparkolónak a felszíne alól került elő, amely III. Richárd maradványait is rejtette. Az úgynevezett rózsák háborújának végső vesztese 1485-ben halt meg a bosworthi csatában. Szerény temetést kapott a Bosworthhöz közeli, ferences rendi Grey Friars templomban. Csontjait tavaly lelték meg és az idén sikerült minden kétséget kizárón azonosítani, miután a teszthez a hajdani uralkodó jelenkori leszármazottai adtak DNS-mintát. 

A héten felnyitott kettős koporsó is a Grey Friars templom alapmaradványai közül került elő. Bár a kutatók nem tudják, kit temethettek el benne, feltételezéseik azért vannak. Három "jelöltjük" közül kettő - az 1272-ben meghalt Peter Swynsfeld és az 1330-ban elhunyt Nottinghami William - egyaránt az angol ferences rend vezetője volt. A harmadik esélyes Peckletoni Sir William de Moton lovag, akinek halálát 1356 és 1362 közöttre teszik.