Hatékonyabb lehet a jövő rákkezelése

daganatos beteg sugárkezelése, rák, tumor,
Vágólapra másolva!
A rosszindulatú daganatokra sokszor csak olyan erős sugárzás vagy kemoterápia hatna, amely megölné a beteget is. Amerikai kutatók új módszerével a betegek jóval nagyobb sugárdózist bírhatnak ki, így hatásos lehet a kezelés a jövőben.
Vágólapra másolva!

A rákos tumor kezelése ahhoz hasonlít, mintha egy cserepes növényt tűzoltófecskendővel locsolnánk, mondja Csian-Kuo Keng (Jian-Guo Geng), a Michigani Fogorvosi Egyetem kutatója. A túl sok víz elpusztítja a növényt, éppúgy, ahogy a nagy dózisú kemoterápia vagy sugárkezelés is megöli a beteget, mielőtt maga a daganat elpusztulna.

Ha azonban a beteg gyomor-bélrendszerét sikerül egészségesen és működőképesen tartani, akkor a beteg túlélési esélye exponenciálisan megnő. Keng laboratóriumában nemrég fedeztek fel egy olyan biológiai mechanizmust, amely megőrzi a kísérleti egerek gyomor-béltraktusának épségét és az állatok életet akkor is, ha az állatok egyébként halálosnak számító sugárdózist kapnak. A Nature folyóiratban megjelent felfedezés forradalmasíthatja a rákkezelést, mondta Keng.

Keng és munkatársai azt tapasztalták, hogy bizonyos fehérjemolekulák hozzákötődnek a bél őssejtjeihez, és ez felfokozott önmegújítási és javító képességet ad az őssejteknek. Az őssejtek a károsodott sejteket és szöveteket gyógyítják, de "alapállapotban" nem tudnak lépést tartani a halálos dózisú kemoterápia vagy sugárterápia által okozott rombolással, holott ez szükséges lenne a késői stádiumú, áttétes tumorok sikeres felszámolásához.

Daganatos beteg sugárkezelése Forrás: AFP/SPL

Ha azonban az őssejtek extra képességei megvédik a gyomor-bélrendszert, azaz a betegek képesek megemészteni és felvenni a tápanyagokat, akkor a szervezet képes ellátni a létfontosságú funkciókat, és a bélben lévő bakteriális mérgek sem tudnak bejutni a keringésbe, mondta Keng.

Ezek a fehérjefaktorok szerinte éppen elég támogatást adnak majd a betegeknek, hogy túléljék a kemoterápia és a sugárterápia erősebb dózisait addig, amíg a kezelésekkel felszámolják a tumorokat.

Az eddigi kísérletekben a fehérjével kezelt egerek 50-75 százaléka élte túl az egyébként halálos dózisú kemoterápiát, míg az összes kezeletlen egér elpusztult. A cél az, hogy a túlélési arányt 100 százalékra növeljék. Ezután kezdenék meg a szer emberen való alkalmazásának kidolgozását, ami még évekig eltarthat, de ha a kutatók sikerrel járnak, drasztikusan megnövelhetnék a rosszindulatú daganatok kezelésének a sikerességét.