Ilyenek voltunk a dinoszauruszok korában

2013.08.08. 08:10

Két most felfedezett fosszília segítségével a kutatók megismerhették a korai ősemlősök evolúciós alkalmazkodásait. A kínai leletek azt bizonyítják, hogy néhány fontos jellegzetesség, mint például a szőr és a bunda már jóval az első igazi emlősök megjelenése előtt kialakult.

Az emlősök egyik korai rokonát a Nature augusztus 8-i számában írja le a Chicago Egyetem kutatója, német és kínai társszerzők közreműködésével. A Megaconus mammaliaformis nevű faj kiváló megtartási állapota révén a paleontológusok bepillantást nyertek az emlősök megjelenését közvetlenül megelőző evolúciós állapotba. Zhe-Xi Luo chicagói anatómia professzor szerint ez lehetővé tette, hogy az ősöktől a modern emlősök felé vezető kritikus átmeneti szakasz eddig kevéssé ismert részleteiről jussanak információkhoz.

A Kína belső-mongóliai részén felfedezett maradvány az eddig ismert legjobb megtartású példány a Mammaliaformák csoportján belül, ahová a modern emlősök régóta kihalt őseit sorolják. A Megaconus mintegy 165 millió éves, tehát csaknem 100 millió évvel a Tyrannosaurus rex uralkodása előtt élt, a jura időszaki tollas dinoszauruszokkal egy időben. A Megaconus mindössze a második olyan fosszília a Mammaliaformák között, amelynél a szőr egy része is fosszilizálódott. Az ősmaradványt glória-szerűen veszik körül a vastagabb külső védő szőrszálak és a bunda alatti puha szőrszálak. Az állat hasa körül viszont nagyon ritka a szőr, amiből a paleontológusok arra következtettek, hogy az ősemlős hasa csupasz lehetett. A Megaconus egy hosszú, keratinból álló sarkantyút viselt a sarkánál, ami valószínűleg mérgező volt. Hasonló sarkantyú található a ma élő, tojásrakó kacsacsőrű emlős hímjeinél. Ez arra utalhat, hogy a Kínában talált fosszilis példány is egy hím egyed lehetett. A Megaconus megerősíti, hogy a bőrrel és a kültakaróval kapcsolatos tulajdonságok jó része már a modern emlősök felemelkedése előtt kialakult.

A Megaconus fosszíliája körül jól látható a testet védő vastagabb szőr, valamint a farkat körülvevő, bunda alatti finom szőrForrás: Zhe-Xi Luo

A Megaconus mókus méretű szárazföldi állat volt. Táplálkozását tekintve mindenevő, amelynek a fogazata és az állkapcsa emlős-szerű vonásokat mutat. A zápfogain bonyolult sorokba rendeződött kúpok sorakoztak a növényi anyagok megrágására. Az elülső fogak némelyikén nagyobb kúpok találhatók, amelyek lehetővé tették a rovarok és férgek fogyasztását, de talán még kisebb termetű gerinceseket is el tudott ejteni. A fogainak magas koronája volt, míg a foggyökerek ahhoz hasonlóan összeolvadtak, mint egyes ma élő, de a Megaconussal közvetlen rokonságban nem álló rágcsáló fajoknál. A magas koronájú fogak lassan nőttek, mint a mai méhlepényes emlősöknél.

A Megaconus csontváza, különösen a hátsó lábcsontjai és az ujjaknak a karmai a modern armadillóhoz hasonlítanak. Ez a mozgástípus eddig ismeretlen volt a Mammaliaformáknál. A kutatócsoport azonban ezek mellett talált nem emlősszerű tulajdonságokat is a kínai ősmaradványnál. Az állkapocshoz kapcsolódó primitív középfül például hüllőszerű. A bokacsontjaihoz és a gerincoszlopához hasonlót eddig az emlősszerű hüllőknél ismertek a paleontológusok.

A Megaconus éjszakai állat volt és nagyrészt éjszaka táplálkozott. Egy sekély édesvizű tó partján élt a mai Belső-Mongólia területénForrás: April Isch

A kutatók szerint azt nem mondhatjuk ugyan, hogy a Megaconus a közvetlen ősünk lenne, de egyértelműen egy 165 millió évvel ezelőtt élt távoli rokonról van szó. A tulajdonságai számos bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy néztek ki az emlősök ősei a triász-jura határ környékén. A Megaconus azt bizonyítja, hogy a modern emlősöknél található alkalmazkodások nagy részét már a nagyon távoli, kihalt rokonaik is kipróbálták. A modern emlősök ma élő három nagy ága valószínűleg csak véletlenszerű túlélő a számos egyéb Mammaliaforma evolúciós vonal között, amelyek megsemmisültek a kihalási események során.

Ugyanabban a Nature számban publikáltak egy másik jura időszaki emlőst is, ráadásul ugyanabból a geológiai képződményből. Ez sok mindenben hasonlít a Megaconusra: megőrződött a szőr maradványa, de sajnos itt is hiányzik a koponya, és szintén a Haramiyidák csoportjába sorolták a kutatók. Ez a rejtélyes csoport a késő-triászig nyúlik vissza, vagyis 40-50 millió évvel az első egyértelműen emlős maradványok megjelenése előtti időpontig. A fogaiknak rágcsálószerű tulajdonságaik vannak, és ebben a tekintetben hasonlítanak egy másik kihalt csoporthoz, a Multituberculatákhoz, amelyeket viszont a szakemberek már határozottan az emlősök közé szoktak sorolni. A Zheng és társai által leírt Arboroharamiya rövid arcú, mindenevő vagy növényevő állat volt, és a fákon élt. A szerzők úgy értelmezték az állkapcsának a hátsó részét, hogy a középfül csontjai az emlősökre jellemző felépítést mutatnak.

Az Arboroharamiya jenkinsi rekonstrukciójaForrás: Zhao Chuang

A két jura fosszília azonban egymásnak ellentmondó eredményeket adott, amikor megpróbálták őket elhelyezni az emlősök evolúciós törzsfáján, és ez alapján rekonstruálták az emlősök eredetét és korai történetét. Az Arboroharamiya leíróinak értelmezése szerint a Haramiyidák (köztük az Arboroharamiya) a Multituberculatákkal együtt az emlősökhöz tartoztak. Ez azt jelentené, hogy az emlősök legalább 215 millió évvel ezelőtt megjelentek, ami jóval korábbi dátum, mint amit a paleontológusok többsége elfogad, viszont összhangban van a molekuláris órán alapuló legújabb becslésekkel. Ez a rekonstrukció arra is utal, hogy az egyes csoportok hosszú idő alatt, fokozatosan jelentek meg, és különültek el egymástól. Viszont e modell szerint a komplex felépítésű középső fül (amit diagnosztikus emlős bélyegnek tekintenek) legalább háromszor megjelent egymástól függetlenül a különböző csoportoknál. A Megaconus leírói ezzel szemben a Haramiyidákat (köztük a Megaconust) kizárják az emlősök közül, és nem állítják őket rokonságba a Multituberculatákkal. E modell szerint az emlősök később alakultak ki és akkor viszont robbanásszerű gyorsasággal terjedtek el, és váltak változatossá. Ennél a modellnél viszont a hasonló fogtulajdonságoknak kellett egymástól függetlenül különböző csoportoknál többször kialakulni.

Így tehát még mindig sok az ismerethiány és a bizonytalanság, de az egyre több és jobb megtartású ősmaradványok alapján, amelyeknél ideális esetben a teljes koponyák is előkerülnek majd, a paleontológusok fokozatosan egyre közelebb kerülnek az emlősök kialakulásának és korai történetének a megfejtéséhez.