Mennyire volt Magyarországé Horvátország?

2013.08.22. 16:55

Könyves Kálmánt 1102-ben koronázták Horvátország első magyar királyává, ezután 816 évig állt fenn a két ország szövetsége. A török elleni közös harc közös nemzeti hősöket is adott, közülük a leghíresebb Zrínyi Miklós volt.

Ha valaki figyelmesen tanulmányozza a rijekai kikötőben a kikötőbakokat, egy budapesti vasöntöde magyar nyelvű feliratát láthatja rajta; ha pedig a magyar címer Monarchia idején használt egyik változatát vizsgáljuk, a horvátok jól ismert piros-fehér kockás mintázatát láthatjuk. Miért van magyar felirat a kikötőbakon? Hogyan került a magyar címerre a horvát "sakktábla"? Tényleg meghódította Magyarország Horvátországot?

Magyar gyártmányú, magyar felirattal ellátott hajókikötő oszlop a rijekai kikötőbenForrás: MTI/Czimbal Gyula

A kérdésre a választ megadni nem egyszerű. Egyrészt Horvátország fogalma sem egyértelmű, hiszen a 816 éves horvát-magyar együttélés során Horvátország területe sokat változott. A középkorban része volt a mai magyar határtól közvetlenül délre fekvő Szlavónia, a tengerparti területek hátországát jelentő, szűkebb értelemben vett Horvátország, a tengerparti városokat és szigeteket jelentő Dalmácia, valamint a mai Bosznia nyugati része (lásd ezt a térképet).

A magyar-horvát együttélés kezdetén, a 11-12. század fordulóján az egyes területek hovatartozása egészen mást jelentett, mint ma. A középkorban egyrészt minden területnek megvoltak a maga külön törvényei és szokásai, másrészt pedig mindegyik területnek volt uralkodója, leszámítva néhány városköztársaságot. Egy-egy jelentősebb uralkodó több terület fölött is uralkodhatott anélkül, hogy az uralma alá eső területek jogrendszere, életmódja mélyebb kapcsolatba került volna egymással, így gyakran előfordult, hogy egy királynak egészen különböző uralkodói jogkörei voltak különböző tartományaiban. Az uralkodók egyébként jellemzően családi kapcsolatok és erőszak alkalmazásával tettek szert új tartományokra: Szent László és Könyves Kálmán királyunk is ezen két eszköz segítségével szerezte meg a horvát királyi címet.

Az együttélés kezdetei

A mai horvátok ősei valamikor a 7. században telepedtek meg a Dráva és az Adria közötti területen. Először frank és bizánci befolyás alatt élő fejedelemségeket alapítottak a 9. században, majd a horvát történelem egyik legnagyobb alakja, Tomislav a pápai követtől elnyert koronával 925-ben megalapította a horvát királyságot. 1091-ben történt kihalásáig Tomislav utódai, a Trpimirovia-dinasztia tagjai uralkodtak az ország fölött, sokszor persze egymás közt is harcolva a hatalomért.

Ez a dinasztia a horvátok számára olyan, mint Magyarország történetében az Árpád-ház. Más kelet- és közép-európai országokhoz hasonlóan kezdetben Horvátországban is az államalapító király utódai uralkodtak, míg aztán a királyi ház kihalása után idegen uralkodóházból érkezett király. A Trpimirovia-ház utolsó jelentős uralkodója - noha a dinasztiához való kötődése vitatott - Zvonimir (1076-1089) volt, aki a szomszédos Magyarország királyának, I. Bélának a lányát, Szép Ilonát (Jelena Lijepa) vette feleségül. Zvonimir halála után az idős II. István (1089-1091) lett rövid időre a horvát király, ám halálával a dinasztia kihalt.

Volt azonban jelentkező a trónra: a házassági kapcsolat révén Szent László magyar király jelentett be igényt, akinek testvére volt Szép Ilona, Zvonimir király felesége. Szent László hadaival bevonult Horvátországba, majd unokaöccsére, Álmosra - Könyves Kálmán testvérére - bízta Horvátország kormányzását, hercegi rangban. A horvát nemesek egy része azonban nem támogatta a magyar király befolyásának ilyen növekedését, és Péter horvát nemes személyében 1093-ban saját uralkodót választottak.

Könyves KálmánForrás: Wikipedia

Az 1095-ben a magyar trónra lépő Könyves Kálmán 1097-ben csatában legyőzte Péter ellenkirályt, aki az ütközetben maga is elesett. Kálmán - Szent Lászlótól eltérően - már nem osztozott senkivel a hatalmon, hiszen testvérével, Álmossal igencsak megromlott a kapcsolata. Kálmán így 1102-ben a mai Zadartól mintegy húsz kilométerre délre fekvő Biogradban (Tengerfehérvár), a korai horvát állam talán legfontosabb városában horvát királlyá is koronáztatta magát. Ezzel kezdetét vette az 1918-ig, vagyis a történelmi Magyarország széthullásáig tartó horvát-magyar együttélés, hiszen 1102 után a magyar királyok megkoronázása nem csupán magyar királlyá, hanem Horvátország uralkodójává is tette őket.

Egy uralkodó, két ország

Horvátországot és Magyarországot tehát összesen 816 éven át kormányozták közös uralkodók. Ez kiemelkedően hosszú idő: a 12-13. századi uralkodóink által megszerzett területek közül a legtöbb csupán a magyar király címében maradt meg - például Halics, Galícia vagy éppen Jeruzsálem -, a valóságban hamar elvesztek ezek a hódítások. A horvát-magyar kapcsolat tartóssága leginkább abból fakadt, hogy mindkét fél számára sikerült előnyös, vagy legalábbis elfogadható kompromisszumot kötni.

Könyves Kálmán és a horvát nemesek között minden bizonnyal született ilyen megegyezés, valószínűleg formálisan is. A pacta conventa néven ránk maradt, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött dokumentum jelen formájában feltehetően 14. századi hamisítvány, noha valószínűleg hűen tükrözi a 12. század eleji megállapodás egyes elemeit. A dokumentumban a horvát nemesek elismerik Kálmánt és utódait magyar királynak, és megígérik neki, hogy segítségére sietnek az ország védelmében, ha szükséges. Kálmán cserébe garantálja a nemesek előjogait és birtokait, és megígéri, hogy Horvátországot saját törvényei szerint, külön királyságként fogja kormányozni.

Horvátország tehát csupán perszonálunióban egyesült Magyarországgal, vagyis az uralkodó személyén kívül más nem kapcsolta össze a két királyságot. Természetesen Magyarország volt az erősebb fél, hiszen a királyi udvar székhelye Magyarországon volt, nem pedig Horvátországban, az ország közvetlen kormányzását pedig a magyar király által kinevezett és képviseletében eljáró horvát bán intézte. A középkor későbbi évszázadaiban is megőrizte Horvátország ezt az önállóságot: a magyar országgyűléssel párhuzamosan jött létre ennek horvát megfelelője, a sabor.

Könyves Kálmán érdeklődése Dalmáciára is kiterjedt, a 12. század elején több hadjáratot is vezetett a dalmát városok ellen. Kálmán király több hadjárata során meghódoltatta a dalmát városok jelentős részét, ám a magyar királyok uralma nem lett olyan stabil, mint Horvátországban. A középkor további szakaszaiban Bizánc - majd a helyébe lépő török birodalom -, Velence és a magyar királyok vetélkedtek a terület fölötti uralomért. A politikai széljárás változó mértékben kedvezett a nagyhatalmaknak, ráadásul a dalmát városok között olyan is volt - például Raguza (Dubrovnik) -, amelyik önálló hatalommá nőtte ki magát. Az mindenesetre elmondható, hogy Magyarország sosem vált igazi tengeri hatalommá a térségben.

DubrovnikForrás: AFP/Bognár Tibor

Közös harc a török ellen

1526-ig, a mohácsi ütközetig a 12. század elején kialakult rend szerint formálódott a magyar-horvát együttélés. Kisebb konfliktusok voltak csupán: az Árpád-ház kihalása utáni magyarországi zűrzavar során a horvát nemesség bizonyos körei megpróbáltak elszakadni Magyarországtól, ám az Anjou-királyok magyarországi uralmának megerősödése Horvátországban is helyreállította a magyar király uralmát.

Alapvető változást a térség viszonyaiban a török hódoltság kora jelentette. A mohácsi csatavesztés után megüresedett magyar-horvát trónra a sabor 1527-ben Habsburg Ferdinándot hívta meg. Noha a horvát nemességet is megosztotta a Szapolyai-Habsburg ellentét, végül Horvátországban is közel 400 éves Habsburg-uralom következett, hiszen azzal, hogy a Habsburgok voltak Magyarország királyai, egyúttal a horvát királyi cím is az övék lett.

A 16-17. században Horvátország sorsa még a korábbinál is jobban egybefonódott Magyarországéval, hiszen magyarok és horvátok együtt harcoltak a török és bizonyos esetekben a Habsburgok ellen. Horvátország még Magyarországnál is jobban megsínylette a török hódoltságot: területe döntő hányada török uralom alá került, a maradék területen pedig közvetlenül Bécsből irányított katonai közigazgatás lett az úr.

A török elleni harcok gyorsították föl a magyar és a horvát arisztokrácia összeolvadásának folyamatát, hiszen a török elleni küzdelemben hasonló szempontok mozgatták például a Dél-Dunántúl magyar urait, mint Horvátország előkelőségeit. A legismertebb példája ennek a folyamatnak a Zrínyi-család volt, ami horvát eredetű nemesi dinasztiaként nevét a horvátországi Zrin városáról nyerte (Zrinski).

A család a későbbiekben is megőrizte kettős identitását. Legismertebb tagja Zrínyi Miklós hadvezér, horvát bán volt, akinek az első magyar eposzt, a dédapjáról írt Szigeti veszedelmet is köszönhetjük. Kevéssé ismert, hogy Miklós öccse, Péter inkább horvát identitással rendelkezett: őt a horvát költészet egyik jelentős alakjaként tisztelik, ráadásul ő fordította le horvátra bátyja nagyszabású eposzát. Pétert aztán 1671-ben a magyar urakkal közösen szőtt Wesselényi-összeesküvés miatt lefejezték. A horvátok annyira tisztelik a magyar nemzeti eposz költőjének öccsét, hogy még az ötkunás horvát bankjegyen is ott díszeleg az arcképe.

A horvát-magyar viszony alakulásában a 18-19. század fordulóján a nemzeti eszme születése hozott változást. A század első felében alakult ki az illírizmus, a horvátok nemzeti mozgalma. Ez előrevetítette a későbbi konfliktusokat, amelyek aztán az 1848. évi forradalom és szabadságharc idején erősödtek föl, jelentős részben a bécsi udvar tevékenységének hatására.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK