Kalandos útja volt az orosz óriásmeteoritnak

elhaladt a Föld mellett a 2012 DA14 aszteroida, Cseljabinszk város, Füstcsík, Oroszország
Vágólapra másolva!
A február 15-én az oroszországi Cseljabinszkban becsapódott nagy meteorit korábban egy másik égitesttel ütközött össze a Naprendszerben.
Vágólapra másolva!

A kutatók szerint a "cseljabinszki meteorit" egy másik égitest útját keresztezhette, vagy szokatlanul közel haladhatott el a Nap mellett. Kőzetelemzésük eredményeit kedden, a Firenzében tartott Goldschmidt-geokémiai konferencián mutatták be.

"A meteorit darabjai kétségtelen jeleit mutatják egy intenzív olvadási folyamatnak, amely már a Föld légkörébe érkezés előtt megkezdődött. Szinte abszolút bizonyossággal állítható, hogy a meteorit másik égitestnek csapódott, vagy a Nap rendkívül erőteljes hősugarai perzselték meg" - közölte Viktor Sarigin, a novoszibirszki Föld- és Ásványtani Intézet munkatársa.

A meteor Jekatyerinburgól fényképezve Forrás: Maxim Korzhov/Wikimedia Commons

Az egymillió lakosú uráli város feletti meteoritrobbanás légnyomásának hullámai körülbelül hétezer épületet rongáltak meg, a szétszóródott üvegcserepek pedig mintegy 1500 embert sebesítettek meg. Orosz és amerikai kutatók szerint a gigászi kő tízezer tonnát nyomott, átmérője akár húszméteres is lehetett.

Sarigin kutatócsoportja további információkat remél, ha a becsapódott égitest legnagyobb darabját a megtalálják. Valószínűsítik, hogy a Cserbakul-tó mélyén fekszik, ahol a kiemelési munkálatokat három méter mély iszapréteg nehezíti.

Mindeddig a meteoritnak több mint száz darabját azonosították. A legnehezebb egy kilogrammos volt - adta hírül a jekatyerinburgi Szövetségi Uráli Egyetem néhány héttel ezelőtt. A kutatók felhívták a figyelmet a csalókra, akik a világháló, magas árat kérnek az állítólagos meteoritszilánkokért. Ugyanakkor a valódi meteorittörmelékek megtalálóinak jutalmat ígérnek.