Hogyan tüntessük el politikai riválisainkat?

A cserépszavazás az athéni politika eszköze volt arra, hogy a politikai riválisok viszonylag civilizált módon számoljanak le egymással. A vesztesnek 10 évre távoznia kellett Athénból, és még a vagyonát is megtarthatta. Ha baj volt, visszahívták a száműzötteket.

Az Akropolisz északi lejtőjén egy kútban a régészek érdekes leletre bukkantak 1937-ben: 190 darab osztrakonra, vagyis cserépdarabra. Érdekességüket az adja, hogy a 190 cserépdarabra Themisztoklész, a görög-perzsa háborúk híres politikusának neve van rávésve, ráadásul a kézírások alapján az is kimutatható, hogy az egymáshoz nagyon hasonlító, vélhetően egyazon fazekasműhelyből származó darabkákra mindössze 14 ember véste föl Themisztoklész nevét.

A 190 cserépdarab azon mintegy 12 ezer darab ismert osztrakon közé tartozik, ami az athéni cserépszavazásokhoz használt eszközök közül ma ismert. Ilyen összefüggő, a szavazást ilyen mennyiségben manipulálni igyekvő leletet nem ismerünk többet, ám az összesen 12 ezer darab osztrakon, amire a száműzni kívánt politikus nevét vésték föl az athéni polgárok, már statisztikai elemzésre is lehetőséget ad az athéni demokrácia egyik legérdekesebb intézménye, a tehertétellé vált politikusok eltávolítását lehetővé tevő cserépszavazás működésével kapcsolatban.

Themisztoklész nevével ellátott osztrakonok, amivel a szavazást kívánták befolyásolni. Jól látható, mennyire hasonlítanak egymáshoz a cserepek és a kézírások. Forrás: Wikimedia Commons

Mindenki magát képviseli

Az egyeduralom Kr. e. 508-ban bekövetkezett bukását követően az Alkmaiónida-nemzetségből származó Kleiszthenész reformjai eredményeként jött létre az athéni demokrácia, ami rövid megszakítással egészen Nagy Sándor hódításáig, a Kr. e. 4. század végéig működött. A Kleiszthenész reformjai eredményeként létrejött államforma legfőbb újdonsága az volt, hogy az állam működése a polgárjoggal rendelkező athéniak formális egyenlőségére épült. Ez természetesen nem érintette Athén egész lakosságát: csak szabad, polgárjoggal rendelkező férfi élhetett állampolgári jogaival. Ez a szám nagyjából az ötödét tette ki az állam összlakosságának.

Az athéni demokrácia sok elemében különbözött a maitól. Az egyik fontos különbség az volt, hogy legfontosabb szerve, a népgyűlés - a mai képviseleti elvvel szemben - a személyes jelenlét elvén alapult, vagyis minden athéni polgárnak joga volt személyesen részt venni a legfontosabb döntésekben. Az athéni demokrácia szigorúan a többségi elvre épített: amit a népgyűlés megszavazott, az törvény volt. Hiányzott minden olyan korlát - emberi jogok, a kisebbség védelme -, ami a többség hatalomgyakorlását korlátozta volna.

Hamar kialakult az a politikai elit, ami meghatározta a Kr. e. 5. század, vagyis az athéni aranykor politikáját: a politikusok döntő többsége - néhány hangsúlyos kivételtől eltekintve - az Alkmaiónida-nemzetségből került ki. Az athéni demokráciának is volt tehát elitista jellege: a gazdag és befolyásos, ráadásul jó családba született polgárok játszhattak szerepet a közéletben, hiszen főként nekik volt meg a megfelelő felkészültségük és vagyoni hátterük a fizetséggel nem járó hivatalok betöltésére.

Száműzzünk-e valakit idén?

Az athéni demokrácia intézményrendszerének jellegzetes eleme volt a cserépszavazás, görög nevén osztrakiszmosz. Az intézmény működése meglehetősen ellentmondásos, mert
az eljárás főbb elemeit leíró legkorábbi elbeszélő forrásaink is jóval későbbiek, mint a Kr. e. 417-ben megtartott utolsó szavazás. Az írott forrásokon túlmenően pedig rendelkezésünkre áll a cserépszavazásokon fölhasznált és a régészek által föltárt mintegy 12 ezer darab cserépdarab, amiket a szavazás után egyszerűen használaton kívüli kutakba és egyéb szemétgyűjtő helyekre dobtak ki.

Themisztoklész, Neoklész fia. A cserepekre gyakran a név mellett föltüntették az apai nevet is, és azt is, melyik phüléből származott az illető. Esetenként ellenséges jelzőket is aggattak az adott politkusra. Forrás: Wikimedia Commons

A cserépszavazást a források egybehangzó véleménye szerint a demokráciát megalapító Kleiszthenész vezette be demokráciát megalapozó reformjai során Kr. e. 508-ban. Ennek tükrében azonban furcsa, hogy az első cserépszavazásra csupán húsz évvel később, Kr. e. 487-ben került sor. Az utolsó cserépszavazást valamikor a Kr. e. 417-ben tartották. Két vezető politikus, Alkibiadész és Nikiasz rivalizált ekkor egymással, az osztrakiszmosz eredménye azonban meglepő lett: Alkibiadész és Nikiasz összefogott, és sírdogáló harmadikként a mindkettejük ellen ágáló, amúgy jelentéktelen Hüperbolosznak kellett száműzetésbe vonulnia. A korban is meglehetősen botrányosnak tekintett eredményt követően többet nem rendeztek cserépszavazást.

Maga az eljárás a források alapján úgy folyt le, hogy az athéni naptár szerinti hatodik hónapban - valamikor január és február fordulóján - a népgyűlés szavazott arról, hogy kíván-e a cserépszavazás eszközéhez nyúlni. Amennyiben igennel szavaztak, két hónappal később megtartották a szavazást. A két hónap arra szolgált, hogy a polgárok alaposan megfontolják döntésüket, illetve az esetleg érintett személyeknek is lehetőségük nyílt arra, hogy lebeszéljék polgártársaikat arról, hogy őket válasszák.

„Az osztrakiszmosz nem bűncselekményekért kirótt büntetés volt, hanem hogy szépítsék, olyan intézkedésnek tüntették fel, mintha csökkentették és korlátozták volna vele a túlságosan nagy tekintélyt és hatalmat; alkalmazásával azonban tulajdonképpen elviselhető formák közt irigységüket elégítették ki, és így nem jóvátehetetlen intézkedésben, hanem a városból való tíz évre szóló eltávolításban adták ki mérgüket.”

Plutarkhosz: Ariszteidész 7. (fordította: Máthé Elek)

A szavazás idején az agora egy részét palánkkal elkerítették. A polgárok itt adhatták le szavazatukat: használaton kívüli cserépdarabokra karcolták azon személy nevét, akit száműzni kívántak. A szavazás végeztével az arkhónok összeszámolták a szavazatokat. Itt ellentmondásosak a források: egyes források szerint 6000 szavazat kellett ahhoz, hogy érvényes legyen az osztrakiszmosz, és a legtöbb szavazatot kapó polgárnak kellett száműzetésbe vonulnia, míg más források szerint legalább 6000 szavazatot kellett kapni ahhoz, hogy valakit száműzzenek.

Három cserép: a felső cserép szerzője Periklészt, Xanthiipposz fiát kívánta a városon kívül látni, a középső Kimónra, Miltiadész fiára haragudott, míg Ariszteidészt, Lüszimakhosz fiát tisztelte meg szavazatával Forrás: Wikimedia Commons

Ha valaki „megnyerte” ezt a furcsa választást, 10 nap állt rendelkezésére, hogy elhagyja Athént. Magával vihette mozdítható vagyontárgyait, ám a következő 10 évben nem volt szabad visszatérnie hazájába. Amennyiben mégis megpróbálta, halál várt rá; a 10 év elteltével azonban vagyonát és polgárjogait visszakapta. Gyakran előfordult az is, hogy háború esetén a száműzötteket visszahívták, hogy segítsenek a harcban. A cserépszavazás azért is különleges intézménye volt az athéni demokráciának, mert nem volt része a bírósági eljárásoknak, nem volt vád- és védőbeszéd, egyszerűen csak szavaztak. Jellemző az is, hogy az osztrakiszmosz, bármilyen furcsa, egyfajta megtiszteltetés is volt, hiszen igen jelentős személynek kellett lenni ahhoz, hogy olyan eszközt alkalmazzanak valaki ellen, amit maximum évente egyszer lehetett bevetni.

Leszámolás vagy védekezés a zsarnokság ellen?

A történészek között abban sincsen egyetértés, hogy pontosan mi is volt a célja a cserépszavazásnak. Az ókori források szerint a szavazás célja az volt, hogy megszabaduljanak azon politikusoktól, akiknek a személye azt a félelmet ébresztette, hogy esetleg a Kr. e. 508-ban fölszámolt zsarnokságot kívánja föltámasztani. Más vélemények szerint viszont a cserépszavazás sokkal inkább azt a célt szolgálta, hogy az egymással rivalizáló politikusok megszabadulhassanak ellenfeleiktől. Lehetséges az is, hogy mindkét állítás igaz: először a zsarnokok ellen született meg ez az intézmény, a későbbiekben viszont már inkább a politikai versengés eszközévé vált.

A cserépszavazást összességében viszonylag ritkán alkalmazták. Kr. e. 487 és Kr. e. 517 között összesen nagyjából 10 alkalomról tudunk, amikor a szavazások eredményesek voltak, ebből öt ráadásul Kr. e. 487 és 482 között volt. Az első öt szavazás mögött nyilvánvalóan a második perzsa invázió idején döntő szerepet játszó Themisztoklész állt: az Alkmaiónida uralmi eliten kívülről érkező politikus számára ez volt az egyik eszköz arra, hogy leszámoljon riválisaival. Az első olyan személy pedig, aki nem Alkmaiónida volt, éppen maga Themisztoklész lett: Kr. e. 471-re riválisai annyira megerősödtek, hogy sikerült száműzetésbe kényszeríteniük.

Feltehetően ehhez a harchoz készítették Themisztoklész ellen a már említett „hamis” osztrakonokat is. Nem tudni, hogyan használták fel a 14 kéz által készített 190 cserepet: az agorán az osztrakonok gyűjtőhelyét gondosan őrizték, ide nem lehetett becsempészni ekkora mennyiséget. Elképzelhető, hogy Themisztoklész politikai ellenfelei a polgárok között osztogatták az előre megírt cserépdarabokat, esetleg egy-két drachma társaságában, így buzdítva szavazásra a polgárokat.

Az athéni agora maradványai ma: egy kisebb városnegyedet kellett lebontani ahhoz, hogy Athén egykori központja felszínre kerüljön Forrás: Wikimedia Commons

A ránk maradt mintegy 12 000 osztrakon természetesen csak egy része a felhasznált cserepeknek. Jól jelzi azonban az Alkmaiónida-család befolyását, hogy a ránk maradt cserepek 60 százalékán a nemzetséghez tartozó politikus neve látható, míg a maradék 20% egymagában Themisztoklészé, és csupán a maradék 20% tartalmaz más nevet. Az is jelzi az athéni politikai elit szűk körét, hogy az osztrakiszmosz 70 esztendejéből alig több 160 név kerül elő a cserepeken, akit száműzni akartak. Az ismert nevek fele csupán egyszer fordul elő, vagyis elképzelhető, hogy rájuk csak egy-két haragosuk szavazott. A statisztikát csupán az torzíthatja, hogy az utolsó két cserépszavazás osztrakonjai közül alig néhány került elő.

Mi motiválta az athéniakat?

„Egy írástudatlan és bárdolatlan falusi ember odaadta az osztrakonját Ariszteidésznek, akit csak úgy találomra szólított meg, és megkérte, hogy írja fel rá Ariszteidész nevét. Ő elcsodálkozva kérdezte meg tőle, mit vétett neki Ariszteidész. „Semmit – felelte –, de unom már, hogy mindenfelé igazságosnak nevezik.”

Plutarkhosz: Ariszteidész 7. (fordította: Máthé Elek)