Péniszamputációért és ganajtúró bogarak kutatásáért adtak Bolond-Nobel-díjat

A Bolond-Nobel-díj hivatalos jelképe, Ig-Nobel
Vágólapra másolva!
Az idén is rendkívül fontos kutatási eredményekért osztották ki az alternatív Nobel-díjat. Díjazták azokat a kutatókat, akik felfedezték, hogy az operahallgatás jó hatással van az egerek gyógyulására, és díjat kaptak a péniszamputáció ellátásának új módszerét kidolgozó thaiföldi orvosok is.
Vágólapra másolva!

A felesleges és mulatságos, de a tudományt mindenképpen népszerűsítő kutatások éves díjátadó ünnepsége tegnap zajlott a Harvard Egyetemen, a közönség szokásos papírrepülő-dobálása közepette. A díjalapító ceremóniamester, Marc Abrahams annak az Annals of Improbable Research című tudományos vicclapnak a szerkesztője, amely néhány harvardi - egyetemi és főiskolai - egyesülettel együttműködve odaítéli az Ig Nobel-díjakat, vagy ahogy sok helyen emlegetik: a "Bolond-Nobeleket".

Az Ig Nobelt - amelynek nevét az ignoble, vagyis alantas, méltatlan, hanyagolható angol szóból képezték - 1991 óta osztják ki. Olyan kutatásokat díjaznak, amelyek „először megnevettetik, majd elgondolkodtatják az embert”. Az Ig Nobel-díjjal nem jár valódi pénzjutalom (bár a díjazottak kapnak egy 10 billió - zimbabwei - dolláros bankjegyet), sőt a díjazottak maguk fizetik az úti költségeiket is.

A Harvard Egyetem Sanders Színházában az idén huszonharmadszor vehették át a "Bolond-Nobel-díjasok" az elismeréseket, amelyeket most is valódi Nobel-díjas kutatók adtak át.

A Bolond-Nobel-díj hivatalos jelképe Forrás: Improbable Research

Biológiai és csillagászati díjat is kapott az a kutatócsoport, amely felfedezte, hogy az eltévedt ganajtúró bogarak az égbolt csillagai alapján találnak haza. A bogarak tökéletes ürülékgolyót gyúrnak, felmásznak a tetejére, és addig táncolnak körbe rajta, míg be nem tájolják magukat a csillagok alapján, állítja Marie Dacke biológus, aki a Lund Egyetemen végezte kutatásait munkatársaival. A borús idő miatt eltévedt bogarakkal a kutatás nem foglalkozott.

Szintén "kiemelkedő jelentősége" miatt részesítették régészeti díjban azt a kutatást, amelyben két amerikai kutató, Brian Crandall és Peter Stahl egészben, rágás nélkül elfogyasztott egy-egy leforrázott döglött cickányt. Ezután több napon át alaposan átvizsgálták saját ürüléküket. A duó arra volt kíváncsi, hogy az állat mely csontjai maradnak épen az emberi emésztőrendszeren áthaladva. Egészségükre!

Fizikai Bolond-Nobelt ért a vízen járás kidolgozása. A nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy az ember képes olyan gyorsan szaladni, hogy fennmaradjon a víz felszínén. Egy apró bökkenő van, hogy mindez csupán a Holdon vagy hasonló alacsony gravitációjú égitesten lehetséges.

A kémiai díjat azok a japán és német kutatók vehették át, akik megfejtették azt a biokémiai folyamatot, amely sírásra készteti az embereket, amikor hagymát szeletelnek.

Közegészségügyi díjat érdemelt ki az a thaiföldi orvoscsoport, amely kidolgozta a tömeges péniszamputáció ellátásának új technikáját. Sziámban járványszerűen terjed a péniszlevágás. Általában a feldühödött feleségek fordulnak ehhez a büntetéshez. A kutatók ilyen esetek sebészi kezelésére kidolgozott módszerének csak egyetlen nagy hátránya van, olvasható a cikkben: nem alkalmazható, ha valakinek a péniszét egy kacsa kapja be.

Az orvosi díjat egy japán kutatócsoport kapta, amely megállapította, hogy az opera hallgatása jó hatással van a szívátültetésen átesett betegekre - feltéve, ha ezek a betegek egerek.

Végül a béke Ig Nobel-díj is különösen érdemes személynek, Alekszander Lukasenko fehérorosz elnöknek jutott, azért mert betiltotta a nyilvános helyen való tapsolást. Lukasenko azonban kénytelen volt osztozni a díjon a fehérorosz államrendőrséggel, amely a rendeletre hivatkozva tapsolásért letartóztatott egy félkarú embert.