"Lehetne egy kicsit combosabb is" - mondta az Origónak Sárneczky Krisztián, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa. "A jelenlegi fényessége 12 magnitúdó körüli, de ilyen naptávolságban láttunk már 9 magnitúdós napsúroló üstököseket is." (Minél kisebb a magnitúdója, annál fényesebb egy égitest.
Sárneczky szerint az ISON-nal még bármi megtörténhet. Benne van a potenciál, hogy eléri a napközelséget 2013. november 28-án, ebben az esetben a hirtelen felfényesedés miatt valóban nagy látványban lesz részünk (részletesen lásd korábbi cikkünket). Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy szétesik az üstökös magja, és lassan elenyészik az űrben. Jelenlegi jellemzői alapján éppen az "egybenmaradás-szétesés" határán egyensúlyoz az ISON.
Az ISON sorsa szempontjából kulcsfontosságú, hogy mekkora a magja. A korábbi kb. 5 kilométeres becslésekkel szemben ma már jóval kisebb értékek is felmerülnek, 1 és 5 km között. Ez mind közvetett becslés (főleg a mag körüli gázburok, a kóma jellemzői alapján, illetve képfeldolgozási boszorkánykonyha segítségével), a magot ugyanis még senki nem látta, még az űrtávcsövek fotóin is pixel alatti a mérete (azaz nem sikerült felbontani).
Lehet, hogy nem is fogjuk látni a magot, mert ahogy közeledik a Nap felé, úgy lesz egyre aktívabb, emiatt pedig egyre több kitörés és gázanyag takarja majd el. Másrészt az űrtávcsövek nem fordulhatnak egy bizonyos foknál jobban a Nap felé az érzékeny műszereik miatt.
A csillagászok nem várják a mag felbontását attól sem, hogy az ISON október elején elhalad a Mars mellett, és megpróbálják onnan is lefényképezni (ez lenne az űrkutatás történetében az első kép, amely egy másik bolygóról készült egy üstökösről). Két keringőegység (MRO és Mars Express) és a felszínen dolgozó Curiosity kamerái jöhetnek szóba, de ezeket nem erre tervezték, és az ISON 10,8 millió kilométerre lesz a vörös bolygótól: