Óriási aszteroida közelít

Vágólapra másolva!
Egy új aszteroidát fedeztek fel, amely 400 méter átmérőjű, és 2032-ben éri el a Földet, de nagyon kicsi az esélye, hogy ütközzünk vele.
Vágólapra másolva!

Krími csillagászok felfedeztek egy körülbelül négyszáz méteres aszteroidát, amely 2032-ben nekiütközhet a Földnek - adta hírül az ukrán és az orosz média.

A krími obszervatórium október 12-i felvételein észlelték a tudósok a kisbolygót, amelyet a "2013 TV135" jelzéssel láttak el. Az égitest létezését azóta oroszországi obszervatóriumok, továbbá olasz, brit és spanyol csillagászok is megerősítették.

Az előzetes röppályamérések alapján az aszteroida 2032. augusztus 26-án csapódhat a Földnek, de ennek valószínűsége csak egy a 63 ezerhez. Ez alapján a Torino-skálán egyes fokozatúnak minősítették a kisbolygó veszélyességét. Ez azt jelenti, hogy szokványos felfedezés, mely szerint az objektum földközeli elhaladása várható, de semmi jelentős veszélyhelyzet nem adódik. (Csekély, de nem kizárt a kockázata annak, hogy a becsapódás be is következik.) A későbbi teleszkópos megfigyelések valószínűleg 0-ra fogják minősíteni az objektumot.

Az égitestet ugyanakkor a potenciálisan veszélyes aszteroidák osztályába sorolták a tudósok, mivel a Föld és a kisbolygó röppályája közötti minimális távolság 1,7 millió kilométer.

Amennyiben a kisbolygó valóban becsapódik, becslések szerint a robbanás ereje 2,5 ezer megatonna lesz.