Először kötnek össze két kontinenst vasúti alagúttal

2013.10.29. 12:50

Kedden adják át az Isztambul ázsiai és európai oldalát összekapcsoló alagutat. A Marmaray a világ legmélyebben fekvő fekvő vasúti alagútja.

Százötven éves terv valósul meg mostanában Isztambulban. Az 1860-as években döntött I. Abdul-Medzsid oszmán szultán arról, hogy alagúttal kell összekötni a Boszporusz két oldalát, viszont akkoriban sem a technológia nem állt rendelkezésre, sem pénz nem volt rá. 

Így nézett ki áprilisban a Boszporusz alatt épült alagútForrás: AFP

A kedden felavatott Marmaraynak végül egy 1,4 kilométeres szakasza húzódik az Európát Ázsiától elválasztó Boszporusz alatt. Ez a rész több mint 55 méterrel a tengerszint alatt található, és ezzel a legmélyebben fekvő vasúti alagút a világon. A létesítményben gyorsvasút is közlekedhet.

Az összesen 13,6 kilométeres Marmaray Isztambul legbiztonságosabb helye Binali Yildirim török közlekedésügyi miniszter szerint, mert a földrengésveszély miatt úgy építették, hogy akár egy 9-es erősségű földmozgást is kibírjon.

Van valami fontosabb a szavazóknál?

A 2005-ben megkezdett építkezéseknek a tervek szerint négy éven belül kellett volna befejeződniük. Időközben több fontos régészeti lelet került elő a munkálatok helyszínéről, köztük egy 4. századi bizánci kikötő maradványai harminc hajóval együtt, ami a korszak legnagyobb fennmaradt flottája.

A Marmaray Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök kedvenc beruházása, és a politikus nehezen is tűrte az építkezés szünetelését. „Előbb azt mondták, régészeti leletek miatt kellett leállni, aztán agyagkorsók voltak, hol ez, hol az. Ezek a dolgok tényleg fontosabbak, mint az emberek?” – kérdezte Erdogan.

A közlekedés nagy probléma a több mint 15 millió lakosú Isztambulban, ahol naponta körülbelül kétmillió ember kel át a Boszporuszon, így aztán a két hídon örökké zsúfoltság van. „Új közlekedési tengely létesül a város keleti és nyugati része között, remélem, enyhül a probléma. A városnak szüksége volt erre a beruházásra, és az üvegházház-kibocsátás is csökkenni fog” – mondta Isztambul polgármestere, Kadir Topbas. Az alagútban járó vonatok óránkét 150 ezer utast szállíthatnak, a tervek szerint csúcsidőn kívül teherszerelvények is áthaladhatnak rajta.

Egy munkás a Marmaray Boszporusz alatti szakaszánForrás: AFP

Erre azonban még várni kell, mert az október 29-i átadáson az új vasútvonalnak csak négy állomása üzemképes. Igaz viszont, hogy a tengerszoroson így is át lehet kelni, a menetidő tizenkilenc perc. Az ünnepélyes megnyitót azért időzítették keddre, mert ma van a Török Köztársaság alapításának 90. évfordulója.

Az ankarai kormány nagyszabású infrastrukturális projektjei eddig is sokat lendítettek a török gazdaságon, ám egyúttal heves tiltakozásokat váltottak ki a közvéleményből. Erdogan korábban Isztambul polgármestere volt, kormányfőként pedig egy másik, közúti közlekedésre alkalmas alagutat, egy harmadik Boszporusz-hidat, a szorost elkerülő hatalmas csatornát, valamint a világ legnagyobb repülőterének a megépítését tervezi. Erdogan városfejlesztési tervei váltották ki a júniusi tüntetéssorozatot Törökországban: a kormányfőnek rótták fel a fejlesztések miatti kilakoltatásokat és a zöldövezetek pusztítását.