Kis híján eltörölte a földi életet egy szuperkontinens

Az élővilág legnagyobb tömeges fajkihalása 250 millió éve történt. Kínai kutatók szerint az élőlények kihalásához hozzájárult az egykori szuperkontinens, a Pangea összeállása. Ez ugyanis olyan mértékben változtatta meg a környezeti viszonyokat, amelyhez az élőlények zöme képtelen volt alkalmazkodni.

A kutatók már régóta gyanítják, hogy a nagyjából 250 millió éve bekövetkezett perm-triász kihalási eseményben („nagy kihalásban”) jelentős szerepet játszott, hogy a Föld addig szétdarabolódott kontinensei akkoriban álltak össze egy új szuperkontinenssé, a Pangeává. Ezt az elképzelést erősíti meg két kínai kutatónak egy most megjelent tanulmánya.

Jin Hung-fu (Yin Hongfu) és Szung Haj-csün (Song Haijun), a vuhani Kínai Földtudományi Egyetem két munkatársa kimutatta, hogy a Pangea összeállása olyan környezetkárosodással járt, amely jelentősen fokozhatta a kihalási esemény súlyosságát.

Pangaea Forrás: Wikimedia Commons

A Pangea nagyjából a perm időszak elejére (mintegy 320 millió éve) állt össze, fénykora a késő permtől a kora triászig tartott. A Pangea kialakulásakor a világ szétszórt kontinensei egy majdnem 200 millió négyzetkilométeres szuperkontinensbe tömörültek.

Egy ilyen óriási kontinentális kéreglemez vastagságának jóval nagyobbnak kellett lennie, mint a szétszórt kontinensekének külön-külön. Az egyensúlyi elvből következik, hogy minél vastagabb a kéreglemez, annál nagyobb része emelkedik az egyensúlyi szint fölé, tehát a Pangea átlagos magassága sokkal nagyobb kellett hogy legyen, mint a különálló kontinenseké. Ezzel egy időben az összes óceán egyetlen nagy óceánná (Panthalassza) egyesült, amely - az előbbiekből következően - sokkal mélyebb volt, mint a mai óceánok. A magas szárazföld és a mély óceán elkerülhetetlenül nagy befolyást gyakorolt a Föld felszínén zajló folyamatokra és különösen az éghajlatra.

A Pangea összeállása rendkívül erős vulkáni tevékenységgel járt együtt. Emiatt rengeteg szén-dioxid, metán, nitrogén-dioxid és különféle egyéb üvegházhatású gáz jutott a levegőbe. A mérgező gázok szennyezték az atmoszférát, károsodott a sztratoszféra ózonrétege és megnövekedett az ultraibolya sugárzás.

A szén-dioxid és más üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedése globális felmelegedéshez, oxigénhiányhoz és a szén körforgásának rendellenességeihez vezetett. Az óceán fizikai és kémiai változásai (például savasodás, oxigénhiány) és nagy visszahúzódása a tengeri élőlényeket pusztította (a tengeri fajok 96 százaléka kipusztult), a kontinens szárazsága, a monszunrendszerek eltűnése és a hatalmas erdőtüzek a szárazföldi vegetáció és velük együtt a szárazföldi állatok nagy részét törölte el.

A nagy globális változások és a tömeges kihalás tehát a Föld szféráinak kölcsönhatásai miatt következtek be. A litoszféra, az atmoszféra, a hidroszféra és a bioszféra között megbomlottak a kapcsolatok, és ezek a hatások addig halmozódtak, amíg elértek egy küszöbértéket, és a perm-triász határán bekövetkezett a robbanás, amelynek egyik következménye a nagy kihalás volt.