Napi két kávé javítja a memóriát

kávé, hosszú távú memória, egészség
Fiatal férfi kávézik New Yorkban
Vágólapra másolva!
A kávé régóta segíti ébren maradni az éjszaka tanulókat, de ennél többet is tesz. Megfelelő adagolással javítja a hosszú távú memóriát, állítja egy most megjelent tanulmány.
Vágólapra másolva!

A kutatók már régóta gyanítják, hogy a koffein javítja a memóriát, de az eddigi tanulmányokkal ezt embernél nem sikerült egyértelműen bizonyítani, mert bármilyen megfigyelt memóriajavulást okozhatott a fokozott figyelem is (a koffein egyébként javítja a koncentrációt is).

Michael Yassa, az irvine-i Kaliforniai Egyetem idegkutatója 160 olyan felnőttet toborzott vizsgálataihoz, akik normál körülmények között minimális koffeint fogyasztottak. Az önkéntesek először tárgyak képeit tanulmányozták, majd véletlenszerűen vagy 200 milligramm koffeint (amely két presszókávé koffeintartalmának felel meg) tartalmazó tablettát, vagy koffeint nem tartalmazó placebót kaptak. A képek tanulmányozása után kapott koffein segített elhatárolni a koffein memóriára gyakorolt hatását, mivel ekkor már lényegtelen volt, hogy fokozza a figyelmet is.

Fiatal férfi kávézik New Yorkban Forrás: AFP/Getty Images/Mario Tama

Az önkéntesek 24 óra múlva visszatértek, és kitöltöttek egy memóriatesztet, amelyben szerepeltek a korábban látott képek, soha nem látott képek, és olyan képek, amelyek hasonlítottak a korábban látottakhoz, de nem egyeztek meg velük (például egy a korábban látottól eltérő alakú csikóhal). Az önkénteseknek a képeket „régi”, „új” vagy „hasonló” kategóriákba kellett sorolniuk.

Yassa csoportja nem tapasztalt különbséget a régi és az új képek elkülönítésekor a két (koffeint, illetve placebót kapott) csoport között, de erre nem is számítottak, mivel a feladatnak ez a része annyira könnyű volt. A nehezebb részben, azaz a „hasonló” képeknek „régiektől” való megkülönböztetésekor azonban szignifikánsan jobban teljesített a koffeint kapó csoport, mint a kontrollcsoport.

A kutatók azt a következtetést vonták le a Nature Neuroscience folyóiratban megjelent cikkükben, hogy a koffein a memóriamegerősödés folyamatának javításával hat pozitívan a hosszú távú memóriára.

„Az eredmény nem azt jelenti, hogy az embernek csak a tanulás után szabad kávét innia, előtte nem” – mondta Yassa. „Úgy gondolom viszont, hogy ez ennek ellenére plusz lökést ad [a memória rögzüléséhez].” Ennek az lehet az oka, hogy a megerősödés rögtön az után kezdődik, hogy kialakul a memória.