Mi ez a sok bombariadó?

2014.01.17. 15:56

Hétfőn reggel Budapest arra ébredt, hogy kirobbantották egy bank homlokzatát, azóta pedig minden napra jutott legalább egy bombariadó valamelyik bevásárlóközpontban. Lehet-e összefüggés az események között? Kell-e félnünk a fenyegetőzőktől? Mi járhat a fejükben, amikor felemelik a telefont, tudva, hogy több száz embernek okoznak bosszúságot? A következőkben ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni.

Amióta hétfőn hajnalban egy máig nem azonosított motoros a környéken jelentős pusztítást okozva bombát robbantott egy Lehel utcai bank előtt, egymást érik a bombariadók Budapesten. Kedden a MOM Parkot, szerdán a Mammut bevásárlóközpontot kellett kiüríteni egy fenyegetés miatt, szerdán délután pedig a fél Andrássy utat is lezárták, mert az OTP egyik fiókjának előterében egy gyanús csomagot találtak (végül kiderült, hogy csak egy CD volt a csomagban). Csütörtökön előbb a Savoya Parkban, majd ismét a MOM-ban volt bombariadó (utóbbit egyébként már január 4-én is robbantással fenyegette valaki). Pénteken pedig az Újpes-központ metrómegállónál lévő CIB Bank fiók környékét zárták le, miután valaki bejelentett egy gazdátlan csomagot, de csak papírokat találtak benne. Az ORFK az Origónak azt mondta: edidg nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy az említett bűncselekmények között összefüggés lenne.

Utóhatások

A bombariadók gyakran úgy követik a valós, nagy nyilvánosságot kapott támadásokat, mint egy komolyabb földrengést az utórengések. Az Egyesült Államokban a World Trade Center elleni 2001-es terrorakció utáni napokban a bostoni rendőrség adatai szerint nyolcszor annyi volt a bombafenyegetés, mint "békeidőben".

Kommandósok az amszterdami Schiphol repülőtéren, amelynek egy részét 2012 februárjában bombariadó miatt kiürítették. Kiderült, hogy csak üres fenyegetőzésről volt szóForrás: AFP/Marcel Antonisse

A valós támadások hatása valóban egy földrengéséhez hasonlítható pszichológusok szerint. Ahogyan a sérülékenyebb épületeken repedések keletkeznek és összeomolhatnak, az ilyesfajta események olyannyira megrengethetik a pszichikailag amúgy is instabil, magányos, depressziós és önmagukat tehetetlennek érző emberek lelkivilágát, hogy végül ilyen elkeseredett fenyegetésekben látják fájdalmaik enyhítésének módját.

Dr. Jennifer F. Taylor, a Boston melletti McLean Kórház klinikai pszichológusa több, bombával fenyegetőző és később elítélt személy gyógykezelését végezte. Tapasztalatai szerint pácienseit az átlagos hétköznapokban a szociális normák áthágásától való félelem tartja kordában. Egy rendkívüli, a társadalom alapjait megrengető esemény után azonban úgy tűnhet számukra, hogy a korlátokat adó rendszer immár nem tartható fenn, így kevésbé érzik a visszatartó erőt.

Ilyen érzések keríthették hatalmukba azt a chicagói biztonsági őrt is, aki a szeptember 11-i események után legalább tizenöt alkalommal fenyegetőzött robbantással – miatta kellett kiüríteni egyebek mellett a Sears-tornyot is. De talán a legdöbbenetesebb eset egy reptéri autókölcsönző munkatársáé, aki három állítólagos bombafenyegetésről is értesítette a charlestoni repülőtér vezetőségét 2001. szeptember 13-án. Mint később kiderült, semmiféle ilyen telefonhívást nem kapott: ő maga érezte úgy, hogy itt az alkalom a zavarkeltésre. Amikor végül lebukott, semmiféle magyarázatot nem adott tettére, viszont kiderült, hogy nem sokkal az események előtt hagyta el a depressziójára szedett gyógyszerét.

Csendes vadászok, üvöltő fenyegetők

Jóllehet a bombariadókat a legtöbbször komolyan veszik, és egész bevásárlóközpontokat, pályaudvarokat és irodaházakat ürítenek ki egy-egy telefonhívás nyomán, a robbantásos fenyegetések esetében a szakértők egyetértenek a régi közmondás igazságában: amelyik kutya ugat, az nem harap. A bombák felderítésére is hivatott amerikai kormányzati szerv, az ATFE (Alkohol- és Dohánytermékek, Lőfegyverek és Robbanószerek Forgalmával Foglalkozó Iroda) egyik munkatársa úgy nyilatkozott, hogy harmincéves karrierje alatt egyetlen bombariadó nyomán sem akadtak valós robbanószerkezetre.

Utasok várakoznak a debreceni Nagyállomás előtt 2012 decemberében, miután a pályaudvar épületét bombariadó miatt kiürítették. Egy ismeretlen telefonáló a vasútállomás mellett a repülőteret, a Debreceni Ítélőtáblát és a Debreceni Törvényszéket is robbantással fenyegetteForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Dr. Fred Calhoun és Steve Weston kutatásai szerint a robbantók és a fenyegetőzők két, jól elkülöníthető személyiségtípusba sorolhatók. A valódi veszélyt jelentő "vadászok" csendben dolgoznak, kifinomult terveket készítenek, alaposan megfigyelik a kiválasztott célpontot, és váratlanul lecsapnak. A "vadász" típusát talán Timothy McVeigh, az oklahomai robbantó testesíti meg legnyilvánvalóbban, aki a szövetségi rendőrség egy korábbi, 76 civil halálával járó akcióját (a wacói ostrom) akarta megbosszulni.

A bombariadók bejelentései ugyanakkor az "üvöltőktől" származnak, akik célja nem a pusztítás, hanem a félelemkeltés, a figyelem magukra irányítása, valamint az intézmények rendes működésének megzavarása, azonban az erőszak gondolatától a valós tettekig soha nem jutnak el.

A rendőrségtől hivatalos adatokat nem kaptunk arról, hogy az elmúlt években jellemzően hol voltak bombariadók, és milyen arányban sikerül elkapni az elkövetőket, az MTI hírarchívumában 2010 januárjáig visszakeresve azonban több tucat hír szól bevásárlóközpontok, vasúti pályaudvarok és állami intézmények elleni bombafenyegetésekről. Ezzel szemben mindössze néhány arról, hogy a fenyegetőt elkapták a rendőrök, vagy elítélte a bíróság.

A fenyegetőzők között ugyanúgy találhatók középkorú férfiak, mint kamaszok vagy huszonéves nők. Szinte mindig a mobiltelefon adatainak lekérése segített a rendőröknek a gyanúsított előállításában, de több esetben az sem úszta meg, aki telefonfülkéből indította a hívást. Arról, hogy egy bombariadó miatt valakit ténylegesen elítéltek, a vizsgált időszakban mindössze egy hír érkezett: 2012 szeptemberében kapott 1 év fogházbüntetést az a 25 éves, kecskeméti nő, aki a Mercedes-gyárat fenyegette meg robbantással.

A vádiratból kiderül, hogy a nő azért fenyegetett, mert azt gondolta, hogy a gyárban dolgozó élettársának viszonya van az egyik kolléganőjével. A bombariadótól azt remélte: sikerül megakadályoznia, hogy a férfi és feltételezett barátnője találkozzanak. A tárgyaláson azt mondta: hirtelen elhatározás, féltékenység vezérelte, azt azonban nem gondolta, hogy a dologból ekkora felhajtás lesz.


A fenyegetőző lélektana

Berney J. Wilkinson pszichoterapeuta szerint a fenyegetőzők alapvetően három típusba sorolhatók. Vannak köztük antiszociális viselkedést mutatók, akik nem képesek alkalmazkodni a társadalmi normákhoz, és kevésbé gátolja cselekedeteiket az, ha másoknak bosszúságot okoznak – ők többnyire hirtelen felindulásból ragadnak telefont, hogy bombával fenyegetőzzenek.

A passzív-agresszív személyiségek úgy akarnak ártani, hogy nem kerülnek közvetlen konfliktusba a kiszemelt célponttal – nem ritka, hogy egy cég elbocsátott alkalmazottja próbál így bosszút állni a főnökein. Így tett az amerikai United légitársaság utaskísérője is 2011-es elbocsátása után.

Végül pedig ott vannak a magatartás-zavaros fiatalok, akik egyszerűen heccből vagy a vizsgák megúszása reményében fenyegetőznek. Idetartozik a Harvard egyik, egyébként kiválóan teljesítő diákja, aki tavaly decemberben e-mailben azzal fenyegetőzött, hogy több bombát helyezett el a kampusz területén.

Pénzéhes férfiak, kötődő nők

A bombariadók nagy száma ellenére viszonylag kevés adat áll rendelkezésre a fenyegetőzőkről. Egy japán kutatónak sikerült komolyabb mintához jutnia, amelyből érdekes következtetéseket vont le. Eszerint a fenyegetőzők a leggyakrabban középkorú férfiak, akiket főként (46%-ban) a pénz, továbbá a harag (26%), illetve a zavarkeltés (24%) motivált. A fenyegetések három alaptípusba voltak sorolhatóak: az "instrumentális" fenyegetőzők közvetlenül a célpontot (például egy bankot) hívták fel nyilvános telefonfülkéből, pénzt követelve. Az "expresszív-affektív" fenyegetőket – ők azok, akik hirtelen felindulásból cselekedtek – többnyire a harag motiválta, saját telefonjukat használták, és szinte egyikük sem szerepelt még a bűnügyi nyilvántartásban. Végül, az "expresszív-kognitív" fenyegetők a közrend megzavarására törekedtek, és jobbára segélyhívó számokon, vasúti létesítmények elleni támadásokat jelentettek be.

Egy 28 éves horvát nő hagyja el a tárgyalótermet. Ő azért fenyegette meg bombatámadással a düsseldorfi repülőteret, hogy a barátja ne szállhasson fel – így remélte eltitkolni kapcsolatukat a szülei előttForrás: AFP/Oliver Stratmann

Jóllehet a tanulmányból kiderül, hogy az elkövetők leggyakrabban férfiak voltak, mégis tartalmaz egy érdekes megállapítást a kevés női fenyegetővel kapcsolatban. Ők ugyanis túlnyomó többségben (83%) valamilyen kapcsolatban álltak fenyegetőzésük célpontjával.

Digitális jövő

A nyomozóknak bizonyára a jövőben sem lesz nehezebb dolguk azokkal a fenyegetőzőkkel, akik hirtelen felindulásból felkapják az első, kezük ügyébe eső telefont, a megfontoltabb zavarkeltők számára azonban sajnos egyre több lehetőséget tartogat a rohamosan fejlődő technika. A nyilvános telefonfülkéből, elváltoztatott hangon beszélő érettségiző figurája már a múlté, helyette itt vannak a harvardi Eldo Kim és Z-generációs társai, akik anonim e-mail-cím generátorokat és a számítógépük azonosítására alkalmas IP-címet elfedő módszereket használnak.

Úgy fest, az egyre inkább elidegenedett, ugyanakkor digitálisan minden eddiginél összekötöttebb társadalomban egyre védtelenebbek vagyunk az ilyen magányos fenyegetőzőkkel szemben, és – noha paradoxnak tűnhet – nyakon csípésükhöz a jövőben technikai eszközök helyett mindinkább az emberi lélek ismeretére kell hagyatkoznunk.