Nem tudják, honnan került egy kődarab a Mars-járó elé

Curiosity, ismeretlen kő a Mars
Az ismeretlen kő a Curiosity kamerájának felvételén
Vágólapra másolva!
Az egyik képen még nem volt ott a tízcentis kő, a másikon már igen. Egyelőre nem ismerik a forrását.
Vágólapra másolva!

A Mars felszínén sokkal ritkábbak a változások, mint a Földön, mert sokkal gyérebb a légkör, nincs vízburok és bioszféra. Ezért is keltett nagy meglepetést, hogy az Opportunity Mars-járó előtt váratlanul egy kődarab bukkant fel. Az alábbi képek készítése között mindössze 12 marsi nap (sol) telt el:

Az ismeretlen eredetű kő az Opportunity kamerájának felvételén. Még részletesebb fotó a NASA oldalán itt Forrás: NASA/JPL-Caltech

A felfedezést néhány napja jelentették be azon a konferencián, amit az Opportunity küldetésének 10. évfordulóján tartottak. Az Opportunity (és a már korábban leállt Spirit) 2004 januárjában landoltak a vörös bolygón, és az évek során bizonyították, hogy egykor nagy mennyiségű folyékony víz volt a felszínen.

Ez azonban évmilliárdok óta nincs így, tehát a követ nem sodorhatta víz a Mars-járó elé. Jelenleg két magyarázat jön szóba: az egyik szerint egy közeli meteorit-becsapódás törmeléke hullott le, a másik szerint a követ maga az Opportunity lökte odébb, amikor megfordult maga körül. Ez azért is lehetséges, mert hat kerekének egyikében elromlott a motor vezérlése, ezért ezt nem tudja forgatni, csak vonszolni. Lehet, hogy eközben pattintott fel egy darabot, ami egy kicsit odébb is repült.

A kutatók tovább vizsgálják a kő eredetét, de közben magát a követ is tanulmányozzák. Szerencsés véletlen ugyanis, hogy a kő átfordult, így a most felfelé fekvő oldala hosszú idő óta változatlan lehet.

Az Opportunity 2011 óta a Meridiani Planum nevű terület egyik kráterénél dolgozik, ahol egy feltételezett gipszlerakódást vizsgál. A NASA legújabb Mars-járója, a Curiosity jelenleg fő tudományos célpontja felé halad a Gale-kráterben, ahová várhatóan az év derekán érkezik meg.