Azték kutyatemetőre bukkantak Mexikóvárosban

Vágólapra másolva!
Az azték kultúra fénykorából származó kutyacsontvázakat tártak fel Mexikóvárosban. A lelet egyedülálló, mert eddig soha nem találtak ott olyan kutyacsontvázat, amit nem emberrel együtt temettek el.
Vágólapra másolva!

Mexikóvárosban egy ősi kutyatemető nyomaira bukkantak archeológusok, a felfedezést pénteken jelentették be - írta a Huffington Post. A lelet tizenkét kutya maradványait tartalmazza, ami azért különleges, mert eddig csak emberrel együtt áldozatként bemutatott kutyák csontvázait találták meg, most azonban egy színtiszta kutyatemetőre leltek.

A kutyák az azték kultúrában vallási szimbólumok voltak. Úgy hitték, a kutyák vezetik el az emberek lelkét az új élethez a haláluk után. Emellett a piramisokat és más épületeket is őrizték a szellemükkel, ha alájuk temették őket.

A mexikóvárosi lelet kutyáit valamikor 1350 és 1520 között, vagyis az azték kultúra fénykorában temethették el. Az időszakot a csontok körül talált kerámiadarabok segítségével határozták meg. A csontok alapos elemzésétől további információkat várnak a régészek. "A munka során szeretnék kideríteni, hogyan etették a kutyákat, és talán az is kiderül, hogy hogyan ölték meg őket" - mondta Michael E. Smith, az Arizona Egyetem professzora.