Zuhanás közben mutatta be az új fürdőruhát a szupermodell

Vágólapra másolva!
Különösen érdekes Kate Upton melleinek viselkedése a súlytalanságban.
Vágólapra másolva!

A Sports Illustrated magazin minden év elején kiad egy különszámot, amelyben az új fürdőruhadivatot mutatja be. Az 1964 óta megjelenő, Sports Illustrated Swimsuit Issue című különszám elején mindig egy egzotikus helyen lévő szupermodell látható.

Az idei helyszín a lap szerkesztői szerint minden eddigin túltesz. Kate Upton, az 1992-es születésű amerikai modell és színész egy úgynevezett zéró-G repülésen próbálja bemutatni az idei bikinimodellt. A zéró-G repülések speciálisan átalakított repülőgép fedélzetén zajlanak, ahol zuhanás közben körülbelül fél percig tudnak súlytalanságot (nulla g-t) előállítani.

A fürdőruhás repülés közel 3 perces összefoglalója itt látható, különösen érdekes Upton melleinek viselkedése a súlytalanságban:


Volt már ennél pikánsabb jelenet is ehhez hasonló repülőgép fedélzetén: 1999-ben Sylvia Saint és Nick Lang 20 másodperces szexjelenete a "The Uranus Experiment part 2" című pornófilmben. Mint arról korábban beszámoltunk, a tervek szerint űrturistaként repül majd Coco Brown pornósztár, aki szexjelenetet ugyan nem tervez, de a mellét megmutatná a 100 kilométeres magasságban már pár percig tartó súlytalanságban.

Képek Kate Upton repüléséről a Space.com galériájában láthatók.