Hogyan trükközött Hitler Magyarország megszállásakor?

2014.03.18. 12:20

Hetven évvel ezelőtt, 1944. március 18-án a Salzburg közelében fekvő Klessheim kastélyában Hitler drámai tárgyalások során kívánta meggyőzni Horthyt, hogy egyezzen bele Magyarország német megszállásába és a kormány leváltásába. Horthy kétszer megszakította a tárgyalásokat, az eredmény végül mégis az lett, hogy a német csapatok ellenállás nélkül vonulhattak be az országba.

1944. február 28-án Adolf Hitler, a Német Birodalom Führere és kancellárja elrendelte a Magyarország megszállására vonatkozó terv végrehajtását, március 12-én pedig a hadparancsot is kiadták. Mint arról korábbi cikkünkben részletesen olvashattak, a Margarethe I terv előkészületei már 1943 ősze óta zajlottak.

Horthy (balra) és Hitler (középen) még 1939-ben HamburgbanForrás: AFP/Berliner Verlag/Archiv

Olaszország kiugrása után a német kormány fokozott gyanakvással figyelt szövetségesei körében minden olyan törekvést, amely a háborúból való kiugrásra utalt. Hitlernek és a német kormánynak tudomása volt arról, hogy Magyarországon a Kállay Miklós vezette kormány keresi a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal. Cselekvésre 1944 februárjában szánták el magukat, amikor a keleti fronton a helyzet olyannyira romlásnak indult, hogy a németeknek elemi érdekükké vált Magyarország „szövetségesi hűségének” mindenáron való biztosítása. Ez valójában azt jelentette, hogy a németekhez feltétel nélkül lojális kormányon keresztül Magyarország a németek minden katonai és gazdasági követelését teljesítse.

A Magyarországot irányító Kállay-kormány 1944 februárjára kénytelen volt szembesülni azzal, hogy az 1943 szeptemberében a nyugati hatalmakkal aláírt isztambuli előzetes fegyverszüneti egyezmény nem fog életbe lépni, hiszen erre csak akkor került volna sor, ha a nyugati hatalmak elérik az országhatárt. A szövetségesek előrenyomulása azonban lelassult, miközben a szovjet hadsereg gyorsan közeledett a keleti országhatár felé. A Kállay-kormány így ebben a helyzetben azt próbálta elérni a németeknél, hogy a magyar csapatokat igyekezzenek visszavonni a keleti frontról a magyar határ közvetlen védelmére. Ezt többször is kérték a németektől, 1944 februárjában például maga a kormányzó fordult ezzel a kéréssel Hitlerhez, ám levelére a választ halogatták.

Meghívó Klessheimbe

1944 februárjának végén Hitler parancsának megfelelően felgyorsultak az események: megkezdődött Bécs környékén a tervezett megszállásban részt vevő alakulatok koncentrációja, és felállították a csapatok parancsnokságát is. Mindez március elején Budapesten is aggodalmat keltett, hiszen a magyar kormány értesülést szerzett a német csapatok gyülekezéséről. A németek mindent megtettek a magyarok gyanakvásának eloszlatására: március 12-én például Hitler fogadta Lakatos Géza vezérezredest, későbbi miniszterelnököt, és azzal reménnyel kecsegtette, hogy esetleg mégis sor kerülhet a magyar csapatok visszavonására a keleti területekről.

Budapesten eközben a kormány vezetői tanácskozásuk során arra jutottak, hogy nem valószínűsíthető német katonai akció Magyarország ellen. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök kijelentette Kállay Miklós miniszterelnöknek, hogy német támadás esetén véleménye szerint nem volna lehetséges ellenállás a magyar honvédség részéről, hiszen az ország nyugati részében nem állomásozik megfelelő haderő, a keleti országrészből történő átcsoportosításra pedig nincs már idő. Március 13-án a magyar kormány berendelte a német követet és a légügyi attasét, és hivatalos tájékoztatást kért a Bécs környéki csapatmozgásokról. A német diplomaták felháborodottan utasították vissza a feltételezést, hogy a csapatmozgásoknak Magyarországot fenyegető célja volna, azt állították, csupán kiképzés zajlik.

A Klessheim-kastély Salzburg közelébenForrás: Wikipedia/Gakuro

Március 15-én a Salzburghoz közeli Klessheim-kastélyban Hitler és tanácsadói még egyszer áttekintették a megszállás előkészületeit. Itt születtek meg a végleges tervek, amelyek – tompítva az eredetileg erőszakos megszállás tervein – a politikai és a katonai megoldás kombinációját tűzték ki célul. A terv szerint meghívják a kormányzót, a hadügyminisztert és a vezérkari főnököt Klessheimbe, ahol kicsikarják beleegyezésüket az ország katonai megszállásába, és ennek pontos feltételeiről jegyzéket is aláírnak. Ha erre nem hajlandóak, akkor a három legfőbb katonai vezetőjétől megfosztott és a védekezésre föl nem készült országot könnyűszerrel elfoglalhatják a német csapatok. Az alaposan kidolgozott német tervek lényegében minden lehetőségre azonnali választ kínáltak.

Március 15-én, szerdán este Jagow német követ a nemzeti ünnep alkalmából az Operaházban megrendezett díszelőadást követően kért magánkihallgatást Horthytól, és tolmácsolta Hitler meghívását Klessheimbe. Az ürügy Horthy február óta megválaszolatlanul hagyott levele volt, Jagow fő témaként a magyar csapatok keleti területekről történő kivonását ígérte. Másnap, március 16-án Horthy összehívta tanácsadóit, hogy eldöntse, elutazzon-e Klessheimbe. Kállay Miklós miniszterelnök határozottan ellenezte az utazás tervét, mert attól tartott, hogy a kormányzó távollétében az ország vezető nélkül marad, ez pedig bármilyen váratlan német lépés esetén végzetes következményekkel járhat. Azt sem tartotta kizártnak, hogy egyszerűen letartóztatják a magyar vezetőket. A miniszterelnök azt javasolta, hogy küldjenek inkább katonai vezetőket a tárgyalásra.

Kállay Miklós, 1942–44 között magyar miniszterelnökForrás: Kallaygyujtemeny.hu

Horthy először Kállayra hallgatott, ám végül Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök győzte meg. Szombathelyi szerint a kormányzó csak fokozná a németek gyanakvását, ha nem menne, ráadásul a magyar csapatok visszavonását csak személyesen érheti el Hitlernél. A vezérkari főnök Horthy kötelesség- és becsületérzetére apellálva meggyőzte a kormányzót, aki így elszánta magát az utazásra, és utasítást adott a különvonat előkészítésére. A hátralévő másfél napban Kállay miniszterelnök igyekezett felkészíteni Horthyt mindazokra a kérdésekre, amelyek szóba kerülhetnek. A miniszterelnök arra kérte Horthyt, hogy egyezzen bele az ő és kormánya elmozdításába, ha ez az ára a német megszállás elkerülésének. Horthy ezt elutasította, mondván, az ország szuverenitásába nem tűr beleszólást.

Horthy és Kállay abban egyetértettek, hogy ha Hitler megszállással fenyegetőzik, Magyarország nem kíván, és nem tud majd ellenállást kifejteni, noha Horthy szűk körben korábban többször is kijelentette, hogy személyesen áll csapatai élére, ha a németek támadnak. Ennek megfelelően az elutazása előtt nem hagyott semmilyen utasítást Budapesten egy esetleges német támadás esetére, miként a védekezésre sem történt előkészület. A németek március 16-án és 17-én elégedetten nyugtázták, hogy Magyarország semmilyen előkészületet nem tett a védekezésre, így a megszállásra előkészített egységek közül néhányat még át is irányítottak a keleti frontra.

Még működ is volt Klessheimben

1944. március 17-én késő délután indult útnak a Turán különvonat, amelyen Horthy Miklós kormányzó, Csatay Lajos honvédelmi miniszter, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök és kíséretük utazott. Március 18-án, szombaton délelőtt Salzburgból a diplomáciai fogadás formaságai után a németek autóval szállították a delegációt Klessheimbe, ahol Horthy nem először találkozott Hitlerrel: 1943 áprilisában egyszer már tárgyalt a magyar és a német államfő ebben a kastélyban. Hitler ekkor is a Kállay-kormány „mesterkedéseit”, a zsidókérdés megoldatlanságát és a magyar háborús részvétel elégtelenségét vetette Horthy szemére.

Megérkezésük után a tárgyalások megkezdődtek. Horthy nem tudta, hogy a megszállás eldöntött tény, és már kiadták a parancsokat a hadművelet 17 órai megkezdésére. A tárgyalás kezdetén Hitler tájékoztatta Horthyt arról, hogy tudomása van a Kállay-kormány béketerveiről. Kijelentette: nem fogja tűrni, hogy Magyarország árulást kövessen el, és akár szlovák és román csapatokat is hajlandó igénybe venni ennek megakadályozásra. Horthy felháborodottan utasította vissza a vádat. Az indulatos, heves vita végén azonban Hitler kijelentette: „Mindenképpen elrendelem Magyarország katonai megszállását.” A kérdés Hitler számára csupán az volt, hogy ez erőszakkal vagy a kormányzó beleegyezésével történik-e meg. A 76 éves kormányzó erre – úgy értékelve a helyzetet, hogy a kérdés eldőlt – türelmét elvesztve indulatosan elhagyta a tárgyalótermet. Érintkezésbe kívánt lépni Budapesttel, majd haza kívánt utazni, ám a németek színlelt bombatámadás ürügyén – „megsérült a hírközlési rendszer” – egyiket sem tették lehetővé. Még működöt is borítottak a kastélyra.

Hitler (balra) és HorthyForrás: AFP/Roger-Viollet

Az ebédig hátralévő rövid időben így a kormányzó visszavonult tanácskozni kíséretével. A honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök meggyőzte a kormányzót, hogy folytassa a tárgyalást. A cél az lett, hogy kipuhatolják, valóban eldöntött kérdésről van-e szó, és hogy esetleg milyen engedmények megadásával lehetne elodázni vagy meggátolni a megszállást. A fagyos hangulatú ebédet követően, fél négykor folytatódott a tárgyalás. Horthy megpróbálta meggyőzni Hitlert a megszállás szükségtelenségéről: utalt a magyar szövetségesi hűségre és a várható negatív következményekre a németek szövetségesei körében.

A tárgyalások fél hat körül így ismét megfeneklettek, egyik fél sem engedett az álláspontjából. Horthy nem volt hajlandó aláírni azt a jegyzéket, amely a megszállás feltételeit és az Imrédy Béla vezetésével felállítandó új kormány kinevezését tartalmazta. Azzal érvelt, hogy az alkotmány értelmében erre nincs is lehetősége. Eközben elmúlt 17 óra, a német csapatok megkezdték a felvonulást, Horthynak pedig továbbra sem tették lehetővé a távozást.

Szombathelyi vezérkari főnök közbenjárására végül létrejött Horthy és Hitler között egy harmadik találkozó is, amelyre este nyolckor került sor. A Führer ünnepélyes ígéretet tett, hogy nem kívánja megsérteni Magyarország szuverenitását, és burkoltan arra is utalt, hogy amennyiben Magyarországon Németország számára kedvező helyzet alakul ki, visszavonja a csapatait Magyarországról. Horthy szó szerinti válaszát nem ismerjük, ám a későbbi fejlemények arra utalnak, hogy mind a német, mind a magyar fél úgy tekintett az utolsó tárgyalásra, hogy a kormányzó – a fenti feltételek mellett – elfogadta a közben már megkezdődött német bevonulás tényét.

Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökForrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

A megállapodás szóban történt, írásos feljegyzés nem készült róla, az eredetileg tervezett jegyzéket nem írta alá a kormányzó. Szombathelyi vezérkari főnök a vonatról hazafelé Linzből táviratot küldött Budapestre, hogy a magyar csapatok ne álljanak ellen a németeknek. A kormányzó megmaradt hivatalában, ami szintén azt jelezte, hogy elfogadja a német megszállást. A többször is leállított vonat 1944. március 19-én, vasárnap hajnalban érte el a magyar határt, amikor a német bevonulás már javában tartott.

Hogyan indokolta Horthy Miklós a döntését?

„Tisztában voltam vele, hogy lemondásom nemcsak Magyarország megszállását nem akadályozza meg, hanem még jó alkalmat is ad Hitlernek arra, hogy százszázalékosan náci-nyilaskeresztes kormányt ültessen nyeregbe. (…) Úgy gondoltam, hogy amíg helyemen maradok, erre legalábbis bizonyos mértékben kénytelenek lesznek a németek tekintettel lenni. Nem vonhatják el parancsnokságom alól a honvédhadsereget, és nem olvaszthatják be egyszerűen a német véderőbe. (…) Bizonyára sokkal, de sokkal kényelmesebb lett volna számomra, és egyúttal számos szemrehányástól megkímélhettem volna magamat, ha egy hatásos gesztussal elhárítom magamról a további felelősséget, és visszavonulok. Azt azonban nem tehettem, hogy a süllyedő hajót éppen akkor hagyjam el, amikor legjobban rászorul kapitányára. Elhatározásomra döntően mégis Hitlernek az az ígérete hatott, hogy csapatait kivonja Magyarországból, mihelyt olyan kormányt nevezek ki, amely neki is megfelel.” (Horthy: Emlékirataim. Európa Kiadó, Budapest, 1990., 284.)

Cikkünk szerdán megjelenő második részében a német bevonulás lefolyását és közvetlen következményeit mutatjuk be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK