Seusónak sem hozott szerencsét a kincs

2014.03.28. 14:24

Homály fedi a kedden felerészben visszakerült Seuso-kincs feltárásának körülményeit, így a lelőhely sem azonosítható egyértelműen. A magyar régészek mégis biztosak abban, hogy a gyönyörű ezüstnemű a mai Magyarország területén került a földbe a Kr. u. 4–5. század fordulóján, és onnan ásták ki valamikor a 1970-es években.

Biztos, hogy Magyarországról származik?

A modern régészettudomány számára nem csupán a lelet a fontos, hanem a megtalálásának körülményei is. A lelőhely ugyanis elárulja a régészeknek a tárgyak eredetét, földbe kerülésük korát és körülményeit, sok esetben pedig más tárgyakkal együtt a tárgyak használóiról is információt kínálhat – sőt az is előfordul, hogy ez a tudás izgalmasabbnak bizonyul magánál a leletnél. A régészet történetében gyakran előfordult, hogy a kincsvadászok által eredeti lelőhelyükről kiszakított tárgyak eredetét kellett azonosítani. A legjelentősebb késő római ezüstleletnek tekinthető Seuso-kinccsel is ez történt, hiszen a kincsek a nemzetközi műkincspiacon bukkantak fel az 1980-as évek elején.

A kutatók ebben az esetben a tárgyak jellegzetes vonásaiból indulhatnak ki: megvizsgálják a díszítésüket, formájukat, készítésük jellegzetességeit, párhuzamokat keresnek hasonló rendeltetésű, anyagú és alakú tárgyakkal. Külön szerencse, ha a tárgyon valami felirat található, vagy esetleg valami jellegzetes ábrázolás vezeti nyomra a tudósokat. A modern technika is rendelkezésre áll: a tárgyak anyaga, az esetleges földmaradványok segíthetnek a lelőhely azonosításában. A gondos vizsgálatnak ráadásul még arra is ügyelnie kell, hogy a tárgyak készítésének helye nem feltétlenül egyezik meg a használatuk és földbe kerülésük helyével.

Hány tárgyból áll?

Részlet a 14 darabos ezüstkollekció egyik darabjáról. A fotó a Bonhams aukciósház londoni bemutatóján készült 2006-banForrás: MTI

A szűkebb értelemben vett Seuso-kincs összesen tizennégy ezüsttárgyból és egy méretes rézüstből áll. Ez utóbbi, az ezüsttárgyakhoz képest feltűnően igénytelen alkalmatosság szolgált arra, hogy a tárgyakat elrejtsék benne valamilyen veszedelem elől. A tizennégy tárgy között négy nagyobb ezüsttál található, közülük a legismertebb a feliratot is hordozó Seuso-tál, ám érdekes ábrázolásai révén az Achilles-tál és a Meleagrosz-tál is jelentős emlék. A többi ezüsttárgy között öt ezüstkancsó, kézmosó tál, két ezüstkorsó, egy amfora és egy illatszeres szelence található. Összértéküket 187 millió dollárra (mai árfolyamon 42,27 milliárd forintra) becsülték 2006-ban, amikor a Bonhams aukciósház csak egy meghívóval látogatható, egy hétig tartó kiállításon bemutatta a tárgyegyüttest Londonban. (Ennek nyomán nagy szakmai vita bontakozott ki a brit régészek között a kincsről.)

Visy Zsolt régész tanulmánya szerint azonban a Seuso-kincs valójában sokkal több darabból áll. A Pécsi Tudományegyetem régészeti tanszékének tanára szerint akár több száz része lehet. A kincs részét képezheti feltehetően az a quadripus – négylábú állvány –, amelyet 1878-ban találtak Polgárdi közelében, Kőszárhegyen.

A quadripus díszítéséül szolgáló gyöngysor és a griffek visszaköszönnek a Seuso-kincs több darabján is, és az anyaga is erős egyezést mutat. Érdekesség, hogy a négylábú állvány pontosan abban a szőlőlugasban került elő 1878-ban (egy gazda vágott ki egy szilvafát, és kiásta a gyökereit is), ahol 1980-ban holtan találták a Seuso-kincsekkel összefüggésbe hozott Sümegh Józsefet. Mindez egyébként azt sugallja, hogy a Seuso-kincsek lelőhelye is valahol Kőszárhegy településen, Szabadbattyán közelében volt.

Ásatás Szabadbattyánnál 2002 nyarán. A nagyközség határában találták meg Pannónia eddig ismert legnagyobb római kori épületét. Feltételezések szerint erről a helyről származnak a Seuso-kincsek. A fotó előterében az előkerült leletekForrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Ilyen részletgazdagon díszítették a tálakatForrás: MTI

A helybéliek beszámoltak arról is, hogy Sümegh József birtokában olyan római ezüsttárgyak is voltak, amelyeket ma nem ismerünk, ám a leírás alapján a Seuso-kincshez tartoztak. Az 1980-as években íródott, az ezüstöt először eladásra kínáló Halim Korban cégének nevében megfogalmazott levél pedig további tárgyakról, közöttük ezüstkupákról, ezüstkanalakról számol be, vagyis csupa olyan tárgyról, amelyek ma hiányoznak a leletegyüttesből. Okkal feltételezhető tehát, hogy a titokzatos körülmények között felszínre került kincs eredetileg sokkal több tárgyból állt.

Mi tudható a kincsek eredetéről?

A Seuso-kincsek esetében a legfőbb forrás a kincsek közül a Seuso-tál. Ezen a tálon több fontos felirat és díszítés található, amely jelentősen beszűkíti a lehetséges lelőhelyek számát. A tál medalionján – a közepén elhelyezett képes ábrázoláson – egy lakomázó társaság látható, a képen pedig világosan olvasható egy felirat: Pelso, ami a Balaton latin neve. Más kutatók amellett érveltek, hogy a Pelso talán a képen látható egyik állat neve lehetett, ám ez kevésbé tűnik valószínűnek a képen látható állatok elhelyezkedése miatt. A képen látható állatvilág is Pannóniát juttathatja eszünkbe. A Seuso-tál medalionja körül egy hibás latin disztichon olvasható. Magyar fordítása így hangzik:

„Ezek az edények, Seuso, maradjanak meg neked sok évszázadon át, hogy utódaidnak is méltóképpen hasznukra legyenek.”

Az edényeket tehát egy bizonyos Seuso kapta ajándékba, egyes vélemények szerint nászajándékul. Seuso neve nem ismert máshonnan, a név eredetének értelmezése pedig nem megoldott. A legvalószínűbb az a feltételezés, hogy germán névvel állunk szemben, ezt erősíti az edények hátoldalán itt-ott felbukkanó rúnák jelenléte is. A kései Római Birodalom határvidékén pedig egyáltalán nem volt különleges a germán származású tisztviselők jelenléte.

A tizennégy azonosított darab közül művészettörténeti és egyéb szempontok alapján nyolc inkább keleti műhelyekre utal, míg hat edény inkább nyugati ötvösműhelyekben készülhetett, ráadásul több jel utal arra, hogy a készlet részei nem egyszerre készültek.

A készletet mégis szorosan összekapcsolja az üst, amelyben találták. Méreténél és törékenységénél fogva nem valószínű, hogy készítésének helyétől nagyon messzire szállították volna. Ilyen típusú és méretű üstöket pedig a Kr. u. 4. század Pannóniájában használtak, ismerünk is hozzá hasonlítható leleteket. Az értékes ezüstneműt tehát vélhetően a 4. század végének zavaros viszonyai közepette helyezték el az ütött-kopott üstbe, és ásták el valahol, talán éppen Kőszárhegyen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK