A nehéz gyermekkor a géneket is károsítja

Vágólapra másolva!
A hátrányos társadalmi helyzetben élő gyerekek genetikai állományában olyan károk keletkeznek, amelyek fogékonyabbá teszik őket betegségekre.
Vágólapra másolva!

Rövidebbek a kromoszómák végeit védő „kupakok”, az úgynevezett telomérák vagy telomerek azoknak a gyerekeknek a sejtjeiben, akik sok nélkülözést szenvednek el, és emiatt krónikus stressz éri őket – erről számol be az amerikai tudományos akadémia lapja, a PNAS legfrissebb száma.

A folyamatos stressz miatt ezekben a gyerekekben gyorsabb a telomérák bomlása, mint normális életet élő kortársaikban. Ha a telomérák elfogynak, akkor a kromoszómák (vagyis a DNS-molekulák) végei védtelenek maradnak, így könnyen károsodnak, ami betegségekhez vezethet.

Daniel Notterman és kollégái (több amerikai egyetemről) negyven, 9 éves afroamerikai fiút vizsgáltak. A másik felfedezésük az, hogy a környezeti hatások és a telomérák között olyan gének közvetítenek, amelyek az idei ingerületátvivő anyagok (dopamin, szerotonin) anyagcseréjében játszanak szerepet.

Az elmúlt években több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a tartós stressz károsítja a telomérákat, és megrövidíti például az immunrendszer sejtjeinek élettartamát. A 2009-es orvosi-élettani Nobel-díjat is ennek a tudományterületnek a kutatása kapta.