Egyre több fiú születik rendellenes nemi szervvel Svédországban

Vágólapra másolva!
20 év alatt majdnem megkétszereződött azoknak az újszülötteknek a száma, akik hipospadiázissal, húgycsőhasadékkal jönnek világra Svédországban. Svéd kutatók szerint környezetszennyezés állhat a háttérben.
Vágólapra másolva!

Egyre több kisfiú születik rendellenes nemi szervvel. A hipospadiázissal világra jött kisfiúk aránya az elmúlt 20 évben majdnem megkétszereződött Svédországban – derült ki a svéd Dagens Medicin orvosi lap által közzétett tanulmányból. A stockholmi Astrid Lindgren Kórház kutatói feltételezik, hogy a növekedés a környezeti hatások okozta hormonális zavar számlájára írható.

Míg 1990-ben ezerből 4,5 baba született a rendellenességgel, 2009-ben már nyolc. A számok a hipospadiázis enyhébb és súlyosabb eseteit is magukban foglalják: a húgycső kivezető nyílásának rossz elhelyezkedésétől olyan komoly zavarokig terjedhet a skála, amikor gyakran a csecsemő neme sem állapítható meg.

Az előfordulási arány megduplázódása a szakértők szerint nem magyarázható csupán a klasszikus kockázati tényezőkkel, többek közt a mesterséges megtermékenyítéssel, bár ezek aránya is emelkedett a svédek körében. A környezetbe kerülő hormonmérgeknek szintén lehet szerepük a rendellenesség terjedésében.