Megdőlt a pávatollak évszázados mítosza

2014.09.18. 13:09

A páva szinte minden törzsfejlődéssel foglalkozó tankönyvében feltűnt, mint a "szex vagy túlélés" dilemmájára adott evolúciós válasz tipikus példája. Egy brit kutatásból most kiderült, hogy e színpompás madárfaj farka esetében talán mégsem a méret a lényeg.

"Röpülj, páva, röpülj!", énekeltük iskolatársainkkal a népdalt, miközben aki már látta egy állatkerti sétán e nagytestű madárfaj hímjeit, nem igazán tudta elképzelni, hogyan küzdi fel magát arra a bizonyos vármegyeházára. Pedig a páva (Pavo cristatus) valóban képes repülni, még akkor is, ha valószerűtlenül nagy farka látszólag akadályozza is ebben.

Az evolúciókutatás számára éppen ez a pompás tolluszály tette érdekessé a pávát, hiszen már Darwin felvetette A fajok eredetében, hogy e faroktollak sok egymást követő generáció alatt a tojók ízlésének nyomására fejlődhettek ilyen naggyá és színpompássá (hiszen jelzik a hím kirobbanó életerejét, ami várhatóan egészségesebb utódgenerációt jelent). A növekedést - szólt az evolúcióbiológusok érvelése - csak az korlátozta, hogy egy idő után a farok annyira megnehezíti a mozgást, hogy szegény páva hamar a ragadozók martalékául eshet.

Felszállott a pávaForrás: AFP/Joerg Koch

Az elmélet tetszetős, azonban úgy fest, túlságosan is magától értetődő volt ahhoz, hogy bárki is utánajárjon igazságának. A Leedsi Egyetem kutatója, Dr. Graham Askew volt az első, aki háromdimenziós filmfelvételeket készített felszálló pávákról farokkal és farok nélkül (nyugodjunk meg: a hímek párzási időszak után maguktól levedlik a hosszú tollakat). Az eredmény megdöbbentő volt: nem tapasztalt jelentős különbséget a madarak röptében, dacára annak, hogy a második esetben már nem húzta őket vissza a mintegy másfél méter hosszú, harminc dekás tolluszály.

Miután a hímek farkát szélcsatornában is megvizsgálta, arra az eredményre jutott, hogy a tollak ellenállása a nagyobb méret miatt ugyan kétszeres erősségű volt a párzási időszakban, azonban az ennek leküzdéséhez szükséges többleterőfeszítés elhanyagolható a felszállás összes energiaigényéhez képest, így nem ezen múlt, hogy melyik hím végezte egy tigris gyomrában (a kutatásban szereplő, nálunk is ismert pávafaj ugyanis Indiából származik).

Askew nem hallgatta el, hogy a hosszú tollak így is ronthatják a repülés stabilitását, és nehezíthetik a madár futását, sőt, növesztésük is energiaigényes (a madarak naponta átlagosan 3%-ot fordítanak erre teljes anyagcseréjükből). Mindenesetre, ha Sir Kán elől kell hirtelen egy ágra kell röppenniük, nem a farkuk okozza a vesztüket.