A korai galaxisokat utánozza egy csillagontó

csillagontó galaxis címlapi
A J0921 csillagontó galaxis leutánozza a korai csillagkeletkezést
Vágólapra másolva!
Egy közeli sűrű galaxis úgy ontja magából a csillagokat, ahogy az az Ősrobbanás utáni időszakban is történhetett. Tanulmányozása közelebb vihet az Univerzum fiatalkorának megértéséhez.
Vágólapra másolva!

Az Univerzum "sötét korszaka" az Ősrobbanás után 150 millió és 800 millió év közé datálható. Ekkor a Világegyetem feltehetőleg sűrű "ködből" állt. A korszak kezdetén a fotonok még nem tudtak kiszabadulni, a fény nem tudott szabadon terjedni - sötétség uralkodott. Az elektronok és a protonok ugyanis még nem álltak össze, hogy hidrogéngázt alkossanak, a fotonok szóródása a szabad elektronokon pedig nem engedte kiszabadulni a fényt. Később az elektronok és protonok mégis egyesültek, létrejött a semleges töltésű hidrogéngáz, de bizonyos spektrumban ez is elnyelte a fotonokat - csak lassan tisztult fel a Világegyetem köde.

A J0921 csillagontó galaxis leutánozza a korai csillagkeletkezést Forrás: NASA, ESA, R. Overzier (ON/MCTI), T. Heckman (JHU)

A sötét korszakban viszont már elkezdett csomósodni az anyag és létrejöttek bizonyos objektumok, elkezdtek formálódni a csillagok. Ezek már képesek voltak újra ionizálni a hidrogént, aminek következtében a Világegyetem elkezdett a mai állapothoz hasonlóan átlátszóvá válni. Ezen korai szakasz viszont éppen a sötétség miatt nehezen tanulmányozható - ebben segít a most felfedezett J0921+4509 galaxis.

Mi is az a csillagontó?

Ez a sűrű galaxis az Univerzum fiatalkorához hasonló módon gyártja a csillagokat, ráadásul roppant gyorsan - évente több mint 33-szor annyi csillagot termel, mint a Tejútrendszer. A J0921+4509 csillaggyárait is sűrű köd veszi körül, amely néhány pontban viszont felszakadozik, hiszen az egymáshoz közel születő csillagok képesek felszakítani a galaxist körülvevő ködöt, így betekintést engednek annak belsejébe. A lyukakon át távozó sugárzás tanulmányozásával pedig bepillantást nyerhetünk a korai csillagkeletkezésbe - ezt vizsgálták kutatók a Hubble űrtávcsővel.

A John Hopkins Egyetem fizikusa, Sanchayeeta Borthakura arra keresi a választ, hogy miként jönnek létre ezek a lyukak, hogyan szabadulnak ki a ködös galaxisokból a hidrogénmolekulából eredeztethető fotonok. Ezek viselkedésének megértése központi szereppel bír az Univerzum korai fejlődésének megismerésében.