Vágólapra másolva!
A CERN Webfesten készült díjnyertes böngészős játék segítségével bárkiből nemzetközileg elismert tudós lehet.
Vágólapra másolva!

A játékot a CERN-ben dolgozó diákok készítették idén nyáron. A csapat tagja volt Bíró Gábor, az ELTE negyedéves fizikushallgatója is, aki később a magyar fordításért is felelt. Az alapötlet szerint a részecskedetektorban ütközésekkel kell adatot termelni, a detektorban felgyülemlett adat pedig közelebb visz az új felfedezésekhez.

Klikkeljen a részecskékért!

CERN, böngészős játék Forrás: MTA Wigner Fizikai Kutatóintézet

Már a játék kezdetén választhatunk részecskedetektort (a felső sorban). Az ALICE és a CMS is a Nagy Hadronütköztetőre van építve. A játék magyar változata itt található.

Egy kattintás a detektorra egy részecskefizikai eseményt, egy ütközést jelent. Kellően nagy számú ütközésből már kiértékelhető adatok jönnek létre. Alkalmazhatunk diákokat, posztdoktorokat és tapasztaltabb kutatókat is. Segítségükkel egyre több adat áll majd rendelkezésünkre ahhoz, hogy új felfedezéseket tehessünk. A kutatások hírnevet termelnek, amely pedig JTN-t, ebből finanszírozhatóak a munkatársak. A JTN, azaz zseton a CERN-ben található kávéfőzők hivatalos fizetőeszköze.

A játék végigvezet a részecskefizikai kutatások legutóbbi mérföldkövein. Az ALICE és a CMS különböző kutatási irányokat jelent, így érdemes mindkettőt felfedezni. A játék elkészítésének körülményeiről itt olvashat.