Hol járunk? Vár a vértesi vadonban

2014.10.27. 07:00

A légi felvételen Gesztes várát láthatjuk, mely a Vértes szívében, a közeli Várgesztes melletti erdő közepén áll. Az épület elődjét - hasonlóan más környékbeli erődítményekhez - a kiskirálykodásról elhíresült Csákok építették a 13. század végén. Azonban alig telt bele pár évtized és a történetírók lejegyezhették, hogy a tulajdonos már nem Csák. Károly Róbert ugyanis némi telekcsere révén magához vette a várat, mert tartott attól, hogy túl nagy nagyra nő a hatalmi játszmák egyik szereplőjének birtokrendszere. A vértesi várrendszer legjelentősebb tagja a 16. század elejéig leginkább birtokcserékből volt ismert, a török korban pedig legalább tízszer cserélt gazdát - ezúttal azonban a legkevésbé sem békés körülmények között.

A képre kattintva nagyobb méretben is megtekintheti a légi fotótFotó: Jüling Krisztián, www.egikamera.hu

A vár a 18. században indult igazán pusztulásnak, miután Esterházy József a majki kamalduli remeteség alapításakor engedélyt adott rá, hogy innen is hordjanak köveket az építkezéshez. 1759-ben már romként említik Gesztest. A várban 1932-ben turistaházat építettek, ami sajnálatos módon komoly műemléki pusztítással járt, majd csak 1960-ban kezdték meg a régészeti feltárást és az állagmegóvást. A kétezres évek eleje ismét elhozta a birtokcserék időszakát, és a dolgok odáig fajultak, hogy mára a vár bezárt, és felújításra vár.

A kép Jüling Krisztián Sólyom szárnyán című légi fotós albumában jelent meg, amely kétszáz gyönyörű felvételt tartalmaz Magyarországról. Az albumról bővebb információk itt érhetők el.

Előző
  • 1
  • 2
Következő