Megállapítható valakiről, hogy liberális vagy konzervatív-e annak alapján, ahogyan az agya reagál gusztustalan képek láttán – derült ki egy furcsa, kis körben végzett amerikai kutatás eredményéből.

A Virginai Tech Carilion Kutatóintézetében 83 nő és férfi vett részt a vizsgálatban, akinek egy sorozat fényképet mutattak, miközben az agyuk működését MRI-vel figyelték. A képek egy része gusztustalan volt: férgeket, megcsonkított testeket, a konyhai mosogatóban felhalmozott, rothadó ételmaradványokat mutatott. Egy másik részük semleges vagy kimondottan pozitív témákat ölelt fel.

Ezután a résztvevőknek értékelniük kellett gusztustalansági szempontból a felvételeket, a kutatók pedig az eredményt összevetették az illetők politikai véleményével, hogy következtetéseket vonjanak le.

„Rendkívül érdekes, de azt találtuk, hogy elég volt az agynak egyetlen gusztustalan képre adott válasza ahhoz, megjósoljuk az illető politikai hovatartozását” – idézte az opposingviews.com Read Montague-ot, az intézet pszichológia professzorát.

A romlott hús elég gusztustalan ahhoz, hogy árulkodó legyenForrás: Wikipedia