A világtenger mélye – képletesen – a földkerekség legnagyobb szabadtéri múzeuma. A történelmi múltban az elementáris természeti erők és a háborús események miatt számtalan hajó merült hullámsírba, nem egyszer mesés kincsekkel a fedélzetén. A roncskutatás azonban nemcsak izgalmas kaland, hanem rendkívül komoly felkészültséget igénylő vállalkozás a mélytenger világának a kozmoszéval vetekedő rendkívül zord körülményei miatt. Sorozatunkban a leghíresebb roncsexpedíciókat vesszük szemügyre.

Roncskutatás: tudományos munka vagy kalandorság?

Amióta a víz alatti kutatási technológiák egyáltalán lehetővé teszik a nagy mélységekbe süllyedt hajók feltárását, még markánsabban vetődik fel ez a kérdés. Súlyosan téved, aki azt gondolja, hogy egy újonnan felfedezett hajóroncs „szabad préda”, és a megtaláló jogán következmények nélkül  juthat hozzá a roncsban rejtőző esetleges kincsekhez, értékekhez.

Az adminisztratív előkészítés és a jogi helyzet pontos tisztázása nélkül végrehajtott „kincsvadászat” ugyanis könnyen a börtönben végződhet. A profi roncskutatónak ezért legalább annyira kell képzett jogásznak, mint jól felkészült tengerkutatónak és történésznek, valamint a veszélyeket is felvállaló, mindenre elszánt, nemes értelemben vett kalandornak lennie. A lehetőségek, már ami a potenciális kutatási tárgyakat illeti, szinte korlátlanok. Nem is gondolnánk, hogy még mennyi felfedezetlen, köztük mesés kincsekkel eltűnt hajóroncsot rejt a homályos mélységek birodalma.

Forrás: AFP/Tarik Tinazay

A roncsok egy része hosszú és fáradságos kutatómunka eredményeként, más része pedig a véletlennek köszönhetően kerül elő. A múltban elsüllyedt hajók lokalizálása a források hiányossága vagy ellentmondásossága miatt rendkívül nehéz feladat. Erre jó példa a sorozatunk első részében bemutatandó I-52 tengeralattjáró megtalálásának története is. Nem egy értékes hajóroncsot véletlenszerűen fedeznek fel, például úgy, hogy a halászhajók hálói beleakadnak a roncsba. A roncskutató expedíció igen költséges kaland, kutatóhajó, búvár és egyéb víz alatti technológia, valamint mindenre elszánt professzionális személyzet nélkül pedig eleve esélytelen vállalkozás. 

A jog mint a roncskutató expedíciók veszélyes zátonya

A nemegyszer rendkívül értékes rakománnyal eltűnt hajók felkutatása nemcsak komoly technikai, hanem hasonlóan fogós jogi problémákat is felvet. Az egyik első és legfontosabb kérdés a roncs tulajdonjogához fűződik. Maga a hajó általában egy hajózási cég tulajdonában áll, de a rakománynak már számos tulajdonosa lehet. A hajózási társaságok nagy értékű szállítóeszközeiket és a rakományt is biztosítással védik. Amennyiben a tengeren bekövetkezett biztosítási esemény miatt a biztosítótársaság fizet, úgy főszabályként a roncs feletti tulajdonjogot is a megszerzi. Tovább árnyalja a kérdést, hogy a roncs nemzetközi vizeken (azaz a világtengernek egyetlen állam joghatósága alá sem tartozó területén) vagy egy adott ország felségvizein fekszik-e.

Forrás: Photononstop/Carlo Mari

Ugyancsak fontos előkérdés, hogy meddig diszponálhat a tulajdonos a roncs felett. Az utóbbi kérdésben kialakult nemzetközi szokásjogi gyakorlat szerint a tulajdonost a hajó elsüllyedésétől számítva tíz évig illeti meg a hajómentés joga. Ha ez alatt az idő alatt semmit sem tesz a rakomány kiemelése érdekében, a roncs tulajdonjogát az szerezheti meg, aki később megtalálja. Nem magán, hanem állami tulajdonban lévő hajók, például hadihajók esetében az állami kontinuitás miatt a hatóságok a tulajdonjog elévülhetetlenségére szoktak hivatkozni, így az ilyen roncsok gyomrában rejtőző értékekre ácsingózó tengeri kincsvadászoknak fokozott körültekintéssel kell eljárniuk. 

Hatósági irodákban és levéltárakban kezdődő expedíció

A komoly tapasztalattal rendelkező roncskutató vállalkozások – elkerülendő a hajóroncs megtalálása és a rakomány kiemelése utáni bizonytalan kimenetelű tulajdonjogi pereket –, általában még a kutatás megkezdése előtt, előre megállapodnak a jogutódokkal a leletmegosztás arányaiban. Mivel 1995-től nemzetközi egyezmény védi a víz alatti muzeális értékeket, és az állami felségvizeken fekvő hajók roncsait is a legtöbb ország törvényi védelemben részesíti, körültekintően kell eljárni a szükséges hatósági engedélyek beszerzésénél. A jogi előkérdések tisztázása tehát minden roncskutató expedíció elengedhetetlen feltétele. A hajóroncsok feltárásában kétségkívül a víz alatti kutatómunka a legizgalmasabb és leglátványosabb szakasz, de a roncskutatók idejük legnagyobb részét nem a tengeren, hanem levéltárakban, tengerészeti és katonai archívumokban, valamint a biztosítótársaságok irattáraiban töltik. A roncs megtalálása és azonosítása komoly történelmi, hajózástörténeti és technológiai ismereteket feltételező, rendkívül költséges és nemegyszer veszélyes vállalkozás.

A mélység alattomos veszélyei

Fiziológiai okok miatt hagyományos, sűrített levegős búvárkészülékkel legfeljebb 40 méteres mélységig lehet biztonságosan lemerülni. A technikai búvárok, akik nem levegővel, hanem különböző gázkeverékekkel, elsősorban héliummal kevert légzőgázokkal merülnek, 100–150 méteres mélységben is dolgozhatnak. Az oceanográfiai értelemben vett mélytenger, az 1000 méteres vízmélységtől kezdődő fény nélküli, abisszikus régió pedig már csak speciális merülőeszközök fedélzetén kutatható. Ezek a körülmények önmagukban is behatárolják a roncsfeltáró expedíciók lehetőségeit. Már a kisebb mélységekben fekvő hajóroncsok feltárása is speciális képzettséget igényel. Megfelelő tudás és tapasztalat nélkül behatolni egy roncs belsejébe nem izgalmas kaland, hanem életveszélyes őrültség, öngyilkossági kísérlet.

Forrás: AFP/Tarik Tinazay

A roncs belsejében számos ismeretlen veszély leselkedhet a kutatókra, mint például az instabil tartozékok, leomló szerkezetek, a sötétség, a tájékozódás nehézségei, és természetesen a korlátozott időkeret. A roncskutató búvárnak felkészültnek kell lennie a tájékozódás elvesztéséből vagy a légzőgázkészlet elfogyásából adódó vészhelyzetekre. Mindemellett nem árt az igen jó pszichés állóképesség a roncsok belsejének ugyancsak sok izgalommal együtt járó felderítéséhez.

Forrás: RIA Novosti/Alexsey Druginyn

Saját tapasztalataimból  tudom, semmihez sem hasonlítható érzés, amikor egyre mélyebbre süllyedve, a kék homályból egyszerre csak feldereng a  hatalmas hajóroncs kísérteties sziluettje… A búvártechnikával elérhetetlen mélységek hajóroncsainál a távirányítású robotok veszik át az ember szerepét a roncs belsejének felderítésében. A mélytengeri roncskutatás különösen bonyolult technikát igénylő, rendkívül költséges és roppant izgalmas vállalkozás. 

Cikkünket a roncskutató expedíciók történetének egyik legérdekesebb projektjével, a legendás „aranyjárat”, az I-52 tengeralattjáró felfedezésével folytatjuk vasárnap délután 15 órától, itt az Origón.