Fej vagy írás? - kérdezzük, miután feldobtunk egy pénzérmét. De vajon más korok és más vidékek emberei is így nevezték az érme két oldalát?

Az éremnek, mint a közmondásból is tudjuk, két oldala van. Magától értődik tehát, hogy az éremtan legalapvetőbb fogalompárja az érme elő- és hátoldala. És ugyanilyen magától értődőnek tűnik az is, hogy a két oldal neve fej és írás legyen, még ha ez a mai pénzérmékre már nem is teljesen áll, hiszen a monarchia eltörlése óta a „fej” oldalon különféle országjelképek szerepelnek. Sőt már a pengő 1926-os bevezetése óta is csupán a Szent István-i korona jelképezte a király nélküli királyságot. Kézenfekvő azonban a gondolat, hogy a történelem folyamán mindig is a pénzt kibocsátó uralkodó képe szerepelt az érme egyik oldalán, az értékét jelölő felirat pedig a másikon, s ilyenformán a két oldalt mindig is „fejnek" és „írásnak" nevezték.

Ha azonban kicsit körülnézünk, kiderül, hogy sem az egyik, sem a másik állítás sem egészen igaz ebben a formában. A pénzérmékre évezredeken át nem írták rá értéküket, hiszen használóik túlnyomó többsége nem tudott olvasni. A másik oldalukon pedig a legtöbb ókori államban nem az uralkodó képe szerepelt, hanem az állam jelképe vagy védelmező istensége. Különösen igaz ez a köztársaságokra, mint a korai Róma, ahol nem is lett volna kinek a képmását verjék az érmére. A legkisebb és leggyakrabban használt római pénzérme, a bronz as egyik oldalán ezért a városvédő Janus isten kettős arca szerepelt, míg a másikon ama legendás gálya orra, amely keletről Rómába hozta őt. A már a rómaiak által is játszott pénzfeldobás neve, mint Szent Ágostontól és Macrobiustól tudjuk, ezért navia aut caput, „hajó vagy fej” volt.

Római köztársasági as 19. századi ábrázolásaForrás: Wikimedia Commons

Várkastély vagy oroszlán? 

A középkori európai érmék nagy részének az egyik oldalát az uralkodó képmása, a másikat pedig kereszt díszítette. Így lett a játék neve az egész spanyol nyelvterületen cara o cruz, fej vagy kereszt, noha az utóbbi jelkép már évszázadok óta egyetlen spanyol nyelvű országban sem szerepel rajtuk. Érdekes megjegyezni, hogy a korábbi spanyol elnevezés a castillo o león, azaz várkastély vagy oroszlán volt, minthogy ez a két ábra szerepelt a legkisebb értékű pénzérme, a réz maravedi két oldalán, jelezve Kasztília és León összetartozását.

A játék francia pile ou face nevében a „pile” szó eredeti jelentése bizonytalan, mert ma már csak ebben a kifejezésben használják. Feltételezések szerint azonban ugyancsak a várkastélyszimbólumból származik, amelyre a „pilier”, vagyis pillér szóval utaltak.

IX. Szent Lajos király 13. századi ezüst érméjeForrás: Wikimedia Commons

Sas és rostély

Mint sok más egyéb kifejezés, ennek a játéknak a neve is a franciából ment át az angolba, cross and pile, kereszt és „pile” formában, noha már a késő középkortól kezdve sem az egyik, sem a másik nem szerepelt az angol érméken. Csak a 17. század végétől kezdve váltotta fel a ma is használatos head or tail, „fej vagy farok”. Ám természetesen farkat is hiába keresnénk bármely angol érem hátoldalán. A kifejezés a Brewer’s Dictionary of Phrase and Fable szerint „a fej nyilvánvaló ellentéte, amire a „can’t make head nor tail of it” (hozzávetőleg „se füle, se farka”) mondás is utal.

Még kevésbé világos a játék orosz nevének eredete: Орёл и решка, „sas és rostély” – amely az orosz uralom másfél évszázada alatt a lengyelbe is átment Orzeł czy reszka formában – vagy röviden csak орлянка, „sasocska”. A sas még csak-csak rendben van a kétfejű cári sas miatt, no de honnét jön a rostély?

II. Katalin ötkopejkása, 1787Forrás: Wikimedia Commons

Az orosz aprópénzeknek mind az írás – az érme névértéke –, mind a fej (sőt két fej) ugyanazon az oldalán volt, míg a másikon az uralkodó cikornyás monogramja szerepelt, amelyet a túlnyomórészt írástudatlan nép ábrának tekintett, és „rostély”-nak nevezett. Ezen a néven említik a játékot egy 1914. július 28-án, az orosz hadüzenet előestéjén feladott képeslapon, amelyen „a szibériai munkások ünnepi szórakozásának” nevezik. És így ír róla Vlagyimir Giljarovszkij, a régi orosz népélet éles szemű és ragyogó tollú krónikása is Kóbor éveim című kötetében:

„Ha egy-egy vasárnap az ember lenézett a domb tetejéről, csak a „sas vagy rostélyt” játszók izgő-mozgó kupacait láthatta mindenütt. Hol a föld fölé hajoltak – pénzt dobáltak a kör közepére vagy beseperték a nyereséget –, hol fejüket felkapva bámultak az ég felé, szemmel követve a dobó kezéből felröppenő peták útját, majd hevesen odarohantak, ahol földet ért a peták. Ha a sas van felül, egyedül a dobó hajol le, hogy felmarkolja az összes pénzt, a többiek pedig előhalásszák az újabb tétet, s új ezüst- vagy rézpénz oszlopot állítanak, mégpedig az ezüstöt rakják felülre, hogy rögtön látni lehessen, mennyi a pénz. A dobó szemügyre veszi a tornyokat, és ha a pénz meghaladja erszénye erejét, levétet belőle, ha pedig a zsebe győzi az iramot, bejelenti: „Tartom!” Rápök a sasra – ez már amolyan babona –, a csizmatalpához dörzsöli, hogy fényesebb legyen, és szakértő kézzel feldobja a petákot, amely fütyülve pörög a levegőben, szinte elvész a szem elől, és a sokaság ismét égnek emeli fejét. – „Esőért fohászkodnak!” – szellemeskednek a kibicek.”

V. A. Giljarovszkij: Мои скитания (Kóbor éveim), „A színház”

"Szibériai munkások ünnepi szórakozása" egy 1914-es képeslaponForrás: Sajó Tamás

Még a hozzánk érmetörténetileg legközelebb álló német és osztrák vidéken is csupán hasonlít a játék neve a miénkhez, de nem azonos vele: Kopf oder Zahl, fej vagy szám. Úgy tűnik tehát, a magyar „fej vagy írás” kifejezés igazi hungarikum. Legyünk rá büszkék. És főként ügyeljünk rá, hogy ne szó szerint fordítsuk, ha más nyelven akarjuk kifejezni magunkat.

A cikk Sajó Tamás művészettörténész munkája, további írásai megtalálhatóak a Wang folyó versei című blogon.