Vágólapra másolva!
Egy norvégiai csapat különleges, szexuális segédeszközre hasonlító tornaszert fejlesztett ki nők számára. Az eszközzel erősíthetők medencefenék izmai, így használata csökkenti az inkontinenciát, megkönnyítheti a szülést és javítja a szexuális életet.
Vágólapra másolva!

A LOOP nevű intimtorna-eszköz egy kiemelkedő minőségű, formatervezett Bluetooth-os, vezeték nélküli szenzorból és egy okostelefonos alkalmazásból áll. Valós idejű vizuális visszajelzést ad a medencefenéki izomcsoportok megfelelő tréningjéről, valamint segít emlékeztetni és motiválni a felhasználót a rendszeres használatra.

Az eszköz ötlete Scheuring Ádám, Norvégiában élő magyar fejlesztőmérnök fejéből pattant ki. Scheuring eleinte alacsony energiafogyasztású mikroprocesszorok és Bluetooth rádiók fejlesztésében vett részt, amíg munkaadó cégét fel nem vásárolta egy amerikai vállalat. Ezután kezdett el gondolkodni munkatársával, Anders Guldahllal, hogy jó lenne részt venni a jelenleg zajló, mobilok és más készülékek által segített egészségügyi forradalomban.

LOOP Forrás: Loop

Az ötlet születése

Mint Scheuring Ádám az Origónak elmondta, megnézték a különböző orvosi segédeszközöket, többek közt a medencefenéki izmok edzéséhez segítséget nyújtó készülékeket, és meglepődve látták, hogy milyen igénytelenül néznek ki. Az orvosi szakirodalmat átnézve, az is eléggé megdöbbentő volt számukra, hogy milyen gyakori az inkontinencia és hasonló problémák előfordulása.

„Akkor gondolkoztam először azon, hogy érdemes lenne újradizájnolni ezeket a tárgyakat, esztétikailag elfogadhatóbbá, vezeték nélkülivé tenni őket és összeházasítani a quantified selfből megismert technológiai, illetve motivációs elemekkel” – mondta Ádám. (A quantified self, rövidítve QS, egy világszinten terjedő mozgalom, melynek keretében egyre több ember él az újonnan megjelenő technológiai eszközök, okostelefonos alkalmazások adta önsimereti lehetőségekkel. Ezek a megoldások segítenek az élet számos területén fejlődni, kiteljesedni.)

„Tavaly májusban elvittem a LOOP ötletét egy stockholm-i startup versenyre (Health Hack Days 2013), ahol megnyertem vele az első díjat” – folytatta Ádám. „Ez adott annyi lökést, hogy komolyan elgondolkozzak azon, hogy tényleg volna értelme ezt termékké fejleszteni. Ezután nem sokkal egy formatervezőket bemutató rendezvényen találkoztam a LAID nevű, igényes minőségű szexuális segédeszközöket gyártó, kis norvég céggel. A két tulajdonosnőnek nagyon tetszett az ötlet és megegyeztünk, hogy elkezdünk együtt dolgozni rajta.”

A LOOP az okostelefonos alkalmazással Forrás: Loop

Mire jó a LOOP?

Arnold Kegel 1952-ben elsők között foglalkozott a pubococcygeus (PC) vagy medencefenéki női izomcsoport jelentőségével. Ez az alhasi izomcsoport felelős a hüvely és húgycső körüli, valamint méh és gátkörnyéki szervek felfüggesztéséért, feszességéért. Kegel dolgozott ki először módszert ezen izmok edzésére.

Ennek ellenére a medencefenék izomcsoportjainak aktív tréningje sokak szemében még mindig tabutéma, pedig rengeteg jótékony hatása van, mint például a könnyebb szülés, a húgyhólyag tudatos kontrollja, a stressz inkontinencia megelőzése illetve enyhítése, a hátfájás csökkentése és a jobb szexuális élet.

A statisztikák szerint a nők több mint egyharmadát érintik a gyenge medencefenéki izmok okozta problémák. Megfelelő orvosi instrukciók ellenére is a páciensek komoly része motiváció hiányában idő előtt feladja a tréninget. Továbbá kb. 30%-uk nem tudja aktívan kontrollálni ezeket az izmokat megfelelő visszajelzés nélkül, ezért az edzéshez általában hasznos valamilyen hüvelyi biofeedback eszköz használata.

A piacon jelenleg a szexjátékokat készítő cégek gésagolyói, valamint a gyógyszertárszagú, egérszürke (vagy fehér/rózsaszín/virágos), a testből kilógó kábellel kommunikáló
műanyag dobozok vannak jelen. „Tapasztalataink szerint kevesen tudnak ezekkel a termékekkel azonosulni, mi több a felhasználói élményt többen egyenesen megszégyenítőnek titulálták” – mondta Scheuring.

Miért más a LOOP mint a többi?

Röviden: design, felhasználói élmény és kommunikáció. A fejlesztők célja a téma normális, fitnesz/wellness kontextusba helyezése volt. Nincsenek testből kilógó kábelek: a szenzor az alkalmazással vezeték nélkül kommunikál.

Nem kell a ki-be kapcsolással és Bluetooth párosítással bíbelődni: nincsenek gombok, mindezt automatikusan teszi az eszköz. Nem kell töltéskor az éjjeli szekrényen vagy a fürdőszobában órákig bedugva elöl hagyni: cserélhető gombelemmel működik akár egy évig is. Nincsen benne vibráló motor és nincsen a szexjátékokra emlékeztető színe sem. Van viszont hozzá egy egyszerű, szép, motiváló okostelefonos applikáció, amelyen keresztül naplózni és követni lehet a tréningeket valamint az izmok erősödését.

A terméket a fejlesztők egy kisebb csoporttal tesztelték, és dolgoznak egy norvég
fizioterapeutával is, aki nemrég szerzett PhD fokozatot a szülési utáni inkontinencia témájában. Segítségével november végén kezdenek egy kisebb klinikai tesztbe a kutatók, ezen kívül jövőre egy kb. 200 fős klinikai tesztet szeretnének lefolytatni egy magyar orvoskutató közreműködésével.

LOOP Forrás: Loop