Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEllen Stofan hozzátette, hogy a következő 20-30 évben szerinte konkrét bizonyítékokat is feltárnak majd a tudósok a földönkívüli életformák létezésére. „Tudjuk, mit kell figyelnünk, és azt is, hogy milyen módszerekkel” – fűzte hozzá a kutató.
A tudós véleményét és optimizmusát osztotta egyik kollégája is. John Grunsfeld is úgy véli, hogy az emberiség
csak arasznyira van attól, hogy megismerkedhessen a földönkívüliekkel
, ráadásul nemcsak a mi naprendszerünkben élőkkel, de azon túl is.
A szakember mindezt azokra a kutatási eredményekre alapozza, amelyek az elmúlt években bizonyossá tették, hogy az általunk ismert tejútrendszeren belül is vannak még élhető bolygók.
Valami van a levegőben
Korábban az Origo is írt róla, hogy egy angol kutató szerint földönkívüli életformát találtak azon a ballonon, amit még 2013-ban bocsátottak fel 27 kilométeres magasságba. Az állítást a szakma keményen támadta.
Megírtuk azt is, hogy nemrégiben a világháló-felhasználók nyilvánossága elé tárták az amerikai légierő csaknem 130 ezer oldalnyi, a titkosítás alól feloldott, azonosítatlan repülőtárgyak észlelésével és ufóügyi vizsgálatokkal kapcsolatos aktáját.