Mégis sértetlen Tutanhamon halotti maszkja

Tutanhamon
Tutanhamon világhíres színarany halotti maszkja
Vágólapra másolva!
Cáfolta pénteken a kairói Egyiptomi Múzeum igazgatója a világsajtóban elterjedt híreket arról, hogy kárt tettek Tutanhamon fáraó világhírű, kék-arany színű halotti maszkjában.
Vágólapra másolva!

Mahmúd al-Halvagi az Al-Ahram egyiptomi napilap honlapjának adott interjújában kijelentette, hogy a maszk "ép és sértetlen", és semmi sem történt vele azóta, hogy múlt év októberében igazgatóként átvette az intézmény vezetését.

Tutanhamon halotti maszkja sértetlen - állítja Mamdúh ad-Damati régészeti miniszter Forrás: Wikimedia Commons/Carsten Frenzl

Hangoztatta, hogy a műtárgy szakálla is eredeti állapotában van azóta, hogy a halotti maszkot 1922-ban megtalálták a gyermekfáraó sírjában. Azt mondta ugyanakkor, hogy megbíztak egy régészekől álló bizottságot, vizsgálják meg a maszkot és a szakállt, és írjanak részletes jelentést a maszk állapotáról.

A maszkot időnként meg kell tisztítani, állagmegőrzést kell végezni, és ha bármiféle rés lenne a szakáll és az arc között, a múzeum régészei észrevették és kijavították volna.

Alaptalan híresztelés

Mamdúh ad-Damati régészeti miniszter szintén alaptalannak nevezte a sajtóban megjelent híreszteléseket a maszk megsérüléséről.Az Egyiptomi Múzeum restaurátoraira hivatkozva a világsajtó csütörtökön arról számolt be, hogy kárt tettek a fáraó halotti maszkjában, amikor a műtárgy szakállát epoxi ragasztóval illesztették vissza, miután - vélhetően tisztítás közben - letörték azt, majd amikor a ragasztó maradványait megpróbálták spatulával eltávolítani, karcolásokat ejtettek rajta.

A beavatkozás következményeként a korábban pontosan illeszkedő szakáll és arc között egy rés figyelhető meg, amelyet átlátszó sárga réteg tölt ki.Tutanhamon halotti maszkját Howard Carter és George Herbert brit régészek fedezték fel 1922-ben a fiatalon elhunyt fáraó csaknem érintetlen sírjának feltárásakor.