Önmagát mumifikálta a szerzetes

2015.02.06. 22:52

A fáraók és a maja főemberek múmiáit valamennyien jól ismerjük, de önmagát kiszárított ember mumifikált tetemét még aligha láttak sokan.

Páratlan relikvia a Magyar Természettudományi Múzeumban

Egészen egyedülálló relikviát láthatunk a Magyar Természettudományi Múzeum ez év május 17-ig nyitva tartó Múmiák időszaki kiállításán. A rejtélyes múmiák nem csak borzongató látványosságok, hanem rég letűnt kultúrák üzenetét hordozó relikviák is egyben. A maga nemében páratlan, a világ különböző pontjairól, és más-más korokból származó 28 múmiából álló kollekció közül kétségkívül az a Mongóliából származó test a legérdekesebb, amely egy önmagát mumifikált szerzetesé.

Japánból származott a bizarr szokás

Az európai kultúrkör számára annyira idegen önmumifikálás szokása eredendően japán buddhista szerzetesektől származott. A hosszú meditálást és önaszkézist „megkoronázó” művelet célja a tökéletes megtisztulás, és a nirvánába jutás volt. Hitük szerint az a szerzetes, aki sajátmagát mumifikálta, olyan mágikus erőre tett szert, amellyel a közösségét erősítette.  Az önmumifikálásra a kevesek közül is csak nagyon kevesek voltak képesek; mindehhez hihetetlen lelki és akaraterő volt szükség.

Az önmagát mumifikált szerzetes testét rejtő Buddha szobor, és röntgenképeForrás: Magyar Természettudományi Múzeum

Amikor egy szerzetes eljutott addig, hogy fokozatosan és hite szerint megvilágosodva lassan megváljon az életét, szinte mozdulatlanságba dermedve és minden tevékenységgel felhagyva, egyedül csak a meditálásnak szentelte idejét. Majd három évig sóban gazdag és vízben szegény táplálékot vett magához, majd ezt követően baktériumölő fakérget vett magához. A test kiszáradása lassú és hosszan elnyúló folyamat volt, közel hat évet vehetett igénybe.

Önkéntesen vállalt befalaztatás

A végső stádiumban, amikor elérkezettnek látta az időt a nirvánába átlépéshez, társai egy kőfülkébe ültették. A fülkét befalazták, azon csupán egy apró légzőnyílást hagyva. Ekkortól kezdve már semmit sem vett magához, és mély révült meditációban várta a halált. A befalazása előtt csengőt adtak a kezébe, amelynek időnként megrázásával jelezte, hogy még nem lépett ki az élet kapuján. A szerzetesek a csengetés abbamaradásából tudták meg, hogy társuk már eljutott a nirvánába. A légzőnyílást befalazták és további ezer napig nem nyúltak a testhez. Csak ezt követően emelték ki a múmiává aszódott testet a fülkéből, amelyet a templomban helyeztek el. A magát mumifikált szerzetesre szentként tekintettek, teteme előtt áldozatokat mutattak be.

Buddha szobor rejtette a különleges leletet

Japánban később betiltották ezt a sajátos aszkézist, öngyilkosságnak minősítve azt. Összesen 20-25 olyan Ázsiából származó tetemet ismer a tudomány, amelyek bizonyíthatóan önmumifikálás útján keletkeztek. Kínában Mao Ce-tung idejében az összes szent relikviaként tisztelt és fennmaradt  múmiát megsemmisítették. A kiállításon megtekinthető páratlan relikvia felfedezésének története is különleges. Egy holland gyűjtő úgy jutott hozzá, hogy sejtése sem volt arról, hogy az általa megvásárolt szobor egy múmiát rejt. Az 1100 környékén elhunyt szerzetes testét ugyanis évszázadokkal később egy ülő Buddha szoborba helyzeték el. A holland gyűjtőnek a szobor talapzatán felfedezett rés szúrt szemet, és ez alapján fedezték fel, hogy az üreges szoborban egy mumifikálódott tetem található. A világviszonylatban is különlegesnek számító lelet május 17-ig tekinthető meg a Múmiák kiállításon, a Magyar Természettudományi Múzeumban.