Az apokalipszis lovasai Drezda felett

2015.02.13. 22:10

Pontosan 70 éve, 1945 február 13-án, nem sokkal este 10 óra előtt a nyugvóra készülő szász főváros, Drezda, „az Elba parti Firenze” belvárosának ablakai remegni kezdtek a város fölé berepülő brit bombázókötelék motorjainak egyre jobban erősödő, vészjósló basszusától. Pontban este 22 óra 9 perckor, a „karácsonyfákkal”, azaz az előörs gépei által ledobott világító fáklyákkal megjelölt belvárosi negyedek felett kísérteties süvítés vegyült a fülsüketítővé váló repülőgépmotor-zúgásba. Néhány pillanat, és alászálltak az égből az Apokalipszis lovasai.

Mindent eltörölni a föld színéről

A Brit Királyi Légierő (Royal Air Force, RAF) bombázóparancsnoksága, Arthur Harris légimarsall, a Bomber Command főnökének szorgalmazására már 1943 nyarán hozzákezdett az úgynevezett területbombázási doktrína (Area Bombing Directive) gyakorlati alkalmazásához.

Boeing B-17 "Flying Fortress" amerikai repülőerődök Németország felett. 1944-től a szövetségesek légi fölénye érvényesült a német légtérbenForrás: Origo

Harris, aki fanatikusan hitt  Douhet-elméletében -  amely szerint az ellenség ellenállóereje kizárólag  tömegbombázásokkal is megtörhető - a „puding próbájának” a sűrűn lakott német kikötőváros és közlekedési csomópont, Hamburg bombázását tekintette.

Sir Arthur Harris légi marsall, a RAF bombázó parancsnokság főnöke, a területbombázási doktrína lelkes képviselőjeForrás: Wikimedia Commons

A csekély gépveszteség, és a minden képzeletet felülmúló hamburgi károk alapján a Bomber Command sikeresnek minősítette a területbombázás doktrínáját. 1945 januárjára, a Harmadik Birodalom agóniájának idején már gyakorlatilag nem maradt olyan német nagyváros, amelyet ne ért volna pusztító szövetséges légitámadás. A német olaj- és járműipar, a hadiüzemek jelentős része és a közlekedési infrastruktúra  ekkorra már nagyobb részt romokban hevert. Ennek ellenére, a makacs német ellenálláson felbőszült Churchill, Harris unszolására hozzájárult a területbombázások további folytatásához.

Churchill miniszterelnök támogatta a RAF bombázó parancsnokság német nagyvárosok elleni területbombázási stratégiájátForrás: Wikimedia Commons

A szövetséges hadvezetésen belül is komoly vita bontakozott ki a légi hadviselés e módszeréről. Harris koncepciója szerint a nagyvárosok legsűrűbben lakott részei ellen végrehajtott ismétlődő szőnyegbombázások olyan súlyos pszichés csapást mérnek a német lakosságra, amely megtöri az ellenállást.

A szász "Firenze" történelmi belvárosa a Frauenkirche látképével, 1890 körülForrás: Wikimedia Commons

Ennek jegyében fogalmazódott meg a Drezda elleni támadás terve is. A város a Kelet-Poroszországból és Sziléziából érkező menekültek egyik elsődleges célja, vasúti csomóponként pedig a keleti frontról visszavonuló Wehrmacht-erők egyik fontos tranzitállomása volt. A menekültek tömegétől túlzsúfolt Drezdából január végére nagyobbrészt kivonták a katonaságot.

Katonai célpont, vagy védtelen civil város?

Gyakran hivatkoznak arra, hogy Drezdában nem volt semmilyen jelentős hadiipar, és számottevő katonai erő sem állomásozott a városban. Annak ellenére, hogy mindez nagyobbrészt igaz,  tárgyilagosan mégsem lehet azt állítani, hogy katonai szempontból nulla lett volna a város stratégiai jelentősége, még ha a környékbeli célpontok nem is igazolják a február 13-án elkezdődött példátlan pusztítást.

A frontok helyzete 1945 februárjában, Drezda bombázásának idejénForrás: Wikimedia Commons

A város közvetlen közelében fekvő freitali olajipari üzemkomplexumot az Amerikai Egyesült Államok 8. légi hadserege már 1944 augusztus 24-én több mint 300 négymotoros nehézbombázó bevetésével támadta. 1945 január 16-án pedig az USAAF (United States Army Air Force) 8. légi hadseregének 133 bombázója intézett támadást a friedrichstadti vasúti csomópont ellen. Drezda történelmi belvárosát, a barokk és rokokó építészet páratlan remekét azonban megkímélték a légitámadások. 1945 elején a szász főváros azon kevés német nagyvárosok egyike volt, amely még intakt épségében maradt.

Drezdai látkép a bombázás utánForrás: Bundesarchiv

Amikor 1945 januárjában Harris felvetette Drezda szőnyegbombázásának ötletét, a városban tartózkodó nagyszámú civil menekültre figyelemmel tervét többen, köztük a Bomber Command parancsnokhelyettese, Sir Robert Sundbay légi almarsall is ellenezte.

A "három nagy": Churchill, Roosevelt és Sztálin a jaltai konferencián. A brit miniszterelnök innen hagyta jóvá Drezda bombázásátForrás: AFP/Stf

A vitát eldöntendő, táviratot küldtek a jaltai konferencián tartózkodó brit miniszterelnök, Winston Churchill részére. Churchill határozottan Harrist támogató választ adott: Drezdát az első adandó alkalommal bombázni kell. A város sorsa ezzel megpecsételődött.

A halál tűzviharorgiája

Mivel Drezdát február elejéig elkerülték a nagyobb bombázások és a városban béke honolt, a Vörös Hadsereg elől Kelet-Poroszországból menekülőknek a szász főváros lett a mentsvára. A kelet-porosz területek kiürítését célzó, és a Kriegsmarine (német haditengerészet) valamint a Luftwaffe (német légierő) közreműködésével végrehajtott evakuálási akciónak, a Cerberus-műveletnek köszönhetően az  eredetileg 640 ezres Drezda lélekszáma 1945 februárjára megduplázódott.

Forró gázok által megölt civilek holttesteiForrás: Bundesarchiv

A menekülteket nagyobbrészt külvárosi táborokban helyezték el, ahonnan vasúton, szakaszosan szállították tovább őket az ország belő vidékeire. 1945 február 13-án a város fölé érkező 800 négymotoros Lancaster és Halifax nehézbombázóból álló brit kötelék két hulláma 22 óra 9 perc és 0 óra 55 perc között 400 ezer gyújtó, valamint 4500 romboló bombát dobott az óvárosra, és a belső kerületekre.

A halál kegyetlen mementója. A drezdai áldozatok pontos száma még ma sem tisztázottForrás: Bundesarchiv

Az első hullám a rombolóbombákat, a második pedig a valódi pusztítást okozó foszforos gyújtóbombákat szórta a városra. Az 1000 fokos hőmérsékleten elolthatatlanul égő foszforbombák nyomán hatalmas tűzvihar tört ki a belvárosban. Az elviselhetetlen hőség miatt a légvédelmi pincékből a tomboló tűzben álló utcákra kimenekülő emberek vagy megégtek, vagy pedig a forró gázoktól, illetve a tűz által a levegőből kivont oxigén hiánya miatt megfulladtak.

Felhalmozott holttestek a drezdai szőnyegbombázás utánForrás: Bundesarchiv

A pokol centrumában tomboló tűz vákuumként szippantotta be mindazokat, akik szerencsétlenségükre nem zárt helyiségben tartózkodtak. Drezda apokaliptikusan lobogó tüzeit még 400 kilométeres távolságból is látni lehetett. A várostól 8 kilométerre fekvő katonai repteret viszont nem érte támadás. 1945 februárjára a Luftwaffe már csak halvány árnyéka volt egykori önmagának, Göring nagyhangú handabandázásai ellenére 1944-től a szövetséges légierő uralta a német légteret.

Hermann Göring birodalmi marsall (balra, fehér egyenruhában). A Luftwaffe parancsnokának korábbi hetvenkedései ellenére 1944-től a szövetségeseké volt az abszolút légifölény Németország felettForrás: Bundesarchiv/Hoffmann, Heinrich

Ezért a Drezdát támadó bombázók szinte akadálytalanul repülhettek rá céljukra. Másnap, február 14-én délelőtt az amerikai légierő 1350 négymotoros B-17 "Flying Fortress"  és B-24 "Liberator" típusú bombázója repült a még mindig lángoló város fölé, hogy halálos terhét az agonizáló Drezdára zúdítsa.

A brit Lancaster négymotoros nehézbombázók vezették a drezdai bombázás első támadóhullámát 1945 február 13-án, a késő esti órákbanForrás: Wikimedia Commons

A drezdai pokoljárás csak február 15-én, 311 amerikai repülő erőd bombázóakciójával ért véget. A három napig tartó műveletben az angol-amerikai légierő 3749 tonna bombát dobott Drezdára, ezek 75 százaléka gyújtóbomba volt.

A megvonhatatlan mérleg

Máig vitatott a rettenetes drezdai tűzvihar áldozatainak száma. A város belső kerületei és az infrastruktúra teljesen megsemmisült. Az elhunytak hatalmas tömegét a járványveszély megelőzése végett vasúti sínekből sebtében felépített máglyákon égették el. A halottak számáról szélsőségesen eltérő számok keringenek 20 ezertől egészen 600 ezerig. A korabeli német források 300 ezer főre becsülték a bombázás áldozatainak számát. 

Talán sohasem tudjuk meg pontosan, hogy hányan estek a drezdai tűzvihar áldozatáulForrás: Bundesarchiv

Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja 1955-ben 250 ezer főről nyilatkozott, míg a Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint 275 ezren vesztek oda a drezdai tűzviharban. A drezdai bombázóművelet többen illették éles kritikával. Még a szövetségesek között is heves viták robbantak ki az akcióról.

Drezdai mementó. A Frauenkirche romjaiForrás: Bundesarchiv/Faßbender, Julia

Harris megkapta a „Butcher” (mészáros) kevéssé hízelgő melléknevet, amelyet magas kitüntetései mellett élete végig kénytelen volt viselni. Napjainkig kérdéses, hogy a drezdai bombázóművelet katonailag indokolható akció, vagy pedig etikai illetve jogi értelemben is háborús bűntett volt-e.