Az energiaital mégsem ad szárnyakat

nő tanulás tanulási nehézség
Female college student sitting at table in library, leaning on elbows
Vágólapra másolva!
Kutatók szoros összefüggést találtak a középiskolás gyerekek rendszeres energiaital-fogyasztása és a hiperaktivitás között. A megkérdezettek nagy része rendszeresen iszik ilyen típusú italokat. A káros hatások miatt a szakemberek azt javasolják, hogy a tinédzserek hosszú távon ne fogyasszanak koffeint és cukrot tartalmazó üdítőket.
Vágólapra másolva!

Cukor és koffein a figyelemzavar hátterében

A Yale School of Public Health vezetésével készített legújabb tanulmány szerint az erősen cukrozott italok és energiaitalok 66 százalékban növelik meg a kamaszkorúak hiperaktivitását és a figyelemzavar kockázatát. Mindez kihathat az iskolai teljesítményükre is, valamint káros mintát ad; a rendszeres energiaital-fogyasztással ugyanis arra „buzdítják” társaikat, hogy ugyanazt igyák, mint ők.

Az energiaitalok hiperaktivitást és a koncentrációs képesség csökkenését okozzák a középiskolás diákok körében Forrás: PhotoAlto/Sigrid Olsson

A tanulmány szerzői azt javasolják, hogy a fiatalkorúak kerüljék a magas cukor- és koffeintartalmú üdítőitalok fogyasztását. A Jeannette Iczkovics professzor által vezetett kutatócsoport konklúziói 1649 véletlenszerűen kiválasztott connecticuti diák válaszainak elemzésén alapulnak.

A fekete fiúk többet isznak

A felmérésből az is kiderül, hogy a fiúk nagyobb valószínűséggel fogyasztanak energiaitalt, mint a lányok, a fekete és a spanyol fiúk pedig még többet, mint fehér társaik. A megkérdezett hallgatók átlagéletkora csupán 12,4 év. „Ahogy a cukrozott italok elterjedtek, a középiskolások körében folyamatosan elkezdett nőni a hiperaktivitás és a figyelemzavar" – nyilatkozta Jeannette Iczkovics.

A középiskolások között különösen népszerű az energiaitalok fogyasztása Forrás: MTI/Rosta Tibor

"Eredményeink alátámasztják az American Academy of Pediatrics szülői kezdeményezésre megfogalmazott ajánlását, amely magában foglalja a cukrozott italok csökkentett fogyasztását, valamint az energiaitalok teljes kizárását az iskolai mindennapokból."

Még újabb kutatások szükségesek

Egyelőre további kutatások szükségesek ahhoz, hogy jobban megértsék az édesített italok és a hiperaktivitás közötti hatásmechanizmust. A korábbi adatok kimutatták, hogy összefüggés található a gyermekek figyelemhiányos hiperaktivitás zavara és gyenge tanulmányi eredményeik között. Iczkovics szerint ez a spanyolajkúak esetében mutatkozik meg leginkább, és a beilleszkedésüket is nehezítheti.

Nem csak hiperaktívak lesznek

Ha „elkerülhetetlenek” a népszerű üdítők, a szakemberek azt javasolják, hogy legfeljebb 40 gramm cukrot vegyenek magukhoz naponta a diákok. Ez a mennyiség átlagban napi két cukortartalmú üdítőitalnak felel meg. Egyes egészségügyi szakemberek szerint azonban már ez is sok.

A kutatás eredményei alátámasztják azt az ajánlást, hogy korlátozzák az iskolai energiaital-fogyasztást Forrás: Photononstop/Tristan Deschamps

Kortól függően 21–33 gramm mennyiség is bőven elég lenne egy fiatal szervezetnek a kutatók álláspontja szerint. Ha az említett tünetektől eltekintünk, a cukor növeli az elhízás veszélyét is. Az amerikai iskolás gyerekek egyharmada már túlsúlyos vagy elhízott, és ez komolyabb egészségi problémákat is előidézhet a későbbiekben.