Miért sírunk vagy nevetünk a filmeken?

2015.02.25. 12:12

Egy amerikai pszichológus könyvében lerántotta a leplet arról, miért váltanak ki sokszor erős érzelmi reakciókat olykor a vitatható esztétikai értékű filmek is. A kutató szerint a jelenség hátterében két egyszerű szabály áll.

Jeffrey Zacks, a Washingtoni Egyetem pszichológusa és idegkutatója szerint a filmek által kiváltott érzelmi hatások hátterében a „tükörszabály” és a „sikerszabály” áll.

Tükörszabály

A tükörszabály azt az erőteljes –gyakran tudatalatti – késztetést írja le, ami arra ösztönzi az embereket, hogy ugyanazt csinálják, amit a körülöttük lévők. Ez megmagyarázza, miért „tükrözi” gyakran testbeszédünk a bennünket körülvevő emberekét. Ezért vagyunk hajlamosak nevetni vagy sírni, mosolyogni vagy fintorogni, amikor azt látjuk, hogy mások is ezt teszik – függetlenül attól, hogy ez a valóságban vagy a filmvásznon történik-e.

Sokszor elérzékenyülünk egy romantikus film nézése közbenForrás: Northfoto

Sikerszabály

A sikerszabály arra ösztönöz bennünket, hogy ugyanazt cselekedjük, ami már a múltban bevált. A való életben megtanuljuk, hogy lehajoljunk, ha repülő tárgyak közelítenek felénk, felkészüljünk a harcra vagy a menekülésre, ha veszélyhelyzetbe kerülünk, és nem vetkőzzük le ezeket a viselkedésformákat akkor sem, ha csak filmen kerülünk szembe ilyen helyzetekkel.

Agyunk a való világhoz alkalmazkodott

A filmekre adott reakciók megértéséhez tisztában kell lenni azzal a ténnyel, hogy olyan aggyal érkezünk a moziba, amelyik az evolúció folyamán a való világ megértéséhez alkalmazkodott, mondta Zacks.

„Agyunk az esetek zömében valóságként kezeli a vetítővásznon látottakat” – tette hozzá a professzor, aki Flicker (Vibrálás, szabad fordításban Mozgó képek) című könyvében elemzi, hogyan használja fel a filmkészítés ezeket és más emberi jellemzőket arra, hogy minél erősebb érzelmeket váltsanak ki a nézőkből.

Filmkészítés tudományos alapon

„Egyre többet tudunk arról, mi tesz egy filmet megragadóvá, lebilincselővé” – mondta Zacks.

A professzor mégse gondolja, hogy a tudomány helyettesítheti a művészetet és az esztétikát.

„A tudomány nem tudja eldönteni, hogy egy film jó vagy rossz” – mondta. „Azt viszont talán képes lehet előre megjósolni, hogy valami népszerű lesz-e vagy sem.

„A legfontosabb, amivel pszichológusként és neurofiziológusként hozzájárulhatunk a filmkészítők munkájához, hogy meg tudjuk mondani nekik, mi fog történni, ha ilyen vagy olyan megoldást választanak. Ezután a filmkészítőnek kell eldöntenie, hogy ez az, amit el akar érni, esztétikailag tetszetős-e, kielégítő-e ez vagy sem.”