Megérkeztek az első famagok a világvége trezorba

Svalbard, globális magtár, megőrzés
Spitzbergák Nemzetközi Magbunker
Vágólapra másolva!
A Norvégia és az Északi-sark közt félúton található a Spitzbergák Nemzetközi Magbunker, ahol a fontos élelmiszernövények magjait őrzik, hogy megóvják őket egy esetleges természeti katasztrófáról. Most megérkezett az első két fafaj magja is a menedékbe.
Vágólapra másolva!

A „világvége trezorként” is becézett magbankot 2008-ban adták át, és az első év végére már 400 ezer féle magmintát tároltak benne. 2013 márciusára ez a szám 770 ezerre nőtt, vagyis öt év alatt közel megduplázódott az itt őrzött növényfajok száma.

Most újabb történelmi eseményt jegyezhetünk fel. Két fafaj, a közönséges lucfenyő (Picea abies) és az erdei fenyő (Pinus sylvestris) magjait is elhelyezték a jeges bunkerben.

Spitzbergák Nemzetközi Magbunker Forrás: Svalbard Global Seed Vault/Mari Tefre

A magbankban azonban még bőven van hely, ugyanis akár 4,5 millió féle növénymagot képesek itt tárolni. A -18 Celsius-fok pedig biztosítja, hogy a bunkerben, akár 200 évig is eltarthatók legyenek a létfontosságú búza-, árpa-, borsó- és egyéb magvak.

Tanulmányozhatók a genetikai változások

Noha a magbankkal kapcsolatban a legfőbb célkitűzésként a különféle magok megőrzését szokták emlegetni, a kutatókat valójában jobban érdekli az, hogy a magokat felhasználhatják a különféle élőlények változásainak tanulmányozásához.

„Számomra például nem túl nagy motiváció a katasztrófa forgatókönyv” – mondta a BBC-nek Mari Rusanen, a magbankot működtető egyik nagy nemzeti kutatócsoport munkatársa. „Sokkal fontosabb, hogy ezek a minták lehetőséget nyújtanak a jövőben arra, hogy tanulmányozhassuk a természetes erdőink genetikai összetételében bekövetkező hosszú távú változásokat.”

Most 218 különféle magot helyeztek el a bunkerben. A legidősebb 1938-ból származik.