Hidegháborús visszaszámlálás, avagy „a történelem vége”

2015.03.12. 22:14

30 éve, 1985. március 11-én választották a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárává Mihail Sz. Gorbacsovot. A Politikai Bizottság alig 54 éves ambiciózus és befolyásos tagjából a Szovjetunió első emberévé lett Gorbacsov neve egy rövid, de a világtörténelem menetét alapvetően megváltoztató korszak szimbólumává lett. Reformkísérletei – szándékai ellenére – a Szovjetunió széthullásához és a majd fél évszázados jaltai rendszer megteremtette európai status quo felbomlásához vezettek. Gorbacsov neve elválaszthatatlanul összeforrt a hidegháború végével és az új világrend, a globalizáció kiteljesedésével. 

Amikor majdnem forróvá változott a hidegháború

A jogász végzettségű Gorbacsov a szovjet vezetők hagyományosan gerontokratikus világában már 1979-ben, politikai bizottsági taggá választásakor nagy feltűnést keltett. Nem igazán volt rá precedens ugyanis, hogy valaki 48 éves korában bekerüljön a „vének tanácsába”, a szovjet politikacsinálás legfőbb szervébe. 1979 fordulatként értékelhető a vietnami háború után apátiába süllyedt amerikai külpolitika, illetve az 1975-ös helsinki egyezmény nyomán elcsituló, a hetvenes évek második felét jellemző világpolitikai szélcsend világában.

Ronald Reagan amerikai elnök (balra) és Mihail Gorbacsov Izlandon gyors konszenzusra jutottak a nukleáris fegyverkezés korlátozásának kérdésébenForrás: Wikimedia Commons

Leonyid Iljics Brezsnyev pártfőtitkárságát (1964–1982) a fejlődésképtelen szovjet konzervatív hatalmi struktúrák megmerevedése és az alacsony hatékonyságú tervgazdálkodás működési zavarai, valamint a költséges presztízs-külpolitika jellemezték, ezért főtitkárságának utolsó éveit méltán nevezték a pangás korszakának. Brezsnyev 1979 decemberében veszedelmes kalandra vállalkozott, elrendelte a szovjet fegyveres erők beavatkozását a szovjetbarát afganisztáni rendszer megmentése érdekében.

Leonyid Brezsnyev Afganisztánban kockázatos kalandot vállalt, amely közvetett módon hozzájárult a szovjet rendszer felbomlásáhozForrás: Wikimedia Commons

1980-ban az enervált és tehetetlen Jimmy Cartert, a novemberi választásokon fölényes győzelmet arató republikánus Ronald Reagan követte a Fehér Házban. Reagan az elődjétől merőben eltérő, harcias külpolitikát hirdetett meg. Noha az afganisztáni eseményekbe direkt nem avatkoztak be amerikai erők, a mudzsahedek és világszerte a szovjetellenes erők aktív támogatása alapozta meg az 1985-ben nyíltan is definiált Reagan-doktrínát: az antikommunista erők nyílt támogatását és kiszakítását a szovjet érdekszférából.

Ronald Reagan első elnöki ciklusa idején hirdette meg a csillagháborús tervet, a Szovjetuniót gazdaságilag végleg megrendítő fegyverkezési programotForrás: Wikimedia Commons

Reagan felismerte, hogy a fegyverkezési verseny a sírgödörbe taszítja a Szovjetuniót, amelyet 1983-ban nemes egyszerűséggel csak „Evil Empire”-nek, azaz a „gonosz birodalmának” nevezett. A tanácsadói, köztük Teller Ede magyar származású atomfizikus professzor javaslatára meghirdetett Strategic Defence Instative (SDI), közismert nevén a csillagháborús program, válaszlépésre késztette a gyengélkedő szovjet birodalmat.

SS-20 szovjet atomrakéták kilövőállásbanForrás: Wikimedia Commons

A kiéleződő, konfrontációval fenyegető politikai helyzetet jól jellemezte, amikor szovjet vadászgépek lelőtték a dél-koreai KAL 007-es polgári utasszállító gépet 1983. szeptember 1-jén, illetve közepes hatótávolságú SS-20 atomrakétákat telepítettek a Német Demokratikus Köztársaságba. 1983 és 1985 között a híres, atomháborús veszélyt mutató „Doomsday Clock” mutatója ismét közel került az éjfélhez…

Pártfőtitkárrá válás mindössze két év alatt

Leonyid Brezsnyev 1982. novemberben bekövetkezett halála után Jurij Andropov, a KGB főnöke, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején budapesti nagyköveti tisztséget is viselt nagy hatalmú szürke eminenciás került a főtitkári székbe. Gorbacsov Jurij Andropov belső köreihez tartozott, a főtitkár a nem túl jelentősen hangzó, de valójában igen nagy hatalommal együtt járó személyügyi vezetőnek nevezte ki az ambiciózus Gorbacsovot.

Az egykori KGB főnök, Jurij Andropov az SZKP főtitkáraként. Gorbacsov a bizalmasai közé tartozottForrás: Wikimedia Commons

Gorbacsov nem volt rest, már Andropov rövid ideig tartó főtitkársága idején (1982–1984) megkezdte a konzervatívok háttérbe szorítását, a technokrata szemléletű úgynevezett „Komszomol-generáció” fiataljai, köztük Romanov, Rizskov és Ligacsov pozícióba emelésével. Közvetlen közelről látta a szovjet rendszer válságát, illetve azt, hogy a Szovjetunió előbb-utóbb alulmarad a Reagan által rákényszerített fegyverkezési versenyben. A Kreml régi konzervatív kommunistáinak utolsó mohikánja, az Andropovot váltó, és 73 éves korában pártfőtitkárrá lett Konsztantyin Csernyenkóval szintén fennmaradt a bizalmas viszony, így a nem egészen egy évig hivatalban volt Csernyenko halála után – a Politikai Bizottságba került „ifjú törökök” hathatós támogatásával – 1985. március 11-én Mihail Gorbacsov lett a párt hetedik, egyben utolsó főtitkára. Ő volt szintén az első és utolsó olyan főtitkár, aki a bolsevik forradalom éve, 1917 után született.

Glasznoszty és „új gondolkodás”

A főtitkári poszt elfoglalása után Gorbacsov még jobban szembesült a szovjet rendszer akut gazdasági és politikai válságával. Az államháztartás egyszerűen már nem bírta a fegyverkezési verseny egyre jobban felpörgő spirálját. Gorbacsov tudatos és alaposan átgondolt intézkedésekkel akarta megreformálni az amúgy megreformálhatatlan rendszert; szélesebbre tárta az ablakokat, hogy a sok évtizedes, áporodott szovjet levegőt új szelek légáramlata frissítse fel. A peresztrojka, az átfogó életszínvonal-emelés és teljesítménynövelés programja a glasznoszttyal, „a nyilvánosság előtt zajló közélet” adta nagyobb szabadságjogokkal párosult.

Csernyenko még egy évig sem ült a pártfőtitkári székbenForrás: Wikimedia Commons

A Szovjetunió történetében példa nélküli „eretnek” intézkedések láttak napvilágot; szinte teljesen megszüntették a cenzúrát, a kiskereskedelemben, kisiparban valamint a szolgáltató szektorban engedélyezték a magánvállalkozásokat, az állami cégeknek pedig lehetővé tették nyugati cégekkel közös vegyes vállalatok létrehozását. A párton belüli konzervatív ellenzék egyre növekvő ingerültséggel figyelte „Lenin eszméinek elárulását”, de az 1986. március–áprilisi XXVII. pártkongresszuson Gorbacsov került ki győztesen az ókonzervatívokkal szemben: a kongresszus jóváhagyta a reform elképzeléseit. A rendszer túléléséhez azonban a külpolitikai prioritások gyökeres átértékelése is szükségessé vált, eljött az „új gondolkodás” ideje.

Nyugati szél vizet áraszt

Gorbacsov és tanácsadói felismerték, hogy csak a Nyugattal való kiegyezés és a kiéleződött katonai szembenállás megszüntetése adhat gyógyírt a betegeskedő és a túlélésért küzdő szovjetrendszer nyavalyáira. Hatalomba lépésekor e szándék fontos lépése volt a brezsnyevi külpolitika legfőbb letéteményesének, a nyugati diplomáciai körökben csak „Nyet úrnak” aposztrofált Andrej Gromiko külügyminiszter, a konzervatívok egyik vezéregyéniségének elmozdítása. Utóda, Eduard Sevardnadze az „új gondolkodás” megtestesítője és Gorbacsov egyik legközelebbi híve volt.

Andrej Gromiko külügyminiszter (balra) Jimmy Carter amerikai elnökkel a Fehér Házban. Gromiko a konzervatív szárny egyik vezéregyénisége volt az SZKP-n belülForrás: Wikimedia Commons

Gorbacsovot kellemes egyéniségének és a korábbi szürke, valamint betegesen gyanakvó bürokrata módit felváltó új európai stílusnak köszönhetően a nyugati vezetők nagyon gyorsan elfogadták egyenértékű tárgyalópartnerüknek, sőt, Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel, valamint Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral bensőséges baráti viszonyt alakított ki a szovjet pártfőtitkár. 

Reagan elnök bejelenti a csillagháborús tervetForrás: Wikimedia Commons

Időközben az Atlanti-óceán partjáról is egyre enyhébb szelek kezdtek fújni. 1986. október 11-én jött létre történelmi jelentőségű találkozó Reykjavíkban az amerikai elnök és Gorbacsov között, amelynek eredményeként megtört a hidegháborús kardcsörtetés. A reykjavíki tárgyalások hozadéka az 1987-ben aláírt Közép-hatótávolságú Nukleáris Egyezmény, amely jelentősen csökkentette az atomháború kockázatát. Ezt követte szovjet részről az afganisztáni kivonulás elhatározása 1988-ban.

Búcsú a Brezsnyev-doktrínától

1988-ban Gorbacsov hivatalosan is bejelentette, hogy a szovjet külpolitika szakít a Brezsnyev-doktrínával, ami startpisztolyhoz hasonló jelzés volt a rendszer válságát érzékelő és a kelet-európai országokban demokratikus átalakulást követelő ellenzéki mozgalmaknak. (A Brezsnyev-doktrína lényege, hogy a szovjet befolyást akár fegyveres beavatkozással is fenn kell tartani.)

Gorbacsov elvetette a Brezsnyev-doktrínátForrás: Ria Novosztyi /Ria Novosztyi /Vlagyimir Vlatkin

Az erjedés ezzel feltartóztathatatlanná vált. 1989-re a magyar, a lengyel, majd ősszel a csehszlovák és keletnémet társadalmakban radikális, de vértelen, rendszerátalakító változások kezdődtek, a román diktátort pedig forradalmi megmozdulás söpörte el 1989 decemberében.

Felkelők Bukarest utcáin a román forradalom idején, 1989 decemberébenForrás: Wikimedia Commons

A rapid változásoknak Kelet-Európa örült, a Nyugat viszont tartott az 1945-ös jaltai, illetve potsdami egyezményekkel szentesített  status quo felbomlásától. Az 1988-ban Reagant váltó George Bush amerikai elnök ezért 1989. júliusi budapesti látogatásáról üzent Gorbacsovnak: tárgyalják meg új helyzetet. A világtörténelmi jelentőségű találkozóra 1989. december 2-án és 3-án került sor Máltán.  

Bye, bye Szása!

A máltai Marsaxlokk kikötőjében, a Makszim Gorkij óceánjáró fedélzetén lezajlott tanácskozáson a legfontosabb kérdés Európa újraegyesítése volt. Bush a nyugati értékek, Gorbacsov pedig az úgynevezett párhuzamos értékrendszer alapján képzelte el a közeledést, illetve az új európai rend ellenőrzött létrehozását. Noha ebben a kérdésben nem sikerült megállapodnia a két nagyhatalom vezetőjének, elvi egyetértés született a német egységről azzal, hogy a gyakorlati kivitelezés még nem időszerű. 

George Bush elnök 1988. júliusi budapesti látogatásán vetette fel a máltai találkozó szükségességétForrás: Wikimedia Commons

A máltai tanácskozáson a szovjet vezető kelet-európai közeljövőt érintő legfontosabb nyilatkozata a „csatlós államok” szovjet érdekszférából való kiengedésnek deklarálása volt. Noha Máltán formális megállapodás aláírására nem került sor, mindkét nagyhatalom vezetője tartotta magát a kölcsönös ígéretekhez. Gorbacsov végig úgy gondolta, hogy a megreformált Szovjetunió és a szabaddá tett volt keleti blokk egy újfajta európai integráció egyik fontos pillérévé válhat.

Felvonulás Budapest utcáin 1989 tavaszánForrás: Wikimedia Commons

Nem így történt, és ez a Szovjetunió 1991-es összeomlásához – Francis Fukuyama bombasztikus definíciója szerint a „történelem végé"-hez –, valamint az új, globális világrend kiterjedéséhez vezetett. A kelet-európai kompországok pedig 1989-től végleg elkötötték magukat a szovjet világ mólójától, és dagadó vitorlákkal megindultak a Nyugat felé. De ez már egy másik történet. Mihail Sz. Gorbacsov, a világtörténelmet formáló béke Nobel-díjas idős politikus jelenleg az Egyesült Államokban él.