Éjjellátó szuperhőst állított elő egy biohekker csoport

éjjellátás
Licina szemébe juttatják a fényérzékenységet növelő anyagot
Vágólapra másolva!
Egy nem hivatalos kutatásokkal foglalkozó, amerikai biohekker csapat bejelentése szerint sikerült bizonyos anyagok szembe juttatásával átmenetileg megnövelni az emberei retina fényérzékenységét. Az eljárásnak alávetett kísérleti szupermenük egy ideig 50 méterre is ellátott a sötétben.
Vágólapra másolva!

A kaliforniai székhelyű Science for Masses (SfM) független kutatócsoport online közleményében bejelentette, hogy sikerült átmeneti éjjellátást biztosítani önkéntes emberi kísérleti alanyuknak. A kísérlethez egy Chlorin e6 (Ce6) nevű vegyületet használtak, amely egyes mélytengeri halak szemében található. Ezt a vegyületet néha használják farkasvakság, sőt rák kezelésére is.

A csapat biokémikusán kísérleteztek

Korábbi tanulmányokban a csoport állati modellek szemébe injektálta a vegyületet, hogy növelje a szem fényérzékenységét. Mivel nem tapasztaltak káros mellékhatásokat, úgy döntöttek, hogy továbblépnek, mondta Jeffrey Tibbetts, az SfM vezető orvosa. Az SfM biokémikus kutatója, Gabriel Licina vállalta az emberi kísérleti patkány szerepét.

Licina szemébe juttatják a fényérzékenységet növelő anyagot Forrás: Science for Masses

Licina szemét először tisztára öblítették, és szemhéját szétfeszítették, hogy ne tudjon pislogni. Ezután Tibbetts pipettával 50 mikroliter feketés oldatot juttatott a szemébe. Az oldat fő alkotórésze a Ce6 volt, amelyet sóoldattal, inzulinnal és dimetil-szulfoxiddal kevertek. Ez utóbbi megnöveli a sejtek áteresztőképességét, így jobban felszívódik az oldat.

„Az egészet a látásom gyors, zöldesfekete elhomályosodásaként észleltem, amely hamar el is múlt” – nyilatkozta Licina a Science.Mic portálnak. A beavatkozás után védőlencséket tett fel, hogy kiszűrje a fény egy részét, végül még napszemüveget is felvett, annyira kezdte zavarni a fény.

Ötven méterre is ellátott a sötétben

Két óra elteltével eljött az idő, hogy a csoport letesztelje Licina újdonsült szuperlátását sötét terepen. Licina először tenyérméretű tárgyakat látott meg nagyjából 10 méter távolságban. Idővel szimbólumokat (betűket és számokat) is képes volt felismerni, illetve nagyobb távolságról megpillantott különféle hátterek előtt mozgó tárgyakat.

Az egyik tesztben egy 50 méterre lévő ligetecskében lévő emberekre kellett rámutatnia egy lézertollal. Egyszer sem tévedett, még akkor sem, amikor az alany egy fatörzs vagy egy bokor előtt állt. A kontrollcsoportba tartozó négy ember csak az esetek kb. harmadában volt sikeres a felismerésben.

Másnap reggelre Licina látása visszatért a megszokott szintre. Úgy tűnik, a beavatkozásnak nem volt semmilyen mellékhatása.