Az ókorban ismerték a másnaposság ellenszerét

Ancient Hangover Cure
Ancient Hangover Cure, Greek Text
Vágólapra másolva!
Az ókori Egyiptomban ugyanúgy jelen volt a másnaposság az éjszakai tivornyázások után, a fejfájás ellen azonban nem gyógyszerrel, hanem nyaklánccal vértezték fel magukat. A görög nyelvű papiruszok alapján kiderült, hogy az orvoslással is komoly szinten foglalkoztak.
Vágólapra másolva!

Egy a közelmúltban lefordított és publikált görög nyelvű papiruszon szerepel a részegség okozta fejfájás ellenszere. Az ókori szöveg szerint az alkohol „áldozatának” egy alexandriai cserjefajt (Ruscus racemosus L.) kellett nyakláncra fűzve hordania, hogy elmúljon a rossz érzete. Bár az emberek az ókorban hittek a cserje gyógyhatásaiban – amely kúraszerűen működött is – ám a részegség okozta fejfájásűző hatása nem ismert, illetve bizonyított.

Nagy Sándor fogát is kezelésbe vehették volna

A másnaposság kezelését leíró 1900 éves papirusz , egyike egy ötszázezer dokumentumból álló gyűjteménynek. A papiruszokat az ókori egyiptomi városban, Oxyrhynchusban fedezte fel két kutató, Bernard Grenfell és Arthur Hunt még száz évvel ezelőtt. A papiruszok szövegeinek publikálása hosszú és lassú folyamat, amely már egy évszázada, a megtalálásuk óta zajlik. A nemrégiben közzétett nyolcvan írásból harminc papiruszra vitt szöveg foglalkozik az egészséggel, ezek között találták meg a másnaposság-kezelő irományt is.

A papiruszgyűjtemény orvosi megvitatásokat valamint betegségek kezelésének széles skáláját is tartalmazza Forrás: Egypt Exploration Society

A kötet megkapta a "legnagyobb megjelent orvosi papiruszgyűjtemény” címet – mondta el Vivian Nutton, a University College London professzora. A gyűjtemény magába foglalja olyan betegségek orvosi megvitatását és kezeléseinek széles skáláját, mint például az aranyér, a fekélyek, a fogproblémák és a szemműtétek. Az ókori papirusz írói magabiztos görög nyelvtudással rendelkezhettek, hiszen az antik Oxyrhynchus lakói a hellenizmus kapcsán szoros kötődtek a görög kultúrához, amely Nagy Sándor hódításai kapcsán terjedt el Egyiptomban – nyilatkozta Nutton.

Rendhagyó összetevők a szemtisztításhoz

A szövegek közül némelyik szemkezelési eljárásokat is említ. Az egyik írás mintegy tucatnyi szemtisztító receptet tartalmaz. Összetevői között szerepel a rézszemcse, az antimon-oxid, a fehér ólom, az olvasztáskor keletkező tisztított ólomsalak, a keményítő, a szárított rózsa, az esővíz, a gumiarábikum, a mák, a dzsúsz és a nárdusolaj.

A szövegek közül némelyik szemkezelési eljárásokat is említ rendhagyó hozzávalókkal (a kép illusztráció) Forrás: Thinkstock

A kezelési eljárások viszonylag enyhék a gyűjteményben említett szemműtétekhez képest. Egy töredéknyi rész a befelé fordult szemhéj műtétjéről szól, ám az azt leíró szavak bizonytalanok. Az iratból azonban egyértelműen kiderül, hogy nem félőseknek való operációról lehetett szó, hiszen akkor még a műtétek során nem alkalmazták az altatást. Az orvosi papirusz jelenleg az egyiptomi Exploration Society tulajdona, amelyet az Oxfordi Egyetemen, a Sackler könyvtárban tárolnak.