Sztálin őrjöngött a korai fegyverletétel miatt

2015.05.06. 19:16

A második világháború európai befejezése hosszú folyamat volt 1945 májusában. A németek az angolokkal már 4-én megkötötték a maguk különalkuját. Ez másnap lépett életbe. Hetven éve, hatodikán kezdődtek az „igazi”, többhatalmi fegyverletételi tárgyalások, de a harcok még egy hétig folytak.

A második világháború európai végnapjaiban, 1945. május ötödikén lépett hatályba a Dániában és Hollandiában hadakozó német seregtestmaradványok fegyverletételi egyezménye. A Kreml aranystukkós falai között Sztálin, a mogorva szovjet diktátor dühödt indulattal fogadta a hírt, hogy az „árulással felérő” angol-német megadási egyezmény elütötte a „dicsőséges Vörös Hadsereget” Dánia megszállásától. A béke alig visszafojtott indulatok között köszöntött rá Európára. Miközben május 8-án Londonban harangzúgás közepette jelentették be az európai háború végét, Csehországban és a Balkánon még kegyetlen, napokig elhúzódó csatározások folytak.

A berlini kancellária rommá lőtt udvarán még ki sem hunyt Hitler halotti máglyája, amikor a Führer halálával és végakaratából kancellárrá lett Joseph Goebbels válságtanácskozásra hívta össze a végső pillanatig kitartott vezetőket, Martin Bormannt, a gazdája öngyilkossága miatt árván maradt pártkancellárt, valamint Hans Krebs és Burgdorf tábornokokat.

Martin Bormann, Hitler nagyhatalmú kabinetfőnöke és pártkancellár (a kép bal szélén) Wilhelm Keitel vezértábornagy (középen) és a Führer táraságában. Bormann táviratozta meg Dönitznek Hitler kinevezésétForrás: AFP

A becsapódó szovjet lövedékektől folyamatosan megrázkódó bunkerben tanácskozó stáb Goebbels javaslatára kétségbeesett döntésre szánta el magát: az oroszul kitűnően beszélő Krebs tábornokot bízták meg, hogy kísérelje meg a lehetetlent, a kancelláriától alig pár száz méterre állomásozó szovjet erőkkel történő kiegyezést.

Joseph Goebbels (a kép jobb szélén) lett Hitler öngyilkossága után a kancellár. Goebbels megkísérelte a kancelláriát ostromló oroszokkal való kiegyezéstForrás: Wikimedia Commons

Eközben Bormann – Hitler politikai végrendeletének végrehajtója – táviratot küldött az észak-németországi Flensburgba, Karl Dönitz admirális főhadiszállására.

Karl Dönitz vezértengernagy, a Harmadik Birodalom utolsó államfőjeForrás: Wikimedia Commons

A szikár és száraz modorú tengernagy, a „der große Löwe”, azaz a „nagy oroszlán”, ahogyan szeretett tengeralattjáró-parancsnokai becézték háta mögött a főnöküket, majdnem hanyatt esett, amikor elolvasta a Berlinből érkezett táviratot: „Göring volt birodalmi marsall helyett a Führer önt nevezi ki utódjává, flottatengernagy úr. Az írásos meghatalmazás úton van. Haladéktalanul tegyen meg minden intézkedést, amit a helyzet megkíván. Bormann”.

Heinrich Himmler, az SS főnöke, vagy ahogyan Hitler hívta, a "hűséges Heinrich" a háború utolsó napjaiban kegyvesztetté vált. Dönitz arra számított, hogy a Rechsführer-SS lesz Hitler utódjaForrás: AP/Str

A sokat megélt admirális mindenre számított, csak erre nem. A rangjától megfosztott Göring bukásáról értesülve sokakhoz hasonlóan azt várta, hogy Hitler politikai örököse a Reichsführer-SS, Heinrich Himmler lesz.

Hermann Göring birodalmi marsall Hitler balján. Egészen a bukás végnapjaiig Göring volt Hitler hivatalosan kijelölt utóda, ám a hatalomátvételi kísérletétől feldühödött Führer minden rangjától megfosztottaForrás: Origo

A „hűséges Heinrich” kegyvesztettségének híre azonban már nem jutott el az Északi-tenger partvidékére. Teljes volt a zűrzavar; a felelősség minden előzmény nélkül szakadt a szikár tengernagy nyakába.

Kiegyezni, bármi áron

Május 2-án az észak-olasz német hadseregcsoport letette a fegyvert az angolszász parancsnokság előtt. Dönitz tengernagy mindent mérlegelve már csak egyetlen lehetőségben, a nyugati hatalmakkal való kiegyezésben bízott.

Bernard Law Montgomery tábornagy elfogadta Dönitz fegyverletételi ajánlatátForrás: wikimedia.org

Első lépésként - hogy a tárgyalásokhoz szalonképesebbé formálja kormányát -, eltávolította a kabinetből a súlyosan kompromittálódott egykori náci hatalmasságokat, köztük Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminisztert, akinek helyére Johann Ludwig Schwerin von Krosigk grófot, Hitler egykori pénzügyminiszterét nevezte ki.

Winston Churchill brit miniszterelnök (középen, szivarral) és Montgomery tábornagy (a kép jobb oldalán). A brit miniszterelnököt kifejezetten feldühítette a szovjetek agresszív nyugatra nyomulásaForrás: AFP/Stf

A kormányzati pozícióra ácsingózó Heinrich Himmlert ridegen elutasította, és bizalmas emberét, Von Freideburg tengernagyot megbízta, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a Lübecket elfoglalt brit hadseregcsoport főparancsnokával, Montgomery tábornaggyal. Mindeközben Rokoszovszkij marsall 2. belorusz frontja lendületesen tört a dán határ felé, azzal az alig leplezett céllal, hogy a szovjet gőzhenger egészen Koppenhágáig gördüljön.

Rokoszovszkij (a kép jobb szélén) Zsukov marsall társaságában Berlinben. Megkísérelte, hogy csapatai Dániáig jussanakForrás: Wikimedia Commons

A Downing Street 10-ben Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje növekvő bosszúsággal konstatálta, hogy „Joe bácsi”, azaz Sztálin, szemmel láthatóan túllép a jaltai megállapodás passzusain, és a megállapodásban rögzített demarkációs határokon áthaladva igyekszik minél nagyobb területet megszállni hadseregével.

Így múlik el a világ dicsősége... Winston Churchill orosz tisztek társaságában a Führer-bunker udvarán, 1945 májusában. Churchill nem kívánta lenyelni a szovjetek jaltai demarkációs határokon túli területszerzési kísérleteitForrás: Origo

Ezért amikor Montgomery tábornagy főhadiszállása értesítette a Dönitz által felajánlott északnyugati német haderők fegyverletételi ajánlatáról, minden skrupulus nélkül jóváhagyta a megállapodás aláírását.  Ilyen előzmények után, május 4-én Von Freideburg tengernagy és Kinzel tábornok megérkeztek Montgomery lübecki főhadiszállására, és aláírták az északnémet, valamint Dániában és Hollandiában állomásozó német seregtestek nyugati szövetségesek előtti fegyverletételi megállapodását. Az Északi-tenger mellékén elhallgattak a fegyverek.

Behódolás és rideg elutasítás

Churchill mindenféleképpen igyekezett megakadályozni, hogy a Vörös Hadsereg - a katonai műveletek szükségszerűségére hivatkozva – tovább nyomuljon Európa szívébe.

Truman elnök ( a képen középen) sokkal kevésbé volt elnéző Sztálin törekvéseivel szemben, mint elődje, RooseveltForrás: AFP

Az április 13-án elhunyt Rooseveltet váltó Truman elnökhöz még április 25-én elküldött táviratában jelezte, attól függetlenül, hogy a jaltai megállapodás szellemében a német haderő feltétel nélkül és csak a három szövetséges hatalom előtt teheti le a fegyvert: „Ez azonban semmiképpen sem csorbíthatja Eisenhower tábornok és Alexander tábornagy felhatalmazását, hogy ha úgy adódik, helyi fegyverletételt elfogadjanak.”  A szovjet reakciók szégyentelenül ellenségesek voltak; Bradley tábornokot a délnémet amerikai hadseregcsoport parancsnokát a szovjetek figyelmeztették, hogy az amerikaiak ne avatkozzanak Csehszlovákia ügyeibe.

Eisenhower - a szovjetek követelésének eleget téve - megállította Patton tábornok Csehország felé nyomuló csapataitForrás: Wikimedia Commons

George Patton tábornok 3. hadseregét, amely már csak karnyújtásnyira volt Prágától, a szovjetekkel mindig is készséges Marshall hadseregtábornok, az amerikai szárazföldi haderő vezérkari főnöke, Churchill kérése ellenére megállíttatta.

A szovjetekkel ambivalens George Patton tábornok, ha csak rajta múlik, bevonult volna PrágábaForrás: Wikimedia Commons

A München térségéből keleti-délkeleti irányba, Tirol felé nyomuló amerikai seregtesteknek pedig Eisenhower, a szövetséges haderő feje parancsolt megálljt. Ezzel egyidejűleg Sztálin, semmit sem bízva a véletlenre, utasította Konyev marsallt, hogy az 1. ukrán frontot fordítsa délnek, és foglalja el Prágát, még mielőtt odaérnének az amerikaiak.

Sztálin nem bízott a szövetségeseibenForrás: origo

Bécs, Prága és Berlin szovjet kézre került. Az eljövendő középkelet-európai szovjet politikából adott némi ízelítőt, hogy Bécsben az oroszok a szövetségeseik értesítése nélkül, velük szimpatizáló ideiglenes kormányt hoztak létre. A német összeomlás porából lassan kezdtek előtörni a hidegháború első lángnyelvei…

Kettős fegyverletétel: Sztálinnak nem tetszett Reims

A németeknek az a nem is egészen hátsó szándéka, hogy a haderő minél több egysége az angolszászok előtt tegye le a fegyvert, a május 7-én, Eisenhower hadseregtábornok reimsi főhadiszállásán aláírt általános kapitulációban öltött testet.

Alfred Jodl vezérezredes, az OKW hadműveleti vezetője írta alá a reimsi kapitulációtForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A német csapatok feltétel nélküli megadásáról rendelkező okmányt a kora hajnali órákban amerikai részről Bedell Smith tábornok, a német haderő képviseletében pedig Alfred Jodl vezérezredes, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) hadműveleti főnöke írta alá. Az egyezmény szerint május 8-án éjfélkor áll be a teljes fegyvernyugvás. A reimsi német kapitulációt szovjet részről a SHAEF (Európai Szövetséges Expedíciós Erők Legfőbb Parancsnoksága) mellé összekötőként delegált Szuszloparov tábornok látta el kézjegyével a „szovjet felsővezetés nevében”.

Reims, 1945. május 7. Jodl (oldalán Freideburg tengernagy) aláírja a kapitulációs okmánytForrás: Bundesarchiv

Amikor a reimsi kapituláció híre megérkezett Moszkvába, a Kreml ura kisebb dührohamot kapott. Sztálin szerint a német megadásról szóló okmányt Berlinben kellett volna aláírni, hogy a megvert ellenség megadását „a háború legfőbb terhét viselő” Vörös Hadsereg fogadhassa el. A generalisszimusz haragját csak fokozta, amikor a fülébe jutott, hogy az európai harcok végét a nyugati szövetségesek már másnap be akarják jelenteni.  

A "három nagy" a jaltai konferencián. Sztálin (a kép jobb szélén) dührohamot kapott a reimsi kapituláció hallatánForrás: AFP/Stf

Sztálin május 9-én, nem sokkal éjfél után akarta megtenni a bejelentést, arra hivatkozva, hogy Schörner tábornagy Csehszlovákiában, valamint Von Saucken tábornok Kurföldön hadakozó egységei még nem tették le a fegyvert. Ettől függetlenül a német kapituláció híre kiszivárgott a Berlinben állomásozó szovjet csapatokhoz.

Sztálin május 9-én akarta bejelenteni a német fegyverletételtForrás: Bundesarchiv

A győzelem suttogva terjesztett hírére a katonák nem tartóztatták meg örömüket, fegyvereikkel hangos durrogtatásba fogtak, majd kezdetét vette a féktelen győzelmi ivászat és – helyenként – nővadászat.  „Boldog volt a szívünk, de könny csorgott az arcunkon” – emlékezett vissza a Vörös Hadsereg egyik hadnagya. A háború vége feletti öröm érzésébe sok szomorúság is vegyült. „Az első tósztot a győzelemre, a másodikat a halottakért" - mondták a szovjet hadsereg katonái.

Párásan csillogott Keitel tábornagy monoklija

Sztálin akaratának eleget téve, május 8-án Berlinben is megismételték a fegyverletételi ceremóniát. Konsztantiny Szimonov, a híres orosz háborús regényíró és haditudósító jelen volt az oly sokak által várt eseményen. Május 8-án délelőtt a roncsoktól éppen csak megtisztított Temeplhof repülőterére három Dakota gép szállt le egymás után.

Amerikai győztesek. Középen Eisenhower, mellette jobbra Bradley, balján Spaatz tábornok, amellett pedig George Patton, sisakbanForrás: War&Conflict

Az első gépből Szokolovszkij tábornok, Zsukov marsall helyettese lépett ki a rossz hírű Andrej Visinszkij, a moszkvai koncepciós perek fővádlója, - akkor éppen Molotov szovjet külügyminiszter helyettese -, és orosz diplomaták társaságában. A később landolt második gépből Tedder repülőtábornok, Eisenhower általános helyettese szállt ki Carl Spaatz tábornok, az Európában állomásozó amerikai légierő parancsnoka kíséretében.

Wilhelm Keitel vezértábornagy írta alá a Berlinben megismételt kapitulációs ceremónia okmányátForrás: O.Ang.

Szimonov feljegyzése szerint az amerikai tábornok „gyakran mosolygott, de valahogy erőltetetten”. Szokolovszkij sietett az illusztris amerikai vendégek üdvözlésére, akik elléptek a tisztelgő szovjet díszzászlóalj előtt. A legutoljára megérkezett gépből a legyőzött „fasiszta fenevad” képviselői, Keitel vezértábornagy, Von Freideburg tengernagy és Stumpf tábornok léptek a betonra. Szerov tábornok,  - aki az 1956-os forradalom és szabadságharcban a KGB vezetőjeként játszott dicstelen szerepet  - odasietett a németekhez, és hátratessékelte őket, nehogy azt gondolják, hogy miattuk sorakozott fel a díszzászlóalj. A kapitulációs okmányt a berlini Karlshorstban, az egykori német haditechnikai iskolának az ünnepi alkalomra a szövetséges hatalmak zászlaival feldíszített étkezdéjében írták alá.

Keitel vezértábornagy aláírja a kapitulációs okmánytForrás: Lt. Moore

Nem sokkal éjfél előtt először a szovjet delegáció tagjai léptek a terembe. Bogdanov tábornok tévedésből a németeknek fenntartott székek egyikébe ült. Amikor a segédtisztje ezt a fülébe súgta, a tábornok úgy pattant fel, mintha kígyó mart volna az ülepébe. Miután a szövetségesek elfoglalták helyüket, bevezették a német delegációt is. Freideburg tengernagy és Stumpff tábornok megtörten léptek a terembe, Keitel azonban igyekezett tartani magát.

A győztesek (balról jobbra): Montgomery, Eisenhower, Zsukov és De Tassigny tábornok BerlinbenForrás: Wikimedia Commons

Szálfaegyenesen, fejét magasra szegve tisztelgett marsallbotjával, majd mereven maga elé nézve lépett az asztalukhoz. Az okmányt először Zsukov, majd Tedder és Spaatz, végül pedig a franciákat képviselő De Lattre de Tassigny tábornok írta alá. Ezután érdekes közjáték zajlott le; Zsukov felállt, és oroszul felhívta a német delegációt a kapitulációs dokumentum aláírására.

A győztesek sétája Berlinben, középen Zsukov marsall és Montgomery tábornagyForrás: Origo

Miközben a tolmács a marsall szavait fordította, Keitel türelmetlen kézmozdulattal jelezte, hogy érti, amit a marsall mondott, és kéri az okmányt. „Mondja meg nekik, hogy jöjjenek ide aláírni” – reagált szárazon Zsukov. Miközben Keitel monoklit csíptetve a szemére aláírta a megadás dokumentumát, a háta mögött álló törzstiszt szeméből patakzottak a könnyek. Az európai háború ezzel hivatalosan befejeződött.

Harangzúgás és fegyverdörgés

A német kapituláció híre viharos gyorsasággal járta be az öreg kontinenst. Európa nagyvárosaiban mindenütt hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy megünnepeljék ezt az oly sokak által és oly régóta sóvárogva várt napot, a tengernyi szenvedés végét. Winston Churchill feljegyezte, hogy a győzelem bejelentésével kapcsolatos politikai természetű taktikázás nem szabhatta gátját a spontánul kitört viharos ünneplésnek.

Ünneplő tömeg Londonban. Churchill a híres győzelmi jelt mutatjaForrás: Wikimedia Commons

A brit miniszterelnök visszaemlékezése szerint több tucat ember hosszú órákon át türelmesen fogta a köteleket a Westminster-apátság és a Szent Pál-katedrális tornyában, arra várva, hogy megkondítsa a harangokat. Mint egy visszatarthatatlan vulkánkitörés, úgy robbant ki a spontán ünneplés eufóriája. Egész Európát betöltötte a harangzúgás, ismeretlenek ugrottak könnyezve egymás nyakába, sok helyen a romok között folyt a felszabadult ünneplés. De a háború ördöge még nem lehelte ki a lelkét.

Tito (balra) és Churchill Nápolyban, 1944-ben, amikor még szent volt a békeForrás: Wikimedia Commons

A győzelem hivatalos bejelentése után, minden patetikus szófordulat ellenére, még nem hallgattak el mindenhol a fegyverek Európában. Az egyik legfanatikusabb náci meggyőződésű német katonai vezető, Ferdinand Schörner vezértábornagy Csehországban harcoló közép-hadseregcsoportjának maradványai, fittyet hányva a kapitulációnak, egészen május 13-ig folytatták az elszánt, de teljesen értelmetlen ellenállást.

Ferdinand Schörner tábornagy csapatai a kapituláció után is folytatták a harcotForrás: Bundesarchiv/Scheerer (E)

Az egységekre, alegységekre szétesett hadsereg katonai alakulatai, zömében Waffen-SS csapattöredékek (amelyek az oroszoktól semmi jót sem remélhettek), szekérvárszerűen, az utolsó leheletükig folytatták a már semmirevaló ellenállást. A Balkán-félszigeten sem hallgattak el május 8-án a fegyverek; Joszip Broz Tito partizánhadserege igyekezett ugyanúgy kegyetlen bosszút állni a hegyekbe szorult, Draza Mihajlovics parancsnoksága alatt álló csetnik erőkön, mint a Balkánon rekedt Löhr-féle német alakulatok ellenálló egységein. 

Tito (jobb szélen) partizánvezérek társaságábanForrás: Wikimedia Commons

Eközben új, fenyegetően sötét felleg borult az Isztriai-félsziget fölé is. A jugoszláv partizánhadsereg - a sztálini stratégiát követve - igyekezett minél több területet megszállni az észak-balkáni régióban. Tito partizánjai bevonultak az akkor még olasz közigazgatás alatt álló Fiuméba (ma: Rijeka, Horvátország), és Trieszt felé törtek. A jugoszláv partizánvezér feltett szándéka volt a stratégiai jelentőségű észak-olasz adriai kikötőváros Jugoszláviához csatolása.

Dönitz angol fogságba kerül. A háború végén kiéleződtek Sztálin és az angolszászok közötti ellentétek, amelyek a hidegháborúba torkollottakForrás: Bundesarchiv

A szovjetek mohóságán felháborodott brit miniszterelnök számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. Arra utasította Alexander tábornokot, hogy ha Tito nem hajlandó Triesztről lemondani, az észak-olaszországi brit 8. hadsereg támadja meg a partizánokat, és fegyveres erővel biztosítsa a kikötővárost. Ez alkalommal Truman Churchill mellé állt, Tito pedig ettől meghátrált. Az isztriai konfliktus, amely eltűnt 1945 késő tavaszának európai győzelmi mámorában, a készülő vasfüggöny első rojtja volt. De ez már egy másik történet.

Döbbenetes

 

Még mindig kísért Goebbels doktor szelleme

 

Sárba fulladt Hitler utolsó nagy offenzívája