A kötél árnyékában

2015.05.11. 08:58

1988. július 14-én, csütörtökön fülledt, párás hajnalra virradt. Fél ötkor a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületében Pradlik György állami ítélet-végrehajtó még egyszer körbejárta az előző este a „kisfogház” betonpadlójába ékelt bitófát, amely mellett vészjóslóan ott ásítozott a már előre odakészített nyitott koporsó. A kora reggel álmos csendjét a földszinti „halálsor” rácsos ajtajának hangos nyikorgása törte meg. A szürke egyenruhás őrök által közrefogva, rogyadozó térdekkel falfehér, vékony fiatalember lépdelt a hideg villanyfénnyel elárasztott folyosón. Amikor beléptek a „halál termébe”, megpillantva a bitófát, Vadász Ernő halálraítélt majdnem összeesett. A hátborzongató aktus résztvevői ekkor még nem tudhatták, hogy a magyar igazságszolgáltatás utolsó kivégzésén vesznek részt.

Kötél és golyó – a kivégzés ceremoniális rendje

A halálbüntetés kérdése, annak ellenére, hogy Magyarországon 1990-től már nem ez a legsúlyosabb büntetési nem, mind a mai napig parázs vitát és indulatokat vált ki, amint azt az elmúlt hetek közéleti eseményei is jól mutatják.

Abolicionalisták - a halálbüntetés ellenzői - tiltakoznak a legkegyetlenebb büntetési nem alkalmazása ellenForrás: Amnesty International Hungary

Nem érintve azt a jogfilozófiai kérdést, hogy egyáltalán elfogadható-e, hogy az államhatalmat felruházzuk azzal a joggal, hogy bizonyos esetekben elvehesse saját polgárai életét, és nem beszélve a justizmord, a bírói tévedés lehetőségéről sem, idézzük fel, hogy a halálbüntetés alkalmazásának legutolsó magyarországi időszakában, az ezt a büntetési nemet utoljára alkalmazó büntető törvénykönyv, az 1978. évi IV. törvény hatálybalépésétől 1988 júliusáig, az utolsó akasztásig hogyan is nézett ki a legsúlyosabb büntetés végrehajtása. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 3. számú törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) szárazon hűvös paragrafusai csak néhány bekezdés erejéig rendezték ezt a kérdést.

A "kisfogház" egykori bitófái. A modern kori Magyarországon a halálbüntetést általában kötéllel, katonai bűncselekmények esetében pedig golyó által hajtották végreForrás:bv.gov.hu

A törvényerejű rendelet szerint a halálbüntetést zárt helyen, büntetés-végrehajtási intézetben kötél (katonai bűncselekmény esetén golyó) által kell végrehajtani. Az ítélet végrehajtásán a halálos ítéletet kiszabó, első fokon eljárt tanács elnöke, az ügyész, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka, az orvos és a jegyzőkönyvvezető mellett csak az őrszemélyzet tagjai vehettek részt.

A magyar jogtörténetben a kötél mellett a golyó volt a másik törvényesen elismert kivégzési mód. Imrédy Béla volt miniszterelnök kivégzése a Fővárosi Törvényszék Markó utcai udvarán 1946-banForrás: OSZK

Az 1970-es évek elején megszűnt a megyeszékhelyeken korábban bevett gyakorlatnak számító ítélet-végrehajtás. Ettől kezdve az összes jogerőre emelkedett halálos ítéletet a fővárosban, a Budapesti Fegyház és Börtönben, az erre a célra elkülönített épületszárnyban hajtották végre.

Várakozás a halálsoron, az utolsó órák a siralomházban

A késői Kádár-kor utolsó büntetőeljárási törvénye, az 1973. évi I. törvény (Be.) halálos ítélet kiszabása esetén a védő számára előírta, hogy az ítélet kihirdetésétől számított három napon belül terjessze elő a kegyelmi kérvényt még akkor is, ha az elítélt nem kíván élni ezzel a jogával. A jogerős ítélet mindaddig nem volt végrehajtható, amíg az akkori időkben a kollektív államfői jogokat gyakorló testület, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nem bírálta el a kegyelmi kérelmet. 

A késői Kádár-korszakban egyre ritkább lett a halálbüntetés. Az egyik nagy port felvert, többszörös gyilkossági ügyben a Fővárosi Bíróság 1980-ban a négy vádlott közül kettőt halálra ítélt, és az ítéleteket végre is hajtották. A képen a sorozatgyilkosság elsőrendű vádlottja, Soós Lajos látható, az ítélethirdetés utánForrás: MTI

Az elítéltet erre az időszakra a budapesti Kozma utcai bv.-intézet „halálsorára” szállították, és a többi elítélttől elkülönítve őrizték, fokozott felügyelet mellett. A Kádár-korban a kegyelmi kérelmet gyakorlatilag érdemben elbíráló Igazságügyi Minisztérium – egy-két kivételtől eltekintve – szinte mindig a kérvény elutasítására tett javaslatot. Az elítélt sorsát megpecsételő, szigorúan titkos döntést az első fokon eljárt bírói tanács zárt ülésen hirdette ki a halálraítélt előtt, és a kialakult szokás szerint mindig késő délután, amikor már senki sem tartózkodott a bíróság épületében.

A "halálsor" a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetben, ahol a halálraítélteket őriztékForrás: bv.org.hu

Az Elnöki Tanács határozatának kihirdetése után a bíró közölte az elítélttel, hogy másnap hajnalban végrehajtják rajta az ítéletet. A „siralomházba” visszaszállított halálraítélt az utolsó éjszakáján közeli hozzátartozói közül fogadhatta az általa kiválasztott családtagot, magánvégrendeletet írhatott, és feljavított, bőséges vacsorát kapott. Az utolsó órákban voltak, akik magukból kikelve őrjöngtek, mások rezignált közönybe süllyedtek, de olyan elítéltek is akadtak, akik végigaludták utolsó földi éjszakájukat.

A borzasztó aktus még a smasszereket is megviselte

A kialakult szokás szerint a Kozma utcában mindig hajnali ötkor hajtották végre a halálos ítéleteket. Már előző nap késő este felállították a bitófát; az ütemes kopácsolásból a régi rabok azonnal tudták, hogy valaki másnap hajnalban „megkapja a nyakkendőt” – ahogyan a börtönszlengben az akasztást emlegették maguk között.  

A kivégzés előtti estén a halálraítéltnek erős nyugtatókat adtakForrás: MKA/OSZK

Az elítélt a kivégzés előtti estén erős nyugtatókat kapott. Ennek elsősorban az őrszemélyzet védelme volt a célja, az esetlegesen beszűkült tudatállapotba kerülő, vadul őrjöngő elítéltekkel szemben. Miután a bírói tanács elnöke és a fogalmazó (jegyzőkönyvvezető) megérkeztek, a börtönparancsnok utasította az őrszemélyzetet az elítélt elővezetésére. A halálraítéltet ekkor felébresztették, és bilincsben, szorosan fogva vezették a vesztőhelyre.

Volt, akit vonszoltak, volt, aki összevizelte magát

Visszaemlékezésekből tudjuk, nemegyszer az elítélt lábai felmondták a szolgálatot, és szabályosan oda kellett vonszolni a bitófa alá, többször pedig összevizelték, -piszkították magukat halálfélelmükben. De olyan eset is előfordult, hogy a halálraítélt őrjöngeni és artikulálatlanul üvölteni kezdett. Az őrszemélyzet ilyen esetekre is felkészült, a kivégzés hajnalán mindig néhány gépkocsi állt a börtönudvaron, sofőrrel az ülésében.

Az ítélet végrehajtásánál a bírón, az ügyészen, a börtönparancsnokon, az orvoson és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak az őrség és az állami ítélet-végrehajtó lehetett jelenForrás: Origo

Ha az elítélt elkezdett ordítani, a motorok túráztatásával igyekeztek elnyomni a fogoly halálordításának utcára szűrődését. A kötél megcsomózása az ítélet-végrehajtó tradicionális feladata volt. A csomót úgy kellett megkötni, hogy amikor megfeszítik, közvetlenül az elítélt nyaki ütőerét szorítsa el. A felvezetett elítélttel a tanács elnöke ismertette a bírói döntések rendelkező részét, és az Elnöki Tanács kegyelmi kérelmet elutasító határozatát, majd felhívta a hóhért a halálbüntetés végrehajtására. 

Amikor megszorult a kötél

A hóhérnak erre a feladatra a hivatásos állományból mindig önként jelentkezett „segédei” az elítélt kezeit előrekötözték, majd két oldalról megfogva felemelték, és a bitó zsámolyára állították. A bitófához támasztott létrán álló ítélet-végrehajtó az előre felszerelt hurkot átvetette az elítélt fején, és a nyakára húzta a kötelet. A hóhér jelzésére a segédek elemelték a zsámolyt, majd egyikük az elítélt csuklója és bokája között a bitófa talpára rögzített csigán átvezetett kötelet kezdte el húzni.

Az akasztás során a gerincvelő elszakítása okozta az elítélt halálát. Baky László és Endre László kivégzett háborús bűnösök holtteste a bitófánForrás: MTI/-MAFIRT

Az elítélt teste ettől akár 10-15 centiméternyit is nyúlhatott, ami miatt elszakadt a gerincvelő, a még a létrán álló ítélet-végrehajtó pedig a nyak meghúzásával kiemelte az egyik csigolyát. Az elítélt halálának beálltát a jelen lévő orvos állapította meg. A holttestet ezután még legalább egy órán át a bitófán függve hagyták. A halálbüntetés modern kori magyar történetében azonban a késői Kádár-korszak kifejezetten liberálisnak számított; a 20. század elején és derekán a sötét középkort idéző módszerek tértek vissza a magyar igazságszolgáltatási história legszégyenteljesebb lapjaiként.

A Csemegi-kódextől a Lenin-fiúkig

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1867 utáni évtizedeit, a „belle epoque”, a boldog békeévek időszakát sokan tekintik a magyar történelem legdinamikusabban fejlődő és a kor viszonyaihoz képest legliberálisabb korszakának. Mindez nemcsak a páratlanul látványos gazdasági-kulturális fejlődésben, a korábbi félfeudális viszonyokhoz képest kiteljesedő szabadságjogokban, hanem a törvényalkotás és jogalkalmazás modernizálásában, magas színvonalában is testet öltött.

Csemegi Károly jogászprofesszor, az 1878-as első modern magyar büntető törvénykönyv kidolgozójaForrás: Wikimedia Commons

Már az 1861-es országbírói értekezlet elkötelezte magát a kor európai jogelveit követő büntetőjogi reform, valamint egy modern büntető törvénykönyv kodifikálása mellett. A kiegyezés után hivatalba lépett Andrássy-kormány napirenden tartotta ezt a kérdést. A modern büntetőkódex kidolgozására Csemegi Károly, a pesti tudományegyetem neves jogászprofesszora kapott megbízást. 

Gróf Andrássy Gyula portréja. Már a kiegyezés után hivatalba lépett első felelős kormány a napirendjére tűzte a büntetőjogi kodifikációtForrás: MKA/OSZK

Az Országgyűlés által elfogadott 1878. évi V. törvénycikk – amelyet megalkotója után csak Csemegi-kódexként ismer a jogtörténet – Magyarország első valóban európai színvonalú büntető törvénykönyveként több mint fél évszázad próbáját bírta ki. A Csemegi-kódex – ellentétben Szemere Bertalan még korábbi, 1841-es javaslatával – nem vetette el a büntetőjogi szankciók közül a halálbüntetést, de rendkívül szűk körre szabta az alkalmazhatóságát. A legsúlyosabb büntetést csak és kizárólag a király személye elleni bűncselekmény vagy gyilkossági deliktum esetén lehetett kiszabni.

Ferenc József császár az igen ritka felségsértési ügyekben meghozott halálos ítéleteket kegyelmi jogával élve szinte mindig megváltoztattaForrás: Wikimedia Commons

 A kor liberális szellemét jól mutatja, hogy 1914-ig a Monarchia évtizedeiben sokkal kevesebb halálos ítélet született, mint az azt követő, 1990-ig terjedő időszakban, egészen a halálbüntetés eltörléséig. Voltak olyan évek, amikor egyáltalán nem szabtak ki halálbüntetést, a néhány „felségsértési” ügyben pedig Ferenc József szinte mindig élt az uralkodót megillető kegyelmezési joggal. Ennek a helyzetnek vetett véget az első világháború és a nagy világégés utáni zűrzavarban fogant Tanácsköztársaság.

Visszatérés a középkorba a proletárdiktatúra nevében

A szétesett Károlyi-adminisztrációt 1919. március 21-én közjogilag illegitim módon váltó Tanácsköztársaság még aznap megalakult, Kun Béla elnöklete alatt álló tanácskormányának első intézkedései közé tartozott a „proletárdiktatúra” hatalmát biztosító új, a Monarchia liberális jogelveit teljes egészében sutba dobó és az elemi jogelveket is figyelmen kívül hagyó, kifejezetten terrorisztikus jellegű büntetőpolitika bevezetése.

A kommün vezetői, középen kalapban Kun Béla, mellette egyenruhában Szamuely TiborForrás: Wikimedia Commons

Rónai Zoltán igazságügyi népbiztos már március 22-én rendeletileg felfüggesztette a „burzsoá” ügyészségek és törvényszékek működését. A tanácskormány március 26-án megalkotott 4. számú rendeletével felszámolta a hagyományos garanciális elveken, a nyomozati, a vád és az ítélkezési funkciót szervezetileg elkülönítő, a végrehajtó hatalomtól független igazságszolgáltatási rendszert, amelynek helyébe az úgynevezett forradalmi törvényszékeket állította. Ezek működése szinte még a feudális, középkori igazságszolgáltatáshoz képest is visszalépésnek minősült.

Az úgynevezett Vörös Őrség terrorszervezet tagjai, bal szélen Cserny József. A Tanácsköztársaság alatt megszűnt a jogállamiság, az önkényes kivégzések mindennaposakká váltakForrás:Wikimedia Commons

Nem volt tételes, egységes büntetőjogi joganyag – a forradalmi törvényszékek minden olyan ügyben eljártak, amelyet a Forradalmi Kormányzótanács rendeletileg a hatáskörükbe utalt. A halálbüntetés az „osztályharc” mindennapi eszközévé lett. Az „igazságszolgáltatás” ad hoc jellegű, elrettentő megtorlássá vált az „osztályellenséggel" és mindenki mással szemben, akit az új rezsim urai veszélyesnek tartottak a tanácsrendszerre.

Szamuely (a kép bal szélén, állva) vezette be a nyilvános kivégzéseketForrás: OSZK

Az egész rendszer abszurditását a hivatkozott 4. számú rendelet 4. §-a szemlélteti a legjobban: "A forradalmi törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben sem alakszerű nyomozó eljárásnak, sem vádiratbenyújtásnak nincs helye. Az egész eljárás elejétől végig az együttülő forradalmi törvényszék előtt, és ha csak lehet, félbeszakítás nélkül folyik le. A terheltet elfogása után azonnal a forradalmi törvényszék elé kell állítani.

Szamuely szerint „a vér megtisztít”

Több mint egy évszázados szünet után ismét bevezették a halálos ítéletek nyilvános végrehajtását. A „proletárdiktatúra” túlkapásainak vezéralakja Szamuely Tibor népbiztos volt, aki a volt haditengerész Cserny József parancsnoksága alatt álló Vörös Őrség martalócaival járta az országot, és „ítélkezett”. A szervezet tagjait a szovjet bolsevikokat utánzó fekete bőrruhás viseletükről csak Lenin-fiúkként emlegették. A dunapataji „kuláklázadás” megtorlásaként Kalocsán, a Fő utcát szegélyező fákra akasztották a találomra kiválasztott módos gazdákat, a jegyzőt és néhány egyéb „burzsoá elemet”, köztük diákokat is.

A proletárdiktatúra "igazságszolgáltatása". Lenin-fiúk nyilvánosan kivégzett áldozatukkalForrás: OSZK

Szolnokon Szamuely például azért ítélte halálra és akaszttatta fel nyilvánosan a 16 éves Mellinger Edét, mert a fiú ártatlan édesapjának kivégzése miatt azt kiáltotta Szamuelynek: „Maga nem bíró, hanem vadállat!” A proletárdiktatúra büntetőpolitikájának lényegét Szamuely április 20-án Győrben elmondott beszéde jellemezte a legjobban: „A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!” A Tanácsköztársaság rémuralma 133 nap elteltével összeomlott, de rövid működése előrevetítette, milyen is az, ha az állami önkény korlátlanul érvényesítheti a büntetőhatalmát.

Konszolidáció és halálbüntetés

A Tanácsköztársaság bukása után tobzódó és csak fokozatosan felszámolt különítményes terror önkényének az 1921-ben kezdődő bethleni konszolidáció vetett véget.

Különítményesek akasztanak Tab községben, 1919 őszénForrás: Wikimedia Commons

A kommün által szétdúlt büntető igazságszolgáltatás helyén alapvetően a régi eljárási rendszert élesztették újjá, de már ekkor elkezdődött az a folyamat, amely a jogaiba visszahelyezett Csemegi-kódex halállal is büntethető bűncselekményeinek körét fokozatosan kiterjesztette. 

Különítményesek csoportja 1919-ben. E csoportok önkényeskedését csak 1921 elejére sikerült teljesen felszámolniForrás:Wikimedia Commons

Ezek közül az egyik első jogszabály, az 1921. évi III. törvénycikk az állami és társadalmi rend hatékony védelméről, még a Tanácsköztársaság ellenhatásaként értékelhető. E törvény a halállal büntethető cselekmények körét a „törvényes rend felforgatására” irányuló, továbbá a „valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére törekvő” deliktumokra is kiterjesztette.

Gróf Bethlen István miniszterelnök (középen) a korábbi alapokra helyezte vissza a büntető igazságszolgáltatástForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Az 1930. évi II. törvénycikk, a katonai büntető törvénykönyv (Kbtk.) a Monarchia korához képest kitágította a halállal is büntethető katonai bűncselekmények körét. Az 1931-es biatorbágyi vasúti merénylet után ideiglenesen bevezetett statárium (rögtönítélő bíráskodás) pedig már semmiféleképpen sem felelt meg a jogállami elveknek.

Lopakodik a fortélyos félelem

Magyarország második világháborúba történt belépése után, különösen az 1943 elejétől súlyosan megromlott harctéri helyzet miatt jelentősen megszaporodott a katonai bűncselekményekért kiszabott és végrehajtott halálos ítéletek száma. Az ország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállása az önkény újabb fejezetét nyitotta meg a magyar igazságügy történetében; egy idegen hatalom nyílt beavatkozását az állami szuverenitás egyik legfontosabb részét alkotó törvényhozásba és igazságszolgáltatásba.

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a német hatóságok beavatkoztak az igazságszolgáltatásba isForrás: Bundesarchiv/Faupel

Horthy Miklós kormányzó kudarcba fulladt kiugrási kísérlete után a németek által 1944. október 16-án a miniszterelnöki székbe ültetett Szálasi Ferenc és kormánya rövid életű, de annál dicstelenebb regnálása alatt gyakorlatilag megszűnt a jogbiztonság.

A nyilas hatalomátvétel után ismét a nyílt önkény határozta meg a leszámoló jellegű "igazságszolgáltatást"Forrás: Bundesarchiv

Az összeomlás hónapjainak bizarr apokalipszisében nyilas suhancok randalíroztak és gyilkoltak Budapest utcáin; de további szürreális jelenetként például a reverendáján nyilas karszalagot, valamint cingulus helyett pisztolytáskát viselő Kun páter „Krisztus szent nevében” lövetett halomra ártatlan embereket.

A Krisztus nevében önkényes utcai kivégzéseket szervező nyilas Kun páter akasztása 1945 szeptemberében, a Fővárosi Törvényszék Markó utcai udvaránForrás: MTI/-

A nyilas kormány és Beregffy honvédelmi miniszter egyre-másra hozták a „felkoncolási” rendeleteket. A nyilas uralom néhány hónapja alatt szinte napról napra gyarapodott az azonnal végrehajtható halálos ítélettel fenyegetett cselekmények száma.

Lincselő népbíráskodás és osztályharcos igazságszolgáltatás

Az 1944. december 21-én Moszkva bábáskodása mellett Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány egyik első intézkedése volt, hogy megalkotta a háborús bűnösök felkutatására és megbüntetésére vonatkozó rendeletet.

A Népbíróság által halálraítélt és 1946. január 10-én kivégzett Bárdossy László volt miniszterelnök holttesteForrás: MTI/- MAFIRT

A 81/1945. ME számú rendelet az újonnan definiált háborús és emberiesség elleni bűntettek körére terjesztette ki a legsúlyosabb büntetés alkalmazását. (A háborús bűnösök felelősségre vonásáról már az 1943-as teheráni konferencián megszületett az elvi elhatározás.) 1945 januárjában a budai oldalon még dörögtek a fegyverek, amikor a szovjet kézre került pesti oldalon, az Oktogonon végrehajtották a Tanácsköztársaság utáni első nyilvános kivégzést.

Lámpavasra, bírói ítélettel

A tér egyik lámpavasára két egykori keretlegényt akasztottak fel nyilvánosan, a kommunista párt szolgálatába lépett egykori hadbíró, dr. Major Ákos vezette tanács ítélete alapján. 

Rotyis József főtörzsőrmester, volt keretlegény nyilvános kivégzése az Oktogonon 1945 januárjábanForrás: OSZK

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés az 1945. évi VII. törvénycikkel felállított népbíróságok hatáskörébe utalta a háborús bűnösök ellen lefolytatandó eljárásokat. Az eredetileg erre a célra létrehozott szervezet azonban igen gyorsan a szovjet megszálló hatalom által támogatott Magyar Kommunista Párt többpártrendszert felszámoló és a kommunista hatalomátvételt egyengető szervezetévé nőtte ki magát.

Szálasi Ferenc kivégzése a Markó utcában 1946. március 12-énForrás: MTI/-MAFIRT

1945 nyarától hazaszállították a nyugaton elfogott háborús főbűnösöket, akiknek ügyét ősztől kezdte futószalagon tárgyalni a budapesti népbíróság. A halálos ítéletek végrehajtásának módjáról rendelkező 1400/1945. ME számú rendelet szerint a halálbüntetést kötél vagy golyó által, zárt helyen, de nem a nyilvánosság kizárásával kell végrehajtani.

Endre László volt belügyi államtitkár, a deportálások egyik fő felelőse a halálos ítélet végrehajtása előtti percekbenForrás: MTI/-MAFIRT

Ezért szinte az összes háborús bűnös „nagyvad”, köztük Szálasi Ferenc és kormányának több tagja, Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme egykori miniszterelnökök, valamint az 1944-es deportálásokért felelős Baky és Endre László volt államtitkárok kivégzése a Markó utcai törvényszék udvarán összezsúfolódott hatalmas tömeg szeme láttára történt. A nem egy esetben vitatható körülmények között lefolytatott népbírósági pereket az 1940-es évek második felében kiteljesedő koncepciós perek követték.

Halálbüntetés a Rákosi-féle rémuralom alatt

1948, a „fordulat éve” után a moszkovita kommunista vezetés kezébe került a teljes hatalom. Az ezt követő években a büntetőjog a társadalom tömeges megfélemlítésének adminisztratív eszközévé silányodott.

Nagy Ferenc miniszterelnök (balra) és Rákosi Mátyás. A kommunisták eszközökben nem válogatva törtek a hatalom kizárólagos megszerzésére, és már a koalíciós időkben ennek eszközévé tették a büntető igazságszolgáltatást isForrás: Origo

Az először az ország erőszakos szovjetizálása ellen fellépő „osztályellenséggel” szemben alkalmazott koncepciós perek sémájára történt meg a Magyar Dolgozók Pártjának „megtisztítása” is Rákosi vélt riválisaitól, a Rajk László, majd Kádár János és Szakasits Árpád ellen 1949 és 1952 között lefolytatott, koholt perekkel.

A koncepciós ügyek közül a Rajk-per kapta a legnagyobb nyilvánosságot. A kép jobb szélén a per fővádlottja, Rajk László volt belügy- és külügyminiszter láthatóForrás: MTI/-MAFIRT

A vádiratot, sőt a sűrűn kiosztott halálos ítéleteket is Rákosi közvetlen ellenőrzése mellett az Államvédelmi Hatóság székházában fogalmazták meg. Az ÁVH a nyomozási eljárásban a Gestapót és a középkori tortúrát idéző, válogatottan kegyetlen kínzásokkal csikarta ki a gyanúsítottakból a beismerő vallomást. A politikai koncepciós perekben meghozandó halálos ítéletek számáról és „címzettjeiről” az Akadémia utca 17-ben, a pártközpontban döntöttek.

Rákosi rémuralma a magyar igazságszolgáltatás történetének egyik legszégyenteljesebb szakasza voltForrás: Origo

A koncepciós pereket a demokratikus államrend védelméről szóló 1946. évi VII. törvény gumiszabályaira alapozták. Magyarország legújabb kori történelmében soha annyi bűncselekményt nem fenyegettek halállal, mint a Rákosi-korszak idején. A magyar igazságszolgáltatás e szinte alulmúlhatatlan mélypontján, 1949 és 1953 között közel egymillió büntetőeljárást indítottak, a kiszabott halálos ítéletek száma pedig meghaladta a kétszázat. Összehasonlításképpen az 1970-es 80-as években, a kádári puha diktatúra időszakában éves átlagban már csak három halálos ítélet született.

A megtorlástól a konszolidációig

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után ideiglenesen ismét visszaállították a népbírósági rendszert, és bevezették a statáriumot.

Kádár János (középen) még a Rákosi-kormány belügyminisztereként Farkas Mihály honvédelmi miniszter társaságábanForrás: Wikimedia Commons

A futószalagon hozott halálos ítéletek és a tömeges megtorlás ellenére is a korai Kádár-kor igazságügyi terrorja néhány elemében eltért a Rákosi-korszakétól. Ekkor már nem általában az „osztályellenség”, hanem alapvetően egyének, csoportok ellen léptek fel. A cél azonban hasonló volt; a hatalom könyörtelenségének demonstrálásával a tömegek ellenálló erejének a megtörése.

Az 1956 után, a megtorlás éveiben ismét visszaállították a népbíráskodást, és a megfélemlítés egyik eszköze a karhatalom, illetve a Munkásőrség voltForrás: AFP

Az 1960-as évek elejétől kibontakozó kádári konszolidáció alatt azonban egyre ritkábban suhogtatták a korbácsot, és sokkal gyakrabban vették elő a mézeskalácsot. Ennek a büntetési rendszerben is meglett a hatása; 1960-tól gyakorlatilag megszűntek a politikai büntetőperek, és az 1961. évi V. törvény már csak 16 úgynevezett köztörvényes bűncselekményre tartotta fenn a legsúlyosabb büntetés lehetőségét. 

Az 1956 utáni perek egyik legismertebbje, a Tóth Ilona és társai elleni ügy. Tóth Ilona 24 éves medikát (a képen balról a harmadik) halálra ítélték, és kivégeztékForrás: KEYSTONE/Str

Az állami represszália, azaz a büntetőjogi szankcionálás enyhülése az egész korszakon átívelő folyamatnak bizonyult. Az 1978. évi IV. törvénnyel elfogadott új büntető törvénykönyv, a halálbüntetést első alkalommal minősítette kizárólag csak kivételes esetben kiszabható büntetési nemnek. Amíg az 1960-as években évente átlagosan 8 halálos ítéletet hoztak, addig a 70-es évektől a rendszer bukásáig ez a szám stabilan évi 3 halálos ítéletre állt be.

Az Alkotmánybíróság 1990-ben az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a halálbüntetéstForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

1990 októberében az Alkotmánybíróság 23/1990 AB számú határozatával alkotmányellenesnek minősítette az államnak azt a jogát, hogy emberi életet vehessen el, és ezzel Magyarországon megszűnt a legsúlyosabb és legkegyetlenebb büntetés. A halálbüntetés magyarországi történetének ismeretében csak annyi mondható, hogy bölcs döntés volt.

Bűn és bűnhődés