Áder János: A kritika jogos, de csak részben igaz!

TOP Áder János Köztársasági Elnök az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának vendége műsorvezető Rideg Richárd
TOP Áder János Köztársasági Elnök az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának vendége
Vágólapra másolva!
Áder János szerint a legtöbb klímacsúcson nem születik érdembeli eredmény, itthon viszont a klímaváltozás számlájára írható árvízvédelemben komoly előrelépések történtek. A köztársasági elnök a tiszai folyószabályozásról és a Klímavédelem Most programról is beszélt az OzoneNetwork tévé Egyenlítő című műsorában.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a klímaváltozás legsúlyosabb következményei a legnagyobb folyóinkat érintő árvizek. Áder János az OzoneNetwork tévének adott interjújában a Duna és a Tisza árvízhelyzetét emelte ki mint sürgősen megoldandó problémát: szerinte elsősorban a már adott körülményekhez való alkalmazkodás a feladatunk. „Az a lényeg, hogy a kialakult helyzetben hogyan alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez” - mondta a köztársasági elnök, majd hozzátette:

"Tehetetlenül szemléljük a részben általunk előidézett klímakárosító hatások következményeit, vagy próbálunk ellene tenni valamit?"

Áder János köztársasági elnök megérkezik az Origo Zrt. televízióinak stúdiójához Fotó: Bielik István - Origo

Építik a tiszai víztározókat

A tiszai vízszabályozással kapcsolatban megemlítette, hogy a töltések szintjének folyamatos emelése helyett a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése programra helyezik a hangsúlyt: a projekt során víztározók épülnek, amelyek árvíz esetén nagyobb vízmennyiséget képesek felfogni. A tározók fele épült meg, a másik felének építését pedig elkezdték, de a következő tíz évben még biztosan szükség lesz néhányra. Ha mindegyik elkészül, a teljes vízszintet egy méterrel tudjuk csökkenteni – mondta Áder János.

A Belügyminisztérium vízügyi főigazgatóságának honlapja szerint Cigándon, Tiszaroffon és Hanyban épült már meg ilyen víztározó, és további kettő, a szamosi és a beregi közbeszerzési eljárás előtt áll.

Klímacselekvés Most

Áder János, hogy a klímaváltozásra itthon is felhívja a figyelmet, hazánkat is bevonta a Klímacselekvés Most (Climate Action Now) mozgalomba. Az "Élő bolygónk" néven futó aláírásgyűjtésnek az a célja, hogy az év végén tartandó párizsi klímacsúcsig minél több ember álljon ki amellett, hogy ez a globális probléma azonnali megoldást követel.

Ban Ki-moon, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára az összes tagállam közül éppen Magyarországot és a klímaváltozás elleni harcban aktívan részt vevő köztársasági elnökünket emelte ki pozitív példaként, miután mi is csatlakoztunk az Al Gore, volt amerikai alelnök által indított mozgalomhoz.

Áder János köztársasági elnök és Pálmai L. Ákos, az Origo Zrt. tartalmainak főszerkesztője a műsor felvétele előtt Fotó: Bielik István - Origo

Határozottabb cselekvésre van szükség

„A projekt célja világossá tenni, hogy a most körvonalazódó megállapodásnál sokkal ambiciózusabb, határozottabb egyezményre kell jutnunk” – mondta Áder. „Nyugodtan tekinthetjük ezt egyfajta nyomásgyakorlásnak.” Aki szívügyének érzi az egyre közeledő klímakatasztrófa megállítását, és szeretné hallatni a hangját, az aláírásával támogathatja a kezdeményezést az Élő bolygónk weboldalon. A klímaváltozás elleni harcot támogató digitális aláírásokkal itthon elsősorban az a cél, hogy Magyarország - népességarányosan - az élbolyban végezzen a többi részt vevő nemzet között.

Elég, ha az emberek beszélni kezdenek róla

A hazai mozgalom mellett egyébként olyan hírességek is kiálltak, mint Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő, Reviczky Gábor színművész, Juhász Árpád geológus vagy Novák Péter, aki kultúrmunkás megnevezéssel szerepel a kezdeményezés honlapján.

– fejtette ki a köztársasági elnök. Bár egy aláírás nem tűnik soknak, de Áder János szerint ahhoz éppen elég, hogy az emberek tudatába beférkőzzön a klímaváltozás problémája, elkezdjenek beszélni róla, és foglalkozzanak vele.

Áder János köztársasági elnök, Temesi György, az Origo Zrt. vezérigazgatója, Pálmai L. Ákos, az Origo Zrt. tartalmainak főszerkesztője, valamint az elnöki sajtóiroda munkatársa a stúdió előterében Fotó: Bielik István - Origo

Az ózonlyukat is ilyen klímacsúcson fékeztük meg

Rideg Richárd műsorvezető arra is rákérdezett, hogy miért tűnnek olyan eredménytelennek a klímacsúcsok – a köztársasági elnök azonban cáfolta, hogy csupán érdemi döntés nélküli tárgyalásokról lenne szó. „A kritika jogos, de csak részben igaz. Az előző évek nagy konferenciái, például Koppenhága, Cancún vagy Durban mind kudarccal végződtek.” Az összefogásnak viszont igenis van értelme.

Egy ilyen klímacsúcsnak, az 1987-es montréali megállapodásnak köszönhetjük, hogy a CFC gázokat betiltották, így az ózonlyuk nem növekedett tovább.

„A megállapodás révén becslések szerint mintegy 20 millió ember menekült meg a bőrráktól. Egy friss mérés alapján kijelenthetjük, hogy az ózonréteg elkezdett regenerálódni, visszavastagodni - tette hozzá Áder János.

Áder János köztársasági elnök és Rideg Richárd műsorvezető az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának felvételén Fotó: Bielik István - Origo

Mi vagyunk az utolsó generáció, aki tehet a klímaváltozás ellen

A köztársasági elnök a decemberi párizsi klímacsúccsal kapcsolatban is eleinte struccpolitikára és szkepticizmusra számít, ahogy ez minden eddigi találkozónál tapasztalható volt. Azt mondja, pontosan ezért van szükség a Klímacselekvés Most programra, ez talán cselekvésre ösztönzi majd a csúcson részt vevő országokat.

Bár a klímaváltozás távolinak tűnhet, a köztársasági elnök Obama amerikai elnököt idézi: mi vagyunk az első generáció, akik már saját bőrükön érzékelik a káros hatásokat, és az utolsó, akik tehetnek még valamit ellene.

Áder János köztársasági elnök az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának stúdiójában Fotó: Bielik István - Origo

Szorít bennünket az idő

Áder János szerint, ha nem is azonnal, de néhány év alatt eljuthatunk oda, hogy valóban teszünk érdemi lépéseket a klímaváltozás megfékezéséért. „Nem túl sok haladékot adott nekünk a Föld – illetve nem túl sok időt adtunk mi magunknak arra, hogy cselekedjünk. Mi vagyunk a felelősek, ezért a problémát csak mi tudjuk egyedül megoldani.”

A teljes beszélgetést megnézheti pénteken este 9 és 11 órakor az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorában. Az ország legnézettebb közösségi csatornáját keresse a tévészolgáltatójánál!